Antibiotikum nélküli nagyüzemi állattartást eredményezhet az új debreceni takarmányadalék

Bioaktív hatóanyagokban gazdag takarmányadalékot állítottak elő a Debreceni Egyetemen egy 2017-ben kezdődött és most befejeződött kutatási programban. A közel 630 millió forint pályázati forrásból, 4 év alatt megvalósított projekt során az egyetem kutatói a mikrobiom speciális vizsgálatait és kutatását végezték el haszonállatokon. A kutatásban az egyetem mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási kara, illetve az általános orvostudományi kar vett részt. […]

Tovább…

A magyar piacot teljesen lefedi és exportra is megy a hazai pulykahús

A pulykahús-termelőket nem csak a koronavírus-járvány miatt lecsökkent vendéglátóipari és szállodai fogyasztás, hanem az újra megjelent madárinfluenza is jelentős kihívás elé állította a 2021-es évben. Ennek ellenére a termelés tudta tartani a lépést az egy főre eső pulykahús-fogyasztásban Európa élvonalába tartozó hazai fogyasztással. Sajátosságainak köszönhetően a pulykáról fehér- és vöröshús egyaránt nyerhető, így a sertés és a marha húsa is helyettesíthető vele. Tápanyag-összetételét meghatározza az állat neme, kora, tartása, takarmányozása és tápláltsági állapota. […]

Tovább…

A sertéspestis és a madárinfluenza elleni védekezésről szólt a budapesti főállatorvosi találkozó

A visegrádi négyek (V4 országok) együttműködésének keretében tartottak főállatorvosi találkozót Budapesten Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia részvételével. A jelenlévők tájékoztatást adtak országuk állategészségügyi státuszáról, valamint az afrikai sertéspestisről és a madárinfluenzáról. A megbeszélésen a szakemberek dr. Bognár Lajos országos főállatorvos elnöklésével vitatták meg a betegségek elleni védekezési lehetőségeket, kiemelve az együttműködés fontosságát. […]

Tovább…

Szigorították a magyar baromfihús EU-ba szállításának szabályait

A vonatkozó jogszabályok alapján általános alapelv, hogy madárinfluenza járvány esetén csak akkor engedélyezhető bizonyos baromfitermékek kiszállítása más Európai Uniós tagállamba, ha kockázatértékelés alapján a járványügyi helyzet azt lehetővé teszi. Felügyeleti (megfigyelési) körzetből származó állatokból nyert friss baromfihúst csak engedéllyel lehet forgalomba hozni az Európai Unió tagállamaiba. Ennek során több feltételnek kell egyszerre teljesülnie. […]

Tovább…

A fácánnal felhagytak, de a vadkacsa tenyésztés és vadásztatás még működik

A természetben élő apróvadállomány nem képes olyan mértékű szaporulatra Magyarországon, hogy fenntartható módon biztosítsa azokat a nagyobb terítékű apróvad-vadászatokat, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt jellemzők voltak. Ezt jellemzően az intenzív mezőgazdaság miatt kialakult élőhelyváltozás okozta. Ezért az országban néhányan apróvadtenyésztésbe kezdtek, hogy a tenyésztett állomány kibocsátásával és visszavadászásával megidézzék az említett akár több 100-as apróvadterítékeket. A tevékenység a hozadékaként pedig a természetes apróvadállományról is némiképpen lekerül a vadászati nyomás. […]

Tovább…

8 milliárd forint értékben létesül vakcinagyár Monoron

Vakcinagyárat épít a Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. a Pest megyei Monoron 8 milliárd forint értékben. Ezzel az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre. A francia állatgyógyászati vállalat raktárátadóján elhangzott, hogy az új vakcinagyárat zöldmezős beruházási csomag keretében építik. Ez az első ütem, amely elkészült az állam által 1,6 milliárd forinttal támogatott, összesen 8,2 milliárd forint értékű fejlesztés keretében. A projekt megkezdése óta a cég 180 új munkahelyet hozott létre Magyarországon. […]

Tovább…

Az aranykor után kell rátalálni az arany középútra a hízottlibák piacán

Aki Márton napján libát nem eszik és újbort nem iszik, az egész évben éhezik és szomjazik. A régi népi bölcsesség valószínűleg arra utalt, hogy akinek november közepén nincs hízott libája és újbora, annak valószínűleg már nem is lesz a következő őszig.
Bár libát már egyre kevesebb háztartásban tartanak, és bort sem termel mindenki, a szokások életben maradtak. Az év végi ünnepek időszakában nagyobb a kereslet a libahúsra is. […]

Tovább…

A jövő már itt van: funkcionális takarmányozás sertéseknél

A sertés sokkal több annál, mint hogy egy olyan élőlény, amelynek fedélre, takarmányra és jó egészségre van szüksége. Végül is minden mindig hatással van a másikra. A jó táplálkozás a jó egészség előfeltétele lehet – olyannyira, hogy az egészségügyi problémák megelőzhetők. Dr. Casey Bradley sertéstakarmányozási technológiai szakértő többet is elmond a „funkcionális takarmányozásról”.
A kíváncsiság és a tudásszomj időnként végtelen tekervényes utak bejárását követeli meg, hogy valaki megtalálja a pontos választ arra, amit keres. Igen figyelemreméltó az orvostudomány jelenlegi helyzete, az új korszak orvosának és a praxis típusának változnak a határvonalai. […]

Tovább…