Már a társadalmi egyeztetés után tart a baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése

Lezárult a társadalmi egyeztetés fázisa a “Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” című felhívással kapcsolatban. Az ahhoz kapcsolódó észrevételeket és javaslatokat 2020. február 18-ig volt lehetőség megtenni. Fontos, hogy a felhívásban támogatás kizárólag a járványvédelemhez kapcsolódó projektekhez nyújtható. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege – egyéni és kollektív projekt esetén is – legfeljebb 20 millió forint. Ez az általános 50 százalékos támogatási intenzitást tekintve 40.000.000 forint elszámolható költséget jelent. […]

Tovább…

36 milliárd dollárral csökkentené 10 év alatt a gazdák díjtámogatását az USA elnöke

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump még el is magyarázta a gazdáknak, hogy miért jobb, ha kevesebb támogatással dolgozhatnak. A hosszú távú költségvetési javaslat szerint, a Trump-kormányzat eddig nagylelkűen segítette a gazdákat a piaci zavarok átvészelésében. Az amerikai mezőgazdasági termelőket különösen a Kínával folytatott vámháború sújtotta, de ezen a téren legalább 28 milliárd dolláros extra támogatással és új kereskedelmi megállapodásokkal tudtak javítani a helyzeten. […]

Tovább…

Két ágazat szedte meg nagyon magát az uniós forrásokon

Az élelmiszeripari pályázatok legnagyobb haszonélvezői a zöldség-gyümölcs feldolgozással foglalkozó vállalkozások és a húsipari cégek közül kerültek ki. A forrásokért folyó versenyben a sütőipari vállalkozások voltak a legkevésbé aktívak vagy szerencsések az ágazatból, mert eddig összesen négy támogatási kérelmet bíráltak el pozitívan. […]

Tovább…

Több, mint 100 millió euró uniós pénz a környezetvédelemre

Az Európai Unió 101,2 millió euróval támogatja a környezetvédelmet a LIFE-projekt keretében – jelentette be az Európai Bizottság illetékes szóvivője Brüsszelben. A LIFE környezetvédelmi és éghajlat-politikai program keretében megvalósuló legújabb projektek 9 tagállamban, Cipruson, Észtországban, Franciaországban, Görögországban, Írországban, Lettországban, Szlovákiában, Csehországban és Spanyolországban valósulnak meg. Frans Timmermans, a zöld megállapodás végrehajtásáért felelős uniós biztos szerint a LIFE- projektek évek óta fontos szerepet töltenek be, és jelentős hatást fejtenek ki a gyakorlatban. […]

Tovább…

Komoly csökkentés fenyegeti a közeljövő uniós agrártámogatásait

Február 20-án kezdődött az uniós csúcs, amelyen a következő európai költségvetésről szóló egyeztetésekre is sor kerül. Sokan a zöld célokra és a klímaváltozásra figyelnek, azonban több millió munkahely és Európa élelmiszertermelésének biztonsága múlik azon, mi lesz az uniós agrártámogatások sorsa az elvileg 2021-27-ig tartó támogatási időszakban. A jelenlegi állás szerint az agrárszektor lehet a változások egyik nagy vesztese. […]

Tovább…

Eldőlt, hogy 9,5 milliárd forintnyi uniós agrártámogatást kell visszafizetnie Magyarországnak

Elutasította az Európai Unió Törvényszéke egy február közepén meghozott ítéletével Magyarországnak keresetét, és elrendelte a 2011 és 2016 között a minősített termelői csoportok részére kifizetett uniós támogatások visszafizetését. Az ország uniós csatlakozása után éveken át lehetett támogatni a termelői csoportok létrehozását. Továbbá évről évre csökkenő mértékben ugyan, de a működési költségeikhez is hozzá lehetett járulni az alapításuktól számítva 5 éven át. A támogatás összegét a csoport éves értékesített termelése alapján számították ki egy bizonyos felső határig. Több feltétel teljesítésében is hiba történt, ezért 9,5 milliárd forintnyi összeget kell visszafizetni. […]

Tovább…

Megjelent az AKG-ben nem használható növényvédő szerek listája

Az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés pályázati felhívása alapján a növényvédő szerek használata erősen korlátozott. A termelők csak akkor kapnak támogatást ha megfelelnek ennek a feltételnek. Fontos, hogy az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés pályázati felhívásokban és az Irányító Hatóság közleményéhez mellékelt táblázatokban foglaltak teljesítése nem mentesít az egyéb növényvédelmi vonatkozású jogszabályok betartása alól. Anyagunkban elérhető a tiltott szerek listája. […]

Tovább…

Közel 500 milliós tőkeemeléssel kezdődhet vetőmagüzemi beruházás Kiszomboron

Vetőmagüzemi beruházást és ezzel összefüggésben 460 millió forintos tőkeemelést jelentett be kedden Szegeden a Gabonakutatóban Nagy István agrárminiszter. A Csongrád megyei Kiszomboron megvalósuló fejlesztés kapcsán időkapszulát is elhelyeztek Újszegeden, a GK kertjében. A versenyképes nemesítéshez nélkülözhetetlen a GK pénzügyi megerősítése, ez a forrása a 300 millió forintos kiszombori vetőmagüzemi fejlesztésnek. […]

Tovább…