Büszkék lehetünk erre az új magyar traktorra

Büszkeségre ad okot, hogy egy telített iparági szektorban, a traktorgyártás terén is képesek a magyarok átütő sikereket elérni. 2019-től egy jánoshalmi vállalkozásnak köszönhetően újra hazai gyártású erőgépek gurulhatnak az utakon. A mezőgazdasági munkagép múltjáról és a projektről a Renner Bt. egyik tulajdonosa, Renner Tamás mesélt a HelloVidéknek. Az alábbiakban ezt szemlézzük.

Akik régóta a szakmában dolgoznak, a magyar traktor kapcsán két nevet biztosan megemlítenek, a ma is működő győri Rábát vagy a 2010-ben megszűnt Vörös Csillag Traktorgyárat. Mára hazánkban is a nemzetközi márkák uralják a gazdaságban használt gépparkot. Itt jelentek meg most új szereplőként a Renner traktorok.

Renner 5044
Renner 5044

A jánoshalmi cég története egészen a nyolcvanas évekig nyúlik vissza, amit még Renner Tibor és felesége indított családi vállalkozásként, melynek profilja a gumi és gumi-fém termékek gyártása és forgalmazása. A helyi vállalkozás hamar kinőtte garázsüzem jellegét, így a kétezres évek elején már számos európai üzembe, autó-, hadiipari, légi, vasúti vagy közúti járműveket gyártó és karbantartó cégbe szállítottak alkatrészeket. Renner Tamás, a fiú, a családi örökségbe 2002-ben kapcsolódott be. Vidéki fiúként mindig is vonzották a traktorok és teherautók technikai megoldásai, ezért választotta magának a gépészmérnöki hivatást, középiskolai és egyetemi oktatói pedig, fokozván a nagy gépek iránti szeretetét, a traktor konstruktőri pálya felé terelték az útját.

A projekt hivatalosan 2016 környékén vette kezdetét, hogy újraindítsa a magyarországi OEM típusú traktor gyártását. Sok év kemény munkáját követően született meg az 50 lőerős, négykerék-meghajtású erőgép orrnehéz kivitellel (tisztelegve a Dutra traktorok előtt), amivel az alföldi homokos talajon más, hasonló teljesítményű gépekhez képest 10-15%-kal nagyobb vonóerőt biztosítanak.

Bár a XXI. században az automatizáció és az okostechnológia hívószavakká váltak, Renner Tamás ezzel szemben hisz abban, hogy a technikailag egyszerűbb, kisebb erőgépeknek ugyanúgy helyük van a mai gazdaság életében. Ennek megfelelően a kis fogyasztás és az alacsony üzemeltetési költségek kifejezetten vonzó jelzők lehetnek az önkormányzatok számára, mondhatni az ő igényeikre szabva készült el a Renner 5044 magyar traktor.

A gyártás a jánoshalmi cég telephelyén zajlik. Az éves teljesítmény jelenleg húsz munkagépre rúg, de jelenleg a gyártási folyamat szünetel a fülkés erőgép engedélyeztetése miatt, mellyel a hazai igényeket elégítik majd ki.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

30 év után újra magyar traktor kerülhet piacra Nem akármilyen hír látott napvilágot néhány nappal ezelőtt. Egy jánoshalmi vállalkozás a régi magyar márka, a Dutra alapjaiból építette meg saját négy...
Itt az új magyar traktor – ahogy régen is szerettü... A Renner 5044 az új, magyar innováció 2018. január 1-jén jelenik meg a piacon. Mivel a korszerű elektronikától mentes, így általa egy jelentős piaci r...
Tömegével jönnek az orosz traktorok és kombájnok a... Tavaly Oroszországban összesen 8105 darab traktort gyártottak, ez 250-nel több, mint 2016-ban. A traktorok 58 százalékát Oroszországban szerelik össze...
Növekszik és új technológiákat fejleszt az AGCO/Fe... Peter-Josef Paffen, a Fendt EME igazgatóhelyettese és az AGCO/Fendt igazgatótanácsának elnöke a Würzburg mellett, Wadenbrunnban megtartott AGCO/Fendt ...
Új magyar traktor készül Jánoshalma határában... Ismét magyar építésű traktort fejleszt a hazai agrárgépszakma. A Dutra hagyományaira épülő, korszerű, 50-80 lóerős hazai mezőgép már túl van a próbaüz...
Újra lesz magyar traktor, terjedőben a dél-koreai ... Több hírünket olvashatta az elmúlt időszakban a mezőgazdasági gépek kategóriában. Szó volt az új magyar traktorról, adapterekről, a Deutz, a Fendt és ...