Burgonyatermesztés takarással, vagy nélküle?

A biokertészeteket a klímaváltozás és a fokozódó piaci verseny arra sarkalja, hogy minél jobb módszerrel a lehető legtöbb terményt állítsák elő a lehető legkisebb költségen. 10 biogazdaság bevonásával szakemberek a korai burgonyafajták termesztését kezdték vizsgálni: megéri-e fátyolfóliás takarással termeszteni, vagy jobb a hagyományos módszer?

A kísérlet folyamán a kijelölt burgonyafajtákat 10 darab működő, ökológiai gazdaságban vizsgálták, melyek az ország több pontján helyezkedtek el. A térbeni elkülönülés fontos volt, mert így több féle talajon, eltérő időjárási körülmények között tudtak dolgozni a kutatók.

A kísérletbe 4 burgonyafajtát vontak be:

  • Balatoni rózsa,
  • Pannónia,
  • Chérie,
  • Sissi.

A résztvevő termelők ugyanolyan, nemesítők által rendelkezésre bocsátott vetőgumókat használtak, melyeket világos, fagymentes, vagy alacsony hőmérsékletre felfűtött helyiségben csíráztattak elő. A csíráztatást követően a gumók március második felében kerültek talajba. Fajtánként külön (2×12 négyzetméteres) sorokba kerültek. A sorok parcellákat alkottak, melyekből egyik parcellában fátyolfóliás takarást kapott a burgonya, míg a másikban nem.

Eredmények

A kutatás során a négy fajta közül a Balatoni Rózsa hozta a legnagyobb termést fátyolfóliás takarás alatt. Négyzetméterenként 0,6 kg-mal több burgonya termett a takart sorban, mint a takaratlanon. A többi fajta esetében termésmennyiségben nem volt emelkedés a takart parcellák esetében.

A takarás azonban másra komoly hatással volt, mégpedig a hideg hatásaira. A fóliával takart burgonya sokkal szebben lombosodott a takarás ideje alatt, mint a nem takart egyedek.

A vizsgált fajták közül a Balatoni Rózsa hozta a legjobb eredményeket (Fotó: edenkert.hu)
A vizsgált fajták közül a Balatoni Rózsa hozta a legjobb eredményeket (Fotó: edenkert.hu)

 

Az átlagos termésmennyiséget is megvizsgálták a kutatók. Ebből az derült ki, hogy a Balatoni Rózsa hozamban kiemelkedik a többi fajta közül, míg a Cherie a második helyen végzett. Azt is megfigyelték, hogy gazdaságonként jelentősen eltért a burgonya hozama, így megállapítható, hogy a termőhely és a technológia egyaránt jelentős hatással van a termésmennyiségre.

A termés felszedése után 50 darabos mintát szedtek ki a szakértők minden fajtából és ezek súlyát is ellenőrizték. Itt is a Balatoni Rózsa végzett az első helyen, mögötte a Pannónia végzett, de nagy szakadék volt a két fajta között. Ez abból adódhatott, hogy a Balatoni Rózsa burgonya hajlamos nagyméretű gumók nevelésére, ezért ésszerű, hogy jelentősen nagyobb volt a tömegük is.

A termésminőséget is ellenőrizték a kutatók a hozamot követően. A vizsgált gumókat tekintve elmondható, hogy a himlős, mechanikailag sérült, rágott, zöldült és varas gumók voltak általánosan jellemzők a termésre. Rothadt gumó egyik helyszínen sem volt a mintákban. Drótférges, torzult és fuzáriumos gumót csak kevés mintában, kis mennyiségben találtak. A legfontosabb konklúzió viszont az volt, hogy a takart és nem takart burgonya között jelentős eltérés nem volt tapasztalható a beteg gumók mennyisége között.

Végezetül a fajtánként 50 darabos mintákat vizuális ellenőrzésnek vetették alá. A legpiacképesebbnek a Balatoni Rózsa és a Chérie fajták bizonyultak, valamint ezen fajtákban volt a legtöbb hibátlan gumó is. Érdekesség viszont, hogy a Rózsa takarva, míg a Chérie takaratlanul hozta a jó eredményt.

Konklúzió

Az összes vizsgált burgonya közül a Balatoni Rózsa és a Chérie mutatta a legjobb eredményeket a 2014-es évben az összes értékmérő tulajdonság tekintetében. A Pannóniát, bár érzékenyebbnek látszik a varasodásra és a himlőre, jó íze és terméshozama miatt a gazdák továbbra is termesztenék. A Sissi lassabb fejlődése miatt kissé lemaradt a másik három fajta mögött.

Forrás: biokutatas.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Prémium Hungaricum minősített burgonyafajták Kiváló étkezési minősége alapján négy burgonyafajta nyerte el a Prémium Hungaricum minősítést és a vele járó védjegyhasználati jogot a Hungaricum Szöv...
Démon, Balatoni rózsa, Somogyi kifli, Katica ̵... Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy kiváló étkezési minőségű burgonyának? Mivel jár a Prémium Hungaricum elnevezésű minősítés? A Pannon Egye...
A sokszínű burgonya Magyarországon a negyedik legtöbbet fogyasztott élelem a burgonya. Cikkünkből kiderül, mekkora területen termelünk burgonyát, melyek a leggyakoribb fa...
Karantén károsítót mutattak ki a burgonyában A burgonya baktériumos gyűrűs rothadása világszerte előforduló betegség. Elsősorban a mérsékelt vagy hűvösebb éghajlati viszonyok között károsít. Legf...
Pozitív évet remélnek a burgonyatermesztők A jó időnek köszönhetően már az ország egész területén a végéhez közeledik a burgonya vetése. A megfigyelések szerint 5 évente egyszer igazán jó a bur...
Jó irányba halad a burgonyaszektor Európában A burgonyatermesztés egy elég kockázatos dolog. Sok betegség és a piac alakulása is képes a gazdát nehéz helyzetbe hozni. Most azonban úgy tűnik, jó i...