Budapesti zöldségkörkép

A múlt héten örülhettek a Budapesti Nagybani Piacra kilátogató vásárlók, ugyanis átlagosan 4 százalékkal csökkent a zöldségek ára. Persze, extrém áremelkedés és árcsökkenés ezúttal is volt: a sárga húsú sárgadinnye például 31 százalékos árcsökkenésen ment keresztül, míg a primőr sóska 33 százalékkal drágult.

Burgonya ára: a primőr újburgonya 17 százalékos árcsökkenésen ment keresztül, így 125 forintot kellett fizetniük érte a vásárlóknak. A Red-Scarlett 115, az Agria és az Impala 130 forintba került.

Paradicsom ára: a gömb alakú paradicsomot 260-280, a fürtös paradicsomot 300-330, a koktélparadicsomot 816-900 forintért kínálták a kereskedők.

Paprika ára: a tölteni való édes paprika mérettől függően 255-315 forintos áron volt megvásárolható. A hegyes paprika darabját 75 forintért adták, a lecsópaprika 180, a Bogyiszlói paprika 640, a Kaliforniai 750, míg a Pritamin 900 forintba került kilónként.

Padlizsán ára, uborka ára: a padlizsán ára 19 százalékot csökkent, ezt követően 340 forintba került a zöldség kilója. Ezzel szemben az uborka ára növekedett: a kígyóuborka 6 százalékos áremelkedést követően 180, a fürtös uborka 10 százalékos drágulás után 155-200 forintért lehetett a vásárlóké.

Itt a dinnyeszezon, a sárgadinnyét 220-300 forintért lehet megvenni a Budapesti Nagybani Piacon

Sárgadinnye ára, tökfélék ára: a sárga húsú sárgadinnye 220, míg a zöld húsú sárgadinnye 300 forintba került. A spárgatök kilóját 80 forintért, a bébitököt 142 forintért, a patisszont 187 forintért, a cukkinit 190 forintért mérték.

Leveszöldségek ára: a sárgarépa ára 10 százalékot csökkent, 150-230 forintért adták kiszerelését/kilóját. A petrezselyem 14 százalékkal lett olcsóbb, kiszerelését 220, míg kilóját 700 forintért lehetett megvásárolni. A gumós zeller darabja 120 forintba került, míg a karalábét 72,5 forintos áron lehetett megvenni. A petrezselyem- és a zellerzöld egyaránt 20 forintba került.

Kapor ára, cékla ára, torma ára: a kapor kiszerelésenként 40, a cékla darabja 120, a torma kilója pedig 700 forintos áron volt kapható.

Sóska ára, spenót ára: a sóska ára 33 százalékot drágult, 400 forintba került, míg a spenótért 25 százalékos áremelkedést követően 500 forintot kellett fizetni.

Saláta ára: a fejes salátát 141, a jégsalátát 200, a Lollo Rossa és a Lollo Bionda salátát 150 forintért adták a kereskedők.

Káposzta ára: a fehér fejes káposzta 9 százalékkal lett olcsóbb, 100 forintba került, míg a vörös fejes káposzta 6 százalékos árcsökkenés után 145 forintos áron volt kapható. A kelkáposzta kilója 130, a kínai kel kilója pedig 180 forintért lehetett a vásárlóké.

Karfiol ára, brokkoli ára: a szabadföldi karfiol 6 százalékos dráguláson ment át, így 165 forintba került, a brokkolit pedig 305 forintért kínálták a kereskedők.

Retek ára: a hónapos retek 80, a jégcsapretek 210, a Müncheni sörretek 180 forintos áron volt kapható.

Hüvelyesek ára: a zöldborsó kilóját 245 forintért mérték, a sárgaborsót pedig már 220 forintért meg lehetett vásárolni. A zöldbab kilója 380-475 forintba került, a száraz fehérbabért 680, míg a száraz tarkababért 700 forintot kértek el a kereskedők.

Hagymafélék ára: a vöröshagymát 120-140, a lilahagymát 200-220, a főzőhagymát 190, a zöldhagymát 100, a fokhagymát 600, a póréhagymát pedig 100 forintért mérték a kereskedők.

Gomba ára: a csiperkegomba 5 százalékkal olcsóbb lett, 475 forintot kértek érte az eladók, míg a laskagomba ára 8 százalékos árcsökkenést követően 600 forint volt.

Csemegekukorica ára: a szabadföldi csemegekukorica darabja továbbra is 120 forintos áron volt kapható a Budapesti Nagybani Piacon.

Forrás: AKI

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi zöldségek brutt... A Kecskemét Nagybani piacon a szabadföldi Desire burgonya ára csökkent 10 százalékkal, a 22. héten 100 forintba került kilója. A Condor szabadföldi b...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... A Rozella szabadföldi burgonya ára a Fehérvári piacon 128 forint/kilogramm, míg a Fény utcaiban 149 forintot kérnek el kilójáért. A primőr újburgonya...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... 5-10 százalékkal csökkent a belföldi zöldségek többségének termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon a 24. héten, de volt ami drágult. A részleteket az...