Brüsszel eljárást indít a külföldiek földhasználata miatt Magyarország ellen

Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a “határon átnyúló tevékenységet folytató befektetők” mezőgazdasági földterület-használatára vonatkozó jogaival kapcsolatban.

Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény hivatalosan felkéri Magyarországot: nyújtsa be észrevételeit a befektetők mezőgazdasági földterület-használatára vonatkozó, egyes szerződéses jogaikat megszüntető jogszabályával kapcsolatban.

Az Európai Bizottság véleménye szerint a magyar jogszabály oly módon korlátozza a határokon átnyúló tevékenységet folytató befektetők jogait, ami sértheti a tőke szabad áramlására és a letelepedés szabadságára vonatkozó uniós jogot. Ezek a szerződésben rögzített, alapvető szabadságjogok csak “kellően indokolt esetben és az arányosság elvével összhangban” korlátozhatók. Bár a tagállamok szabadon meghatározhatják a tulajdoni rendszerre irányadó szabályaikat, ezt az uniós jog korlátai között kell tenniük – olvasható az Európai Bizottság tájékoztatásának indoklási részében.

Az első vitatott rendelkezés egy 2013 decemberi magyar törvényben szerepel, amely 2014. május 1-jei hatállyal megszüntetett bizonyos haszonélvezeti szerződéseket. E szabály, amely csupán négy és fél hónapnyi átmeneti időszakot biztosított a haszonélvezetre jogosultaknak, a korábban bejelentett, 20 éves átmeneti időszak helyébe lépett. A befektetők előzőleg arra számítottak, hogy a földet a korábbi átmeneti időszak szerint tovább tudják majd használni, és ennek megfelelően hozták meg beruházási döntéseiket. “Ezért úgy tűnik, hogy az új törvény megfosztja az érintett feleket szerzett jogaiktól és beruházásaik értékétől” – állapította meg a brüsszeli intézmény.

Brüsszelnek aggályai vannak a külföldiek magyarországi földhasználatával kapcsolatban
Brüsszelnek aggályai vannak a külföldiek magyarországi földhasználatával kapcsolatban

 

Az Európai Bizottság vitatja a szóban forgó törvény egy másik rendelkezését is, amely nagyon rövid felmondási idővel teszi lehetővé bizonyos, több mint 20 éve megkötött földbérleti szerződések egyoldalú felmondását. Ez Brüsszel szerint a haszonélvezeti szerződések megszüntetése kapcsán kifejtettekhez hasonló aggályokat vet fel.

Az Európai Bizottság felkérése úgynevezett felszólító levél formáját ölti, ami az Európai Unió működéséről szóló szerződés 258. cikke szerinti kötelezettségszegési eljárás első szakasza. Magyarországnak két hónap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon.

Az osztrák kormány tagjai többször kifogásolták az új magyar jogszabályt, szerintük a magyar eljárás ellentmond az EU-jognak. Andrä Rupprechter földművelésügyi miniszter február 17-én úgy nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság hivatalos ígéretet tett Ausztriának, megvizsgálja az új magyar földtörvényt. Erre válaszul Fazekas Sándor akkori vidékfejlesztési miniszter barátságtalan lépésnek nevezte az osztrák megnyilatkozást és hangsúlyozta, osztrák kollégája zsebszerződéseseket véd, olyanokat, akik igyekeztek megkerülni a mindenkori magyar jogszabályokat, a külföldiek földvásárlási moratóriumát is, amiről mindenkinek tudomása volt, a befektetőknek és spekulánsoknak egyaránt.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Újabb GMO-k az engedélyezettek listáján Bővült az engedélyezett GMO-t tartalmazó növények listája az Európai Unióban. Az Európai Bizottság tíz új GMO-t tartalmazó növény élelmiszeripari és t...
Visszavezetik a tejkvótát? Többekben felmerült már az ötlet, de van, aki nem támogatja azt. A brüsszeli Európai Bizottság például elutasítja azt a felvetést, hogy újra vezessék ...
Tovább lehet beadni a kérelmeket Az Európai Bizottság felkínálta, Magyarország pedig élt a lehetőséggel. Ezzel a lépéssel 1 héttel több idejük van a gazdáknak benyújtani az egységes k...
Döntésképtelen az Európai Unió génszerkesztés ügyb... Első hallásra földöntúlian hangozhat a génszerkesztés, de ha belegondolunk, tudósok betegségeknek ellenálló állatokat is létre tudnának hozni. Persze ...
Most a glifozát áll nyerésre Továbbra sincsen lezárva a glifozát kérdés. Az euractiv.com szerint az Európai Bizottság újabb tárgyalást sürget az ügyben, pontos időpont azonban még...
Véget vetnének a kettős mércének Fellépne az Európai Bizottság az élelmiszerek kettős minősége, a kettős mérce ellen, de kérdés, ez mire lesz elég. „A szlovákok nem érdemlik me...