Brexit után koppanás, hiányzik a dolgos kéz

Az Egyesült Királyságban sürgősen szükség lenne megközelítőleg 90 ezer idénymunkásra ahhoz, hogy a mezőgazdasági munkálatok elvégzésre kerüljenek az elkövetkezendő hetekben. Elsősorban a betakarítást végző emberekből van hiány, viszont a kialakult járványhelyzet miatt a legtöbb ország lezárta a határait, így ellehetetlenítve a munkások utaztatását.

Nincs elegendő idénymunkás az Egyesült Királyságban. (Fotó: Pixabay, Surapong)
Nincs elegendő idénymunkás az Egyesült Királyságban. (Fotó: Pixabay, Surapong)

Sürgősen charter járatok indítását kezdeményeznék a nagygazdaságok Kelet-Európába a mezőgazdasági munkavállalók utaztatása érdekében. Egyéb esetben a zöldség- és gyümölcsfélék betakarítása veszélybe kerül, ami miatt a mezőgazdasági vállalatok eleshetnek a bevételük nagy részétől. Ezért a munkaközvetítő-ügynökségek, illetve az agrárszervezetek arra kérik a kormányt, hogy lépjen közbe a koronavírus miatti határzárak ellenére is a gazdaság érdekében.

Legalább 90 ezer idénymunkás lenne szükséges már az elkövetkezendő hetekben is, ugyanis a munkálatokat hamarosan meg kell kezdeni, így több nagygazdaság már repülőgépeket bérelt a munkavállalók szállítására. A Concordia jótékonysági szervezet már legalább 10 ezer főt szervezett munkavégzésre, amelynek a fele az EU-ból származik, a másik 50% pedig Oroszországból, Moldovából, Ukrajnából, Fehéroroszországból, Grúziából és Barbadosból, viszont az összes Európai Unión kívüli ország lezárta a határait. Ezzel a határzárral pedig elzárták az Egyesült Királyságot az olcsó munkaerőtől.

Viszont nem újdonság már az Egyesült Királyság számára a munkaerőhiány problémája. Mióta elhagyták az Európai Uniót, illetve mióta a kelet-európai országokban is növelték az átlagkeresetet és az életszínvonalat, azóta a munkavállalók nem szívesen utaznak el az Egyesült Királyságig, hogy idénymunkát vállalva keressék meg jövedelmüket.  

Már a tavalyi évben is elsősorban Romániából és Bulgáriából származott az idénymunkások nagy része, viszont idén Bulgária teljesen lezárta a határait és nem indít ezért repülőgép járatokat, ahogy Románia sem. Továbbá a Bulgáriában élő munkavállalókat a kormány nem engedi ki az országból azért sem, mert minden országnak szüksége van munkaképes dolgozókra a járvány idején, akik helyettesítik a munkából kiesett embereket.

Így idén az Egyesült Királyságban a termelők felvették a kapcsolatot a vendéglátóipari vállalatokkal, és a vendéglátóegységekből elbocsátott dolgozókkal próbálják feltölteni a gazdaságokban szükséges dolgozói létszámot.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Népszerűek a mezőgazdasági idénymunkák Több százezer ember számára nyújt megélhetést évente és a mezőgazdaságban is fontos, egyre megfizetettebb az idénymunka. Ezért fontos beszélni róla. A...
Mezőgazdasági idénymunkák a gyakorlatban – G... Ahogy erről korábban már írtunk, egyre népszerűbbek a mezőgazdasági idénymunkák. Most közelebbről is megvizsgáltuk a gyümölcsszedést, ezen belül is ki...
Agrármunkakörök és keresetek 2013-ban Aki nem csak idényjelleggel dönt a mezőgazdasági munkák mellett, hanem hosszabb távon kíván ezen a területen dolgozni, célszerű tisztában lenni az átl...
Ennyit kereshet a mezőgazdaságban Zárt iroda, légkondi, légszomj, állandó hangzavar - a nyár folyamán valószínűleg sok mindenkinek eszébe jut, milyen jó is lenne kint, a szabadban dolg...
Sokaknak nyújt ideiglenes munkát a mezőgazdaság... A mezőgazdaság és a turizmus a nyári idénymunka fő területe, az idén az idényjellegű munkaerő-felvételt bővíti sok helyen a közfoglalkoztatás is - der...
A Monsanto 250 idénymunkást keres Nagyigmándra Az amerikai tulajdonú Monsanto Hungária Kft. nagyigmándi vetőmagüzemébe 250 idénymunkást keres a kukorica-betakarítás kezdetére, közülük 90 főt jövő é...