Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is érinti a gazdákat, hogy 4 ezer milliárd forint jut a magyar vidék fejlesztésére

Magyarország a kétéves átmeneti időszak alatt minden lehetőséget kihasznált, hogy segítse a mezőgazdasági termelőket. Az idei évtől több mint 4 ezer milliárd forint jut a vidék és az agrárium fejlesztésére – mondta Demeter Zoltán országgyűlési képviselő egy Edelényben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartott gazdafórum alkalmával. Csak akkor lehet erős Magyarországról beszélni, ha erős az ennek hátterét biztosító vidék is – fogalmazott. A találkozón a magyar kormány nemzeti agrárstratégiai szemléletéről, ehhez kapcsolódva pedig a mezőgazdasági termelőknek jutó támogatásokról is szó esett. 

A Boon.hu számolt be róla, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, Taskó József bevezetőjét követően Papp Zsolt vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár az elmúlt két év vidékfejlesztési eredményeiről beszélt. A legfontosabb eredménynek az agrárium egészét átfogó támogatási rendszer megvalósítását nevezte, amely a legkisebb gazdálkodóktól a legnagyobbakig az élelmiszeripar teljes vertikumát új alapokra helyezte. Továbbá lehetőséget kínált a helyben megtermelt alapanyagok feldolgozásának megvalósítására. A jövő évi folytatásról szólva elmondta: fajsúlyos marad a környezetkímélő gazdálkodás erősítése, az erdőtelepítések támogatása és az öntözéses gazdálkodás lehetőségének bővítése.

Edelényben egy gazdafórum alkalmával a vidék fejlesztésének fontosságáról beszélt Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője - Fotó: Ádám János, Észak-Magyarország
Edelényben egy gazdafórumon a vidék fejlesztésének fontosságáról beszélt Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője – Fotó: Ádám János, Észak-Magyarország

Nagyot javult a támogatási összegek aránya

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, Jakab István ehhez kapcsolódó előadásában kiemelte: Magyarország a kétéves átmeneti időszak alatt minden lehetőséget kihasznált, hogy segítse a vidék mezőgazdasági termelőit. A nemzeti támogatások arányát 80 százalékra emelte, azaz minden 10 forint vidékfejlesztési támogatásból 8 forint a kormányzattól érkező nemzeti támogatás. Területalapú támogatásként pedig 12 százalékkal nagyobb összeg áll évente rendelkezésre. Célként fogalmazta meg, hogy az élelmiszeripar legalább 80 százalékban magyar tulajdonban maradjon – hangzott el a gazdafórum alkalmával tartott beszédében.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...