Bizonytalanul indul a földlicit, újabb támogatások a láthatáron!

Elstartolt a földlicit, de nem hozta azt az érdeklődést, amit többek vártak. Eközben az országgyűlés elfogadta a földforgalmi törvény módosítását indítványozó kérelmet, a zöldségtermesztők pedig rendkívül jó híreket kaptak támogatásokkal kapcsolatban. A mézpiacon azonban továbbra is forrnak az indulatok.

Elstartolt a héten a földárverés! Az ország több pontján kezdték meg a gazdák a meghirdetett állami földekre a licitálást. Előzetesen mindenki arra számított, hogy sokakat fog megmozgatni az esemény, ezzel szemben az első árverések – az aktivitást illetően – csalódást keltőek lehetnek. A Győr-Moson-Sopron megyei Kormányhivatalban lezajló árverésen csekély számú gazda vett részt, de nem ez volt az egyetlen negatívum. A földterületek nagytöbbségére nem is alakult ki igazi licit, mindössze egy esetben lehetett beszélni valódi aukciós hangulatról, ekkor egy 6,2 millió forintra tartott terület árát sikerült felvernie két gazdának 11,6 millió forintig. Aki azt gondolja, hogy a győri hangulatot nem lehet alulmúlni, az nagyon is téved. Érden is tartottak a héten egy földárverést, ahol a budapesti és a Pest megyei földterületek kerültek kalapács alá. Itt mindössze egy gazda vett részt az eseményen.

A földárverések során állami tulajdonban lévő termőföldeket árvereznek el
A földárverések során állami tulajdonban lévő termőföldeket árvereznek el

 

Miközben a földárverés csak nagyon döcögve indult be, az országgyűlés elfogadta a földforgalmi törvény módosítását. Az eredeti előterjesztése szerint a bérbeadó a szerződés megkötését követő két év után igazíthatta volna a piaci árakhoz a haszonbérleti díjat, azonban a törvényalkotási bizottság módosító javaslata alapján a Ház úgy döntött: a bérleti díjat a bérbeadó személyében bekövetkezett tulajdonosváltást követő 90 napban – ezt követően pedig három évenként – emelheti meg az új bérbeadó. A módosítást azért indítványozták, mert a szakértők szerint egyenlő feltételeket kell teremteni a gazdáknak. Sokan ugyanis jelenleg a piaci ár negyedét, ötödét fizetik bérleti díjként, a piaci áron földet vásárlókat pedig megilleti, hogy a területért piaci bérleti díjat számoljanak fel.

A földforgalmi törvény módosítása is érinthet néhány zöldségtermesztőt, de a számukra kiírt pályázatok most jobban érdekelhetik őket. A következő hónapokban ugyanis sorra fognak indulni olyan pályázatok, amelyek kizárólag a zöldségtermesztő gazdákat érintik. Decemberben például megjelenik a 32 milliárd forintos keretösszegű, technológiai fejlesztéseket támogató kiírás, amely a megújuló energiaforrások között kiemelt célként kezeli a geotermikus energiahasznosítást. Januárban kertészeti gépbeszerzést támogató pályázat jelenik majd meg. Ezt követően pedig az ültetvénytelepítéshez, a kedvezőtlen időjárási károk megelőzését célzó beruházásokhoz, az öntözőrendszerek fejlesztéséhez kérhetnek támogatást a gazdálkodók. További jó hír, hogy 2016 első felében még egy, üveg- és fóliaházak létesítését segítő pályázat is megjelenik, amelyre 30 milliárd forint áll majd a pályázók rendelkezésére.

Üvegházak létesítésére is pályázhatnak majd a zöldségtermesztők
Üvegházak létesítésére is pályázhatnak majd a zöldségtermesztők

 

Amíg a zöldséges gazdák örülnek, a méztermelők tovább folytatják tiltakozásukat a hamis kínai mézek ellen. A brüsszeli tiltakozás után ugyanis egy újabb tüntetést szerveztek, ezúttal Budapesten. A tiltakozás oka, hogy a Kaposvár és Térsége Méhészeinek Egyesülete (KTME) 19 különböző, “származási helye EU és nem EU” megjelölésű, a nagy kereskedelmi üzlethálózatban vásárolt mézet vizsgáltatott meg a brémai QSI laboratóriumban. Mind a 19 tétel kínai keverék volt, és 15-ről bebizonyosodott, hogy közönséges, gyenge minőségű ipari méz. A megvizsgált tételek 90 százaléka – 19-ből 17 – magas élesztőgomba tartalmú volt, vagyis az előállítása során erjedés lépett fel. Emellett a megvizsgált tételek 80 százalékát – 19-ből 15-öt – a brémai QSI laboratórium ipari méznek minősített. Ezért jogellenesen van a magyar üzletek polcain. Nincs olyan tétel a megvizsgált 19 mintából, amelyik minden szempontból megfelelt volna a minőségi méz követelményeinek.

Meg is lett a mézes gazdák felszólalásának a hatása: az országos főállatorvos azonnali hatállyal elrendelte a gyanús, hamis mézek forgalomból történő kivonását. Az ágazati szervek felhívják a forgalmazók figyelmét, hogy a visszahívásban nem érintett „EU és EU-n kívüli” jelölésű mézkeverékeket kizárólag abban az esetben hagyják az üzletek polcain, amennyiben teljes mértékig biztosak azok eredetében, valamint abban, hogy a termékek nem tartalmaznak mesterségesen hozzáadott anyagokat.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI és az FM információi alapján készült el!

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Soha nem látott földvásárlási roham Dübörög a földpiac, az elmúlt év utolsó negyedévében minden eddiginél több adásvételi ügyletet bonyolítottak le. A piac erősen keresleti, jelenleg nég...
Támogatás-igénylések – növénytermesztés, halászat,... Az MVH a héten több közleményt is kiadott különböző területek támogatása kapcsán, amennyiben érdeklik az egyes lehetőségek, kattintson a linkre a rész...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...
FM: rendeződhet a zártkertek, hobbikertek helyzete... Rendeződhet a zártkertek, hobbikertek helyzete, miután a kormány megtárgyalta a tulajdonosi, valamint haszonbérleti problémákat orvosló törvényjavasla...