Biológiai megoldás körte-levélbolha és a dióburok fúrólégy ellen

A növényvédelem területén egyre jobban szaporodnak a biológiai megoldások ugyanúgy, ahogy lassan az ökológiai területek nagysága is nő. Az ökológiai termeléssel foglalkozó gazdálkodók tevékenységét nehezíti, hogy még kevés biológiai készítmény áll rendelkezésükre a növényvédelmi problémák megoldására.

A Surround® WP hatóanyaga a kalcinált kaolin az EPA által bejegyzett biológiai rovarriasztó szer, por formulációjú készítmény. A rovarok elleni hatás érdekében a Surround® WP-t megelőzésként kell alkalmazni és a rovarok megjelenése előtt ki kell permetezni. A Surround® WP csökkenti a kártevők nyomását, és késlelteti illetve szükségtelenné teheti a hagyományos rovarölő permetezést. A kártevők kifejlett egyedei a permetezést követő 24 órán belül erősen bevonódnak kaolin részecskékkel. A rovarok ezután azzal foglalkoznak, hogy megpróbálják eltávolítani ezeket a részecskéket a testükről, nem tudnak táplálkozni vagy petét rakni és így elpusztulnak.

Dió Surround® WP-kezelés után

Európában a szer több kultúrában engedélyezett. Görögországban szőlőben tripszek, Spanyolországban olivában moly és gyümölcslegyek, Franciaországban gyümölcsösökben levéltetvek ellen használják, de legelterjedtebb a világon a napégés és a hőstressz elleni alkalmazása gyümölcsösökben. Magyarországon a Surround® WP körtében, a körte levélbolha és dióban a dióburok fúrólégy ellen engedélyezett készítmény. Az első kezelés körtében a virágrügyek duzzadásakor, rügypattanáskor esedékes, mert ekkor kezdődik az áttelelt egyedek tojásrakása majd a lárvakelés. Ezután vegyesen megtalálhatók a kifejlett imágók, tojások és a lárvák különböző stádiumai. A lárvakeléskor elkezdett kezelést folyamatosan 7–10 napos időközönként célszerű végezni a körte kb. 1,5 cm-es nagyságáig, ami egybeesik első természetes terméshullással. Ez körtében öt kezelést jelent. Gyakorlatban a virágzás előtti 2-3 kezelés és az ezutáni 2 kezelés ér el jó eredményt.

A készítménytől a körtefa fehér színű lesz, de ez a hatóanyag tulajdonságaiból adódóan természetes. A szer jellegéből adódóan a permetezőtartályt a bekeveréstől kezdődően a munka végeztéig intenzíven keverni kell. Dióban, a dióburok fúrólégy elleni kezeléseket a rajzás megkezdésekor, ez általában július közepe, kell megkezdeni és 7-10 naponként megismételni. Fontos, hogy a lehető leghosszabb fedettséget biztosítsunk a készítménnyel. Ez általában 5 kezelés elvégzésével érhető el.

Általában Surround® WP erős vízpermet használatával mosódik le a gyümölcsről. Ha a fehér maradék nyomai nem elfogadhatók a termésen, a betakarítás előtt 1,5-2 hónappal be kell fejezni a Surround® WP permetezését. Körtében, a körte levélbolha elleni védekezések elvégzésekor ez a probléma nem áll fent, mert a permetezéseket a körte 1,5-2 cm-es nagyságánál befejezzük, így érésig a kaolin réteg már nem lesz rajta a gyümölcsön. Dió esetében a csonthéjas termésre nem kerül rá a készítmény, csak a termésburokra.

Körte-levélbolha kifejlett alakja

A Surround® WP kalcinált kaolinrészecske filmje, a rovarriasztó hatás mellett, megvédi a gyümölcsöt a közvetlen napégéstől és a hőstressz okozta károktól. A készítmény 50%-kal is csökkentheti a napégés okozta veszteségeket. A Surround® WP hűvösebben tartja a növények lombkoronáját, ami hatékonyabb fotoszintézishez és magasabb hozamhoz vezet magas fény- és hőkörnyezetben. A kaolin, a Surround® WP hatóanyaga E-559 számon engedélyezett élelmiszer adalékanyag, így élelmiszereken maradva nem okoz problémát. A gyümölcsökről, amelyeket frissen hoznak forgalomba, a betakarításkor megmaradó fehér Surround filmet le lehet mosni a szokásos mosási műveletekkel. A vegetáció eleji permetezések esetén, amikor a gyümölcs még kisebb, a gyümölcs növekedése során a filmbevonat fellazul és leesik a gyümölcsről. Amikor a Surround kezeléseket befejezik és a termés kezd „kinőni” védőbevonatból, a napégés elleni védelem elvész.

A Surround® WP szinte minden növényvédő szerrel keverhető. Hatékonyságát és esőállóságát a permetezéshez adott Eco-film 0,3 l/ha dózisa segíti. A Surround® WP és az Eco-film a biológiai termesztésben használható készítmény. A szer jellegéből adódóan a permetezőtartályt a bekeveréstől kezdődően a munka végeztéig intenzíven kevertetni kell.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Vegyszer helyett madarakkal védik a gyümölcsösöket... A vegyszeres védekezés jut mindenkinek az eszébe, ha kártevő rovarokat lát a kertjében. Pedig a biológiai védekezés épp olyan hatékony lehet, mint egy...
Van megoldás a vegyszerszennyezettség ellen, mégse... Bár a biológiai növényvédő szerek alkalmazása sokkal kevesebb kockázattal jár, mint a kémiai szereké, még elég kevesen használják ezeket. Ennek oka, h...
Puszpángmoly – mire figyeljünk októberben a ... Az időjárás október közepén már őszies arcát mutatja. Ennek ellenére bizonyos kártevők és betegségek még most is támadják a növényeket. Figyelni kell ...
Kutyával védekeznek a növényházi kártevők ellen... Egy juhászkutya lett a növényházi kártevők fő ellensége az amerikai zöldségkertészetben. A derék eb paprikaormányosra vadászik. A Egyesült Államokban...
Világsiker lehet a Szegedi Egyetem új baktériumtör... Biogazdálkodásban hasznosítható, új baktériumtörzset találtak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói. A szabadalommal védett baktériumtörzs hamarosa...
Mikorrhiza: miként lehet hasznos a biológiai növén... Ellenállóbb lesz a szárazság okozta stresszel szemben a mikorrhizált növény, és a kórokozókkal és kártevőkkel szembeni ellenállósága is fokozódik.  A ...