Biológiai hulladék feldolgozásával váltaná ki a műtrágya használatát 3 magyar cég

Új, integrált biológiai hulladék feldolgozó technológiát fejleszt ki a gödöllői székhelyű Profikomp Környezettechnika Zrt. vezette konzorcium. A megoldással elsősorban állattartó telepek állíthatnak elő új típusú szerves trágyát. A konzorcium, amelynek a zrt. mellett tagja a Kaposvári Egyetem és az orosházi Béke Agrár Kft., a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 466 millió forintos támogatásával, 874 millió forintból fejleszti az eljárást.

A szalma, kukorica, istállótrágya, faapríték speciális előkészítésével, illetve ásványi anyagok összekeverésével egy úgynevezett töltetet hoznak létre, amelyre állati hígtrágyát öntöznek – ismertette Dér Sándor, a társaság kutatási igazgatója a Magyar Távirati Irodával. Ebből a keverékből biológiai szárítási eljárással aerob – levegőztető – kezelés során keletkező hő természetes melegedésének hatására távozik a nedvesség, majd és a mezőgazdasági hulladékok cellulóztartalmát feltárják. Az így előkészített anyagot tovább lehet komposztálni, és szilárd fázisú biogáz-termelésre fordítani.

A komposzt és a biogáz előállítás során visszamaradó erjesztési maradékok, illetve további természetes és ásványi kiegészítők segítségével új típusú, magas tápanyagtartalmú szerves trágyát állítanak elő. A technológia különböző üzemméretekben telepíthető.

A biológiai hulladék felhasználásával tenne jót az állattartó telepekkel az új technológia
A biológiai hulladék felhasználásával tenne jót az állattartó telepekkel az új technológia

A tervek szerint az eljárás főleg az állattartó telepek számára lehet hasznos, amelyek a hígtrágyából annak kiöntözése helyett szilárd szerves trágyát állíthatnak elő. Ezen kívül egy rendszerben lehet integrálni az összes mezőgazdasági hulladékot – mondta a kutatási vezető. A 2020-ban befejeződő projektben a – 2009-ben alapított, biohulladék-kezelési technológiák fejlesztésével és gyártásával foglalkozó – zrt. a kezelések kémiai és biológiai kutatását és technológiai fejlesztését, orosházi partnere az üzemeltetési teszteket és a szabadföldi kísérleteket, a Kaposvári Egyetem pedig növénykísérleteket végez, és értékeli az eredményeket.

Kevés a szerves trágya, pedig kéne a talajoknak

Dér Sándor azt is elmondta, hogy Magyarországon viszonylag alacsony az állatállomány, ezért kevés szerves trágya jut ki a termőföldekre. Pedig a humuszutánpótlás fontos gazdasági érdek. Ezért jó lenne minél több szerves hulladékból szerves trágyát előállítani és alkalmazni az ásványi trágyák helyett. A komposztban viszonylag alacsony a tápanyagtartalom, amelynek növelésével az új típusú szerves trágya versenyképes termék lehet a műtrágyákkal szemben – fűzte hozzá. A hír szerint az országban keletkező szerves hulladék mennyiségéből 150-200 ezer hektár tápanyag-utánpótlására elég szerves trágyát lehetne előállítani. A fejlesztés alatt lévő technológia iránt olasz és spanyol sertéstartó telepektől várnak nagyobb érdeklődést.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...