Biodízel kisokos

A globális felmelegedés, a környezetvédelem és a túlnépesedés problémái is egyre inkább arra ösztönzik a piacot, hogy alternatív üzemanyagokat használjunk. Ennek egyik ékes példája a növényi olajokból vagy (állati) zsiradékból előállított biodízel, melynek előállítása Európában a legnagyobb volumenű.

Közel 10 éve ünneplik a világon a Nemzetközi Biodízel Napot, augusztus 10-én. Így van ez annak ellenére, hogy az első dízelmotor történelme már több mint 160 évre nyúlik vissza. Az 1800-as években még földimogyoró-olajjal demonstrálták a motor működését. Európában közel 40 feldolgozó üzemben (legtöbbjük Németországban, Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban, Svédországban) jellemzően repceolajból, az USA-ban pedig inkább napraforgó- és szójababolajból készítik.

Nem mellesleg a virágzó repceföld sem éppen utolsó látvány.
Nem mellesleg a virágzó repceföld sem éppen utolsó látvány.

 

Tudta?
A biodízel biológiailag jobban lebomlik, mint a cukor, és kevésbé mérgezőbb, mint az asztali só. Speciális esetekben a használt növényi olajok nyersanyagként újrahasznosíthatók biodízel-termelés céljából.

A biodízel növényi származék, és használatával nem kerül többlet CO2 egyenértékben mért üvegházhatású gáz a légkörbe. A biodízel – jelentős környezeti előnyei mellett – pozitív hatást fejt ki a mezőgazdaságra is! Az ipari biodízel során két értékes melléktermék keletkezik: a glicerin a gyógyszer- és a kozmetikaipar számára hasznos, az olaj kipréselése után megmaradó olajpogácsa, pedig kiváló állati takarmány, de energetikai célból is hasznosítható.

A buszon olvasható felirat szerint ezt a buszt szójababolajból készült biodízel hajtja.
A buszon olvasható felirat szerint ezt a buszt szójababolajból készült biodízel hajtja.

 

Fajtái:

  • RME – repce-metil-észter
  • FAME – zsírsav-metil-észter (alapanyag: nyálkátlanított növényi olaj és használt sütőzsiradék)
  • SFME – napraforgó-metil-észter
  • PME – pálma-metil-észter
  • SME – szója-metil-észter
  • AME – 100% használt sütőolaj (sütőzsiradék)
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Olajnövények piaci helyzete A világon a legelterjedtebb olajmag a repcemag és a canola. A tavalyi évben rekord méretű volt a két növény magjának nemzetközi forgalma, 15,2 millió ...
Fontos olajnövényeink múltja és jelene Legfontosabb olajnövényeink a napraforgó és a repce. Cikkünkből sok érdekesség kiderül, többek között az említett növények származása és magyarországi...
Olcsó a kukorica – több lesz az etanol? A 2014-es évben rekordmennyiségű kukorica termett szerte Európában. Ennek köszönhetően valószínűsíthető, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű alapany...
A hazai napraforgóár a repcéhez igazodik Ellentétesen alakul a repce és a napraforgó helyzete. Míg repcéből készlethiány kezd kialakulni Európában, addig napraforgóból bőséges termés áll a ga...
Most kiderült, melyik a legzöldebb bioüzemanyag-gy... Konferenciát rendezett a Levegő Munkacsoport „Bioüzemanyagok 2020 és 2030 között” címmel a pálmaolajról és a bioüzemanyag-gyártás jövőbeni lehetőségei...
12 év börtönt kockáztatott egymilliárd forintért &... Csaknem egymilliárd forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelyne...