Betakarítás 2015 – második felvonás

Elkezdődtek az őszi betakarítási munkák az országban. A gazdálkodók a legnagyobb ütemben most a napraforgó betakarítását végzik. Eddig az olajos növény magját 237 hektárról vitték a magtárba, így a vetésterület 38 százalékán már végeztek.

A napraforgó termésátlaga megközelíti a 2,5 tonnát hektáronként, vagyis a becslések szerint mintegy 1,45 millió tonna napraforgó takarítanak be az idén, ami 89,8 százaléka a múlt évi 1,6 millió tonnának. A vetésterület 2,8 százalékkal nőtt az idén.

A kukorica betakarítása most kezdődött; az összes vetésterülethez képest az elvégzett munka 4 százalékon áll. A termésátlag hektáronként mintegy 5,3 tonna. Az előzetes számítások szerint az idén összesen mintegy 6,0 millió tonna kukoricát takarítanak be.

Már a kukoricát is aratják
Már a kukoricát is aratják

 

A kukorica idei vetésterülete 1,137 millió hektár, ami a múlt évi 93,2 százaléka. A várható hozam pedig a múlt évi – 9,2 millió tonna – 64,2 százaléka. A forró nyári időjárás miatt mintegy 2 millió tonna termés hiányzik, ez jelentős, mintegy 80-100 milliárd forintos árbevétel-kiesést okoz a gazdálkodóknak.

A szója termesztését ösztönözni kívánják, ebből a fehérjenövényből ugyanis szeretnék, ha a lehető legtöbbet belföldön termesztenének meg a gazdálkodók, kiváltva a – jórészt GMO-s – importot. Az ösztönzés hatására a szója vetésterülete mintegy 80 százalékkal 77 500 hektárra nőtt az idén. A szója betakarításával 4 ezer hektáron, a vetésterület mintegy 5 százalékán végeztek. A termésátlag meghaladja a 2 tonnát.

Eközben az őszi vetések magágy-készítése folyamatos az 1,612 millió hektár 26 százalékán végeztek a munkával.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...