Benépesülnek a földek, indul a szezon

Pár hete még térdig ért a víz a szántóföldeken, most azonban gépek hangjától hangosak a táblák. A belvízzel borított területek mérete napról napra kisebb, a következő napokban így megkezdődhet a tavaszi vetés.

Ahol nem esik az eső, a gépek már a földeken vannak és végzik a tavaszi talajelőkészítő munkákat. Sőt, ha az időjárás továbbra is kegyes lesz, pár napon belül megkezdődnek a vetési munkálatok is. Elsőként a mák és a cukorrépa kerülhet a földbe, a kukorica vetőmag viszont még bő egy hónapig a zsákokban pihen.

Ahonnan korán eltűnt a belvíz, már vethetnek is a gazdák
Ahonnan korán eltűnt a belvíz, már vethetnek is a gazdák

 

A Magyar Idők szerint a szakértők nem jósolnak nagyobb mértékű változást idén a vetésszerkezetben, így a kukoricát ismét nagyjából egymillió hektáron vethetik. A szója mellett viszont hatalmas kérdőjel van. Két éve jelentősen megnőtt a szójatermesztési kedv, viszont nem sikerült jól a 2015-ös szezon. Épp ezért tavaly kevesebben nyúltak a szója vetőmagokhoz, viszont 2016-ban kiemelkedő volt a termés. Így várhatóan idén is többen fognak szójatermesztéssel próbálkozni.

Az őszi vetésekről is érkezett néhány friss információ Őszi búzából kevesebb, mint egymillió hektárnyit vetettek a gazdák, az őszi káposztarepce pedig 250 ezer hektáron került a földbe. A repce esetében a vetés kevesebb, mint 10 százaléka fagyott ki, míg a legfrissebb jelentés alapján a búzatáblákban nem tett nagy kárt a rendkívül hideg tél. Az őszi kalászosok fejlődését jelzi, hogy a lefagyott levelek helyén új hajtások jelennek meg.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Minden eddiginél hamarabb fejeződhetnek be a tavas... Korán érkezett a tavasz, így sok helyen már a tavaszi vetés végéhez közelednek a gazdák. Cikkünkben elolvashatják, hogy állnak a gazdák, mekkora terül...
Több méteres árok a szántóföldön! Megnyílt a föld Pusztaszentlászló határában, valószínűleg nem egyik napról a másikra. A helybéliek szerint a sok csapadék az oka a Zala megyei falu ha...
Újabb hasadék egy szántóföldön! Egy hónapja adtunk hírt a pusztaszentlászlói több méteres árokról, ám most itt egy újabb hasonló eset. Ezúttal a somogy megyei Pamuk határában alakult...
Mi történik jelenleg a szántóföldeken? Örülhet a gazdák nagy része, március második felére jelentősen csökkent a belvízzel borított földterületek nagysága, így akadálytalanul folyhatnak a m...
“Nehéz” manapság traktoros barátnőjéne... Nem mindennapi cselszövés 'áldozata' lett egy hölgy, aki mit sem sejtve indult barátjával egy traktoros útra a szántóföldre. A fiatal lány állítása s...
Tilos a használata, mégis bekerült egy szállítmány... GMO-val szennyezett kukorica vetőmagra bukkantak a NÉBIH munkatársai egy kecskeméti cég által rendelt rakományban. A mintegy 10 millió forintos szállí...