Összesen 164 Debrecenben végzett mérnökkel gazdagodhat a magyar mezőgazdaság

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 164 végzős hallgatója tett mérnöki esküt a 2021-es év utolsó hónapjában. A diplomaosztót a Főépület Díszudvarán rendezték meg. Az ünnepi tanácsülésen a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata Elnökségének Elismerő Oklevelét kapta Boda Stefánia, valamint Kiss Nikoletta a hallgatói önkormányzatban és szervezeteiben végzett tevékenységükért. Az ünnepségen címzetes egyetemi tanári címet vehetett át Lisztes-Szabó Zsuzsa az Atommagkutató Intézet tudományos főmunkatársa. […]

Tovább…

Továbbra is magasak a gabonaárak és nőnek a költségek, mégis bizakodhatnak a hazai növénytermesztők

Továbbra is magas gabonaárakkal, és az emelkedő költségek ellenére pozitív eredménnyel számolnak a szántóföldi növénytermesztők az idén – derült ki a Takarékbank és a Magyar Bankholding agrár- és élelmiszeripari elemzőinek összegzéséből, amelyet az agrárium szereplőinek megkérdezésével készítettek. Az állattenyésztők, valamint az élelmiszeripar továbbra is érvényesíteni próbálja az átadási árakban az inputanyagok, illetve a feldolgozás növekvő költségeit, emiatt a kiskereskedelmi árak emelkedésével lehet számolni. […]

Tovább…

Óvári gazdász az ország legfiatalabb ménesigazgatója Szilvásváradon

A magyar lovaskultúra éltetése nemzeti ügy, amiért Cseri Dávid, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság vezetője minden követ képes megmozgatni. A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán végzett gazdász szerint felemelő megtapasztalni, hogy a lovas fajtamentés olyan érték, amely összeköti az embereket és a nemzeteket is. A fiatal szakember a ménesgazdaság élén egyfajta nagyköveti szerepet is betölt: járja a világot, népszerűsíti a magyar lófajtákat és az országot is. […]

Tovább…

A mezőgazdaság jövője vagy sírásója a Green Deal?

Egy fenntarthatóbb jövő felé – írja a Green Deal, a Zöld megállapodás témáját bemutató weboldal az Európai Unió első klímasemleges kontinens megteremtését célzó programjáról. Az éghajlatváltozás és a környezeti károk elleni küzdelem sürgető feladat az EU és az egész világ számára. A jobb jövő érdekében olyan stratégiára van szükség, amelyben Európa továbbra is világelső szerepet tölthet be a fenntarthatóságra és a klímasemlegességre irányuló erőfeszítésekben. Ebben nagy része van a mezőgazdasági termelés szabályozásának is. […]

Tovább…

Összesen 6 helyen módosultak a gazdálkodási napló vezetésével kapcsolatos szabályok

Megjelent a Magyar Államkincstár 89/2021. számú közleménye, ami a gazdálkodási napló vezetésével kapcsolatos szabályokra hívja fel a figyelmet. Az új módosítás célja a gazdálkodási napló vezetéséről szóló 118/2020. (XII. 21.) számú Kincstár Közlemény alapján kötelezően alkalmazandó gazdálkodási napló nyomtatvány kitöltésével kapcsolatos segédlet, valamint a közlemény gazdálkodási napló vezetésével érintett intézkedései módosításának a közzététele. […]

Tovább…

A bértartók és a diákok mellett a lovagoltatást is szolgálja az új kőszegi lovaspálya – videókkal

Átadták a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tangazdasága területén elkészült négy évszakos, 30×50 méteres kiterjedésű, 1500 négyzetméteres lovaspályát. A TEKI tangazdaságában megvalósuló 3 millió forintos beruházás az intézmény saját költségkeretéből valósult meg. Az elmúlt években Kőszegen a Kraft Programnak köszönhetően 820 millió forintos fejlesztések történtek, aminek része volt a lovarda, a jártatógép és a tanszálló is. […]

Tovább…

Debrecenben versengtek egymással a legjobb magyar – és szomszédos országbeli – pálinkák

Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence (XII.) Pálinka- és Párlatversenyre rekordszámú nevezés érkezett: a tavalyi 1700 mintaszám után az idén több mint 2177 pálinkát neveztek, ebből 2169 tétel került a bírák elé.Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence (XII.) Pálinka- és Párlatversenyre rekordszámú nevezés érkezett: a tavalyi 1700 mintaszám után az idén több mint 2177 pálinkát neveztek, ebből 2169 tétel került a bírák elé.
Magyarországon kívül Szlovákiából, Romániából és Szerbiából is sok pálinkafőző nevezett. A verseny idei győztese az Árpád és Vadász Pálinka lett. […]

Tovább…