Mire figyeljünk a jó kukoricatermés eléréséhez

A kukorica fő vetési időszaka a végéhez ért. Aki idáig nem tette, az már csak késve tudja elvetni a magokat. Ennek azonban komoly kockázatai vannak, de még az időben elvetett állomány esetén is számtalan dologra kell figyelni ahhoz, hogy jövedelmező legyen az idei szezon.

Kockázatos a késői vetés. Látható a korábbi évek tapasztalataiból, hogy az optimális idő után vetett kukorica öntözés nélkül nehezebben fejlődik, a termés csökken. Az sem előnyös, ha a betakarítás kitolódik, belenyúlik a késő őszbe, amikor már sok csapadék esik. Ekkor ugyanis a szemek nedvességtartalma megnő, komoly szárítási költségeket akasztva a nyakunkba.

Az említett kockázatokat mérsékelhetjük, ha betartunk néhány alapszabályt, amelyek kifejezetten a későn vetett kukoricára alkalmazandók. Felejtsük el a felesleges talajművelési folyamatokat, inkább csak annyiszor bolygassuk a termőföldet, ahányszor valóban szükséges. Ezzel a talajnedvességet is meg tudjuk őrizni, valamint a rögösödést is elkerülhetjük. Mivel a késői vetés miatt jóval magasabb a hőmérséklet, mint az ideális vetés időpontjában, így a talaj felszíne is gyorsabban kiszárad. A kikelő növények nehezen, vagy egyáltalán nem tudják áttörni a száraz talajfelszínt, ezért a vetésmélységet úgy határozzuk meg, hogy még mielőtt nagyon kiszáradna a talajfelszín, a csíranövények át tudjanak azon hatolni.

Csak akkor lehet ilyen szép a kukoricánk, ha kellőképpen odafigyelünk rá egész évben (Fotó: Shutterstock)
Csak akkor lehet ilyen szép a kukoricánk, ha kellőképpen odafigyelünk rá egész évben (Fotó: Shutterstock)

 

A kiszáradó talajfelszín a preemergens gyomirtó szerek hatékonyságát is gátolja, mert a készítmények nem tudnak rendesen felszívódni a talajban. Ám a normálnál magasabb hőmérsékleti tartomány miatt később a posztemergens készítmények sem működnek majd hatékonyan, sőt, akár a kukoricát is károsíthatják. Erőteljesebb hőstresszel kell számolni, valamint a gombabetegségek és a rovarkártevők is fokozottan károsíthatják a növényeket. Végül a szeptemberi fagyokkal is számolni kell a késői vetés esetén. Ugyan az utóbbi években ritka a kiterjedt, szeptemberi fagy, de ha mégis bekövetkezik, akár a teljes termés tönkremehet.

Nem csak a későn vetett kukorica esetében kell odafigyelni az állományra. Az idejében talajba juttatott magokra is leselkednek veszélyek. Idén például a fagy károsította a már kikelt kukoricát. Ugyan komoly károk nem érték az állományokat, várhatóan a fagyási sérüléseket a növények kiheverik. Probléma lehet a hiányos kelés is, amiért a vetőmag és egyes kórokozók, vagy kártevők is felelősek lehetnek.

Íme, még néhány jó tanács a kukoricával kapcsolatban, amiket ha betartunk, garantáltan jó termésünk lehet idén:

  • A már kikelt kukorica torz, rendellenes, satnya fejlődését ne fogd egyértelműen az időjárásra – fritlégy és más kártevők is közrejátszhatnak a tünetek kialakulásában, tetemes veszteségeket okozva! Ha meggyőződtél a valódi okról, további károkat előzhetsz meg!
  • A hideg, csapadékos, vagy éppen túl meleg időjárásban károsító hatásúak lehetnek a hormonbázisú hatóanyagot is tartalmazó gyomirtó szerek – használatuk előtt kérd ki szakértő véleményét!
  • A szulfonilkarbamid hatóanyagú gyomirtó szerek használatakor is legyünk óvatosak, a rejtett termésveszteséget mindig nehezebb kimutatni, mint a szemmel látható kárt!
  • Terjed a szulfonilkarbamid hatóanyagra rezisztens fenyércirok, ne bízzunk mindent a gyomirtószerre. A vetésváltást és a tarlókezelést nem szabad kiiktatni a védekezések tárából!
  • A csapadékos időjárás hatására elgyomosodnak a posztemergens permetezésre tervezett vetések, lehetőséget adva a vetési bagolylepke betelepülésének (a rajzás megkezdődött!) – adjunk rovarölő szert is a permetléhez! A szer helyes megválasztásához kérjük ki szakértő véleményét – a  kukoricatáblán, ne az irodájában!

 

  • A kukoricamoly és a gombaspóra az el nem bomló szármaradványban telel! Ha sok a lebomlatlan szármaradvány a területen – ide értve a kukorica előveteményű más kultúrákat is – vizsgáltassuk meg laboratóriumban a várható fertőzés mértékének becsléséhez!
  • Ha bálázottan tároltuk a kukoricaszárat, mielőbb szabaduljunk meg tőle, vagy vizsgáltassuk meg kukoricamoly fertőzöttségét és az alapján döntsünk a felhasználásáról!
  • Mindig figyeljük a különböző vetőmag tételek, hibridek és elővetemények reakcióját/hatását az állomány fejlődésére – fontos következtetéseket vonhatunk le az operatív beavatkozásokra, és a jövőbeni döntésekre is!
  • Még nem esett túl sok eső! Ha megfelelő a kukorica talajának állapota, ezt a vizet is a termés kialakításához fogja felhasználni, vigyázzunk rá! Ne feledjük: az a hasznos víz, amely a növényen keresztül távozik a talajból!
  • Ne tapossuk feleslegesen a sorközöket, de egy jól eltalált kultivátorozás azzal is használ, ha a cserepesedett felszínen “mulcsot” képezve megakadályozza a párolgást – nedves talaj taposásával és bolygatásával kárt is okozhatunk!

Forrás: Magyar Kukorica Klub hírlevele

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...