Miért kerüli a magyar a nyulat?

A 80-as, 90-es években nagyon sokan foglalkoztak itthon nyúltenyésztéssel és abban az időben sokan fogyasztották is a nyúlhúst. Mára viszont nem túl sűrű vendége a családok asztalának, pedig az unióban nyúltenyésztésben vezető helyen vagyunk, exportban meg pláne.

Ahogyan arról már írtunk, a gombafogyasztás nem eléggé elterjedt szokás hazánkban, ezért kampány indul júniusban a csiperke és a laska népszerűsítéséért. Nos, úgy tűnik, kampányokból nem lesz hiány, ugyanis a nyúlfogyasztás is vergődik jelenleg az országban, így ezt is népszerűsíteni kívánják az illetékesek.

Valamiért nem esszük az egészséges nyúlhúst
Valamiért nem esszük az egészséges nyúlhúst

 

Pedig lenne mit enni, ugyanis annyi nyulat termelünk, hogy Európában a legnagyobb nyúlexportőrnek számítunk. A belföldi nyúlfogyasztásunk viszont alig éri el évente a 3 dekagrammot fejenként. Ezzel európai szinten Magyarország a sereghajtó. Csak viszonyításképpen, a többi országban akár a 2 kilogrammot is meghaladja ez az érték. Nem is csoda, hogy sokan fogyasztják külföldön a nyúlhúst, élettani hatásai ugyanis rendkívül pozitívak.

Mivel egyre többeket érdekel itthon is az egészséges életmód, így várhatóan a jövőben szélesebb körben el fog terjedni a nyúlhús, ugyanis más, népszerű húsfélékkel összehasonlítva alacsonyabb a koleszterintartalma és igen zsírszegény. Emellett nagy mennyiségben tartalmaz könnyen emészthető fehérjéket, amely alkalmassá teszi, hogy diétás étrenden élők, kisgyermekek és idősek is fogyaszthassák.

A promóciót elsősorban azzal a céllal szervezik, hogy minél többen megismerjék a nyúlhús fogyasztásának előnyeit, valamint elkészítésének változatos módjait.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Figyelem: Új támogatási lehetőség nyúltartóknak!... Tenyésznyulak tenyésztésbe állítására lehet támogatást igényelni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál 2014. július 1-től július 31-ig. A tá...
Nyúltartók figyelem: Már csak néhány napig lehet t... A 2014. január 1. és június 30. közötti időszakban tenyésztésbe állított tenyésznyulakra vonatkozó támogatás igénybevételéhez 2014. július 31-ig kell ...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...