Könnyűszerkezetes beruházások állattartóknak!

Felújítani, korszerűsíteni macerás dolog. Akkor is, ha pályázati pénzből vagy ha saját erőből történik. E téren most az állattartókat övezi kiemelt figyelem, mert megjelent az „Állattartó telepek korszerűsítése” című pályázati felhívás. Cikkünkben bemutatjuk, mekkora segítség ma már az állattartásban a könnyűszerkezetes építkezés és mennyit számít, ha a sikeres pályázathoz jó szakembert választunk. Tippek, hasznos tudnivalók a témában!

A magyar agrárszektor létesítményeinek zöme elavult, mind fenntartásuk, mind korszerűsítésük komoly kiadással jár. Különösen igaz ez az állattartó épületekre, ami sok esetben gátat szab a fejlődésnek is. Jó hír, hogy a korszerű technológiák már Magyarországon is elérhetőek, ám a gazdálkodók többsége a hagyományos építést részesíti előnyben. Pedig a könnyűszerkezetes építésé a jövő, mert rengeteg előnye van: gyorsan szerelhető, egyszerűen karbantartható és tisztítható, ráadásul jó a hőszigetelése és gazdaságosan működtethető. Szinte minden az új technológia mellett szól tehát, egyedül a megszokotthoz való ragaszkodás az a fal, amit le kell rombolni.

Az áttörésre a Swedsteel-Metecno által kínált acél, könnyűszerkezetes csarnokrendszer jó esélyekkel indul. A cég szakembereitől az érdeklődők ugyanis nem csak a gyors tervezésben és megvalósításban kaphatnak segítséget, de a szolgáltatási csomag részeként a pályázat benyújtásához szükséges műszaki dokumentáció előkészítésében is.

Szintén nem mindenki számára ismert, hogy a könnyűszerkezetes csarnokrendszerek előre gyártott, újrahasznosítható, tűzihorganyzott acélelemekből épülnek, amire hosszú távú garanciát nyújt a gyártó, a Swedsteel. A csarnokai méretben, kialakításban és külső megjelenésben egyediek és a gazdák igényeire tervezetten készülnek. Műszaki kialakítási javaslattal (vázszerkezet, burkolat, szigetelés stb.), helyszíni egyeztetéssel és ezt követően a pontos ajánlattal, ingyenes 3D látványtervvel és kivitelező ajánlással is segíti a Swedsteel az agrárcsarnok érdeklődőit. Továbbá még egy fontos információ: mivel építésekor nincs szükség kötőanyagokra, a kivitelezési idő – a hagyományos építményekhez képest – jelentősen lerövidül, az épületek hamarabb használatba vehetőek. – mondta a cég műszaki-, fejlesztési vezetője Kotormán István.

A könnyűszerkezetes csarnokrendszerek előre gyártott, újrahasznosítható, tűzihorganyzott acélelemekből épülnek
A könnyűszerkezetes csarnokrendszerek előre gyártott, újrahasznosítható, tűzihorganyzott acélelemekből épülnek

 

Sok gazda számára elengedhetetlen, hogy az építési vagy épületbővítési projektjüket pályázati forrásból finanszírozzák és a kapcsolódó dokumentáció összeállításában szakmai segítséget kapjanak. A gyártó szakértő partnerei minden háttérmunkában, előkészítésben részt vállalnak a sikeres projekt érdekében.

A siker kulcsa a megbízható tervező és kivitelező megtalálásán túl a megfelelő pályázatíró cég kiválasztása is. Ahogy azt Magyar Tibor, a Gordius Solutions Tender Kft. agrárpályázati szakértője elmondta: „A jó partnerek megtalálása egy olyan dolog, amin nem érdemes spórolni a pályázat során”. Adott esetben döntő lehet, hogy a szakember gyorsan és időben reagáljon egy-egy hiánypótlásos felszólításra, illetve a pályázatíróval való együttműködése nagyban meghatározza a pályázat színvonalát is.

A másik lényeges pont az árajánlatokkal kapcsolatos. Az előírt formai valamint szakmai követelményeket mindenekelőtt kiemelten kell kezelni, hiszen elég egyetlen hiányosság (pl. hiányzó dátum) – és az árajánlatot nem fogják elfogadni. Az ajánlat legyen átlátható és a többivel összehasonlítható.

Utolsó tanácsként az ügyfélkapus e-mailek időszakonkénti ellenőrzését emeli ki a szakember. A pályázat állapotáról elektronikus formában (is) tájékoztatják a pályázót. Kellemetlen lehet, ha elkerüli a figyelmet egy nem időben elolvasott hiánypótlásról szóló e-mail. Éppen ezért 2-3 naponta fussa át minden pályázni kívánó a leveleit hogy kapott–e valamilyen fontos értesítést ezzel kapcsolatosan.

A Magro.hu már megalakulásától azt a célt tűzte ki maga elé, hogy hasznos és olyan információval lássa el a hazai agrárium szereplőit, ami a gazdálkodásukat megkönnyíti, nemzetközi versenyképességüket pedig növeli. Éppen ezért támogatjuk a könnyűszerkezetes épületek elterjedését is a mezőgazdaságban és így az állattartásban is. A Swedsteel megoldásai lehetővé teszik, hogy felzárkózzunk a nyugati-európai hatékonysághoz.

(x)

A Swedsteel-Metecno-ról
A Swedsteel-Metecno Magyarországon és a régió országainak a legfejlettebb és legújabb technológiájával rendelkezik, amelynek a megvalósításában, tervezésében a tulajdonosok és a mérnökök több évtizedes hazai és régiós építőipari, acél könnyűszerkezeti tapasztalata játszott szerepet.
A Swedsteel-Metecno egyedüli cég, aki egy kézből kínálja a svédacél könnyűszerkezetes építkezés minden termékét és technológiáját komplexen minden kiegészítő és tartozék termékkel együtt magasszintű mérnöki támogatással.
A cégnek a minőség, megbízhatóság és megfizethetőség fontos üzleti alapelvei, a termékeinek svédacél alapanyaga magas minőségű (tekintve az anyagvastagságot, bevonatot és a cinktartalmat), ez garantálja a hosszú távú biztonságot, a fejlett technológia és annak kedvezőbb működtetése adja a vevők számára is fontos gazdaságos bekerülési költségeket.
A Swedsteel-Metecno Kft., a Metecno Csoport hazai és régiós üzletága. több mint 45 éve a nemzetközi építőipari piac meghatározó szereplője, és a világ elsőszámú szendvicspanel-gyártója, 15 országban üzemeltet gyártóegységeket, és 30 országot szolgál ki termékeivel, éves szinten 20 millió négyzetméter tetőt állít elő.
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...