Kinyílt a pénzcsap a Fiatal Gazdák számára

Megjelent végre a Fiatal Gazda pályázat és mivel országszerte óriási iránta az érdeklődés, hasznos lehet, ha összefoglaljuk, mire is lehet most számítani.

Az érdeklődők különböző tudásszinttel bírnak a témában, ezért aztán a „kezdők” leginkább az alapvető feltételek iránt, míg a rutinosak a többletpontokkal kapcsolatban teszik fel a legtöbb kérdést.

A legfontosabb azt látni, hogy a mostani kiírás néhány lényegi pontban alapvetően más, mint a korábbi. Míg régen az pályázhatott, akinek még semmiféle mezőgazdasági előélete nem volt (és nem adott be egységes kérelmet sem), addig az új pályázat megköveteli a tapasztalatot és kiköt egy minimum 6000 STÉ-s üzemméretet.

Ismét megnyíltak a pénzcsapok, jó helyzetben a fiatal gazdák
Ismét megnyíltak a pénzcsapok, jó helyzetben a fiatal gazdák

 

A többletpontok kapcsán a vállalások teljesíthetőségére érdemes figyelni, vagyis, hogy a megvalósítás milyen költségekkel és egyéb terhekkel jár. Ugyanis a vállalások esetleges nem teljesülése komoly szankciókat vonhat maga után. Akár a teljes támogatási összeget vissza kellhet majd fizetni. És a vállalások teljesülése mindig a pályázó és nem a pályázatíró felelőssége.

A vállalások megtétele azért is nehéz kérdés, mert a nyeréshez szükséges ponthatár előre nem ismert. Így az sem, hogy mit és mennyit kell bevállalni. Csak annyi biztos, hogy ezt gondosan kell mérlegelni a későbbi bukás elkerülése miatt.

A pályázatokat március 1-től lehet majd beadni. Előreláthatólag 3000 projekt és pályázó részesülhet az egyenként 12 millió forintos támogatásból.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Kinek érdemes indulni a fiatal gazda pályázaton és... A fiatal agrárvállalkozók indulását támogató pályázat a csábító feltételek miatt sokak érdeklődését felkeltette, de hasonlóan sokan bizonytalanok is, ...
Támogatások fiatal gazdáknak, vállalkozóknak Nem könnyű manapság vállalkozni, új dolgokba belefogni, ezért is próbáljuk segíteni a fiatalokat információkkal az egyes nekik szóló pályázati, támoga...
Hogyan legyen Ön is nyertes a fiatal gazda pályáz... Tudta Ön, hogy melyek voltak a fiatal gazda pályázatok benyújtásakor leggyakrabban elkövetett hibák? Tudja Ön, hogyan védje ki ezeket, és mivel készül...
Figyelem! Lejár a határidő! Már CSAK 1 NAPJUK maradt a gazdáknak a FIATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK indulásához nyújtott támogatás igénybevételére. Ne maradjon le róla! Az Egységes...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...