Itthon eddig 9000 pulyka a veszélyes vírus áldozata

Ismét felütötte fejét a madárinfluenza egy Békés-megyei pulykatartó gazdaságban. Az eset miatt az állategészségügyi hatóság komoly korlátozásokat rendelt el, valamint védőkörzetet is kialakítottak a fertőzött állomány körül. A betegség kimutatott típusa idáig embert még nem fertőzött, jobb azonban az óvatosság!

A fertőzött állományban az első jelek a betegségre a megnövekedett számú elhullások voltak. Emellett persze megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is. Ezt követően a Nébih munkatársai laboratóriumi vizsgálatok során kimutatták a madárinfluenza H5N8 típusát az állományban, így haladéktalanul karantént rendeltek el a telepen.

Egy egész telepnyi pulyka bánta a veszélyes vírus felbukkanását
Egy egész telepnyi pulyka bánta a veszélyes vírus felbukkanását

 

Az állategészségügyi hatóság a betegség terjedésének megállítása érdekében – állami kártérítés mellett – a gazdaság teljes állományát, mintegy 9000 darab pulykát leöl. A teljes biztonság érdekében a Nébih közleménye szerint a szakemberek a gazdaság körüli 3 km sugarú védőkörzetben és 10 km sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

A H5N8 vírustörzs egyébként először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon hosszú járványmentes időszakot követően utoljára 2015 februárjában kellett megküzdeni ezzel a betegséggel.

A gazdasági károk minimalizálása érdekében az országos főállatorvos kezdeményezte az Országos Járványvédelmi Központ felállítását, valamint a Válságkezelési Terv életbe lépését.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi...
Elsősorban a munkahelyteremtő támogatások nőnek az... Úgy alakul át az agrártámogatási rendszer jövőre, hogy a forrásokat elsősorban a munkahelyeket teremtő mezőgazdasági ágazatok kapják - tartalmazza a j...