Egy apró szikra és már ég a búzatábla

Gőzerővel folynak a betakarítási munkálatok az ország egész területén. Nem elég azonban az aratásra és a minél kisebb termésveszteségre koncentrálni, a tűzvédelemmel is foglalkozni kell. A kombájnok képesek nagy tüzeket okozni az aratás alatt álló területeken.

Az első és legfontosabb, amire a betakarítási munkálatok megkezdése előtt figyelmet kell szentelni, az maga a munkagép állapota. Kizárólag olyan gépek vehetnek részt a betakarítási munkálatokban, amelyek alkalmasságáról előzetesen, szemle során meggyőződtek. A hivatalos szemle időpontját a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség felé le kell jelenteni. A szemléről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek egyik példányát a gépen kell elhelyezni.

Legyen burkolat az akkumulátoron…

Kicsire nem adunk, mondják sokan, pedig az esetek java részében apróságokból adódhatnak a legnagyobb problémák. A védőburkolat nem véletlenül képezi részét az akkumulátornak, annak hiányában TILOS használni az energiatárolót és így a munkagépet is. A kipufogóról és a szikratörőről napi szinten el kell távolítani az éghető anyagokat, ezzel is minimalizálva az esetleges tűz kialakulásának kockázatát. Az pedig, hogy az üzemanyag, vagy a hidraulika-folyadék nem csöpöghet sehol, szerintünk egyértelmű.

A kép illusztráció! Fotó: hajdupress.hu
A kép illusztráció! Fotó: hajdupress.hu

 

Tilos a gabonatáblán, vagy a tarlón:

  • munkagépet üzemanyaggal feltölteni,
  • nyílt láng használatával járó karbantartást végezni,
  • dohányozni (még a munkagép zárt fülkéjében is!)

Az első lépés a védőszántás

A betakarítást közút, vagy vasútvonal mentén kell megkezdeni és ezek mellett legalább 3 méter széles védőszántást kell kialakítani. Mindez azért fontos, hogy egy esetleges tűz ne veszélyeztesse a közlekedők testi épségét. Ugyanígy kell eljárni, ha erdő van a szántóföld mellett. Az erdő széle mentén is védőszántás kialakításával kell kezdeni a munkálatokat.

Persze nem jelent 100 százalékos biztonságot az sem, ha betartunk minden szabályt. Július 5-én, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére érkezett a riasztás, miszerint Zirc határában lábon álló gabona kapott lángra. Az itt dolgozók minden biztonsági intézkedést végrehajtottak, a gabonatábla így is lángra kapott. A mintegy 12 hektárnyi terület pusztulását okozó tűz erdősávot és munkagépeket is veszélyeztetett, de a kinn dolgozók lélekjelenlétének – valamint a kivonuló tűzoltók hatékony oltásának – köszönhetően ’csak’ a gabona lett a lángok martalékává.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Amit a biztosításokról tudni kell – 4 pontban Éves szinten 130 milliárdos kár éri a gazdákat, mégis csupán a termőföldek 40%-a van biztosítva. Alábbi cikkünkben összefoglaltuk, mit kell tudni a me...
Kárt okozott az eső és a vihar a szántóföldeken... A május eleje óta tartó csapadékos időjárás és a viharok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságainak jelentései alapján, több helyen is ká...
A nagy esők hagyatéka Nem elég, hogy az enyhe tél miatt fokozottabb kártevőirtásra van szükség az idei évben, most még az egyszerre lezúduló nagy mennyiségű eső is húzza a ...
Vagy elrohad, vagy vizes lesz az idei magyar gyümö... A sok eső nem csak a méznek árthat, az is kérdés, lesz-e finom gyümölcs idén hazánkban. Az idei esős nyár és a rákövetkező esős ősz nem kímélte a szől...
Jégesővel jött a front! A keddi kánikulai meleg szerdán is folytatódott addig a pillanatig, amíg meg nem érkezett a várt hidegfront és vele együtt a zivatarok, felhőszakadáso...
Jégeső és özönvíz (nagy felbontású fotókkal)... A tikkasztó meleget kedden délután zivatarok enyhítették az ország középső és nyugati tájain. Sajnos a viharokkal nem csak felfrissülés jött. Ahogyan...