Beindult a Nébih: egyre több a parlagfűbírság

Beindult a parlagfűbírság szezonja. A 2021-es év augusztusáig 139 esetben büntetett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a kiszabott bírság összesen 6,6 millió forint volt. Tavaly ugyanezen időszakig 5,7 millió forint volt a bírság, így idén is várható még jelentős emelkedés. 2020-ban ugyanis összesen 127,5 millió forint bírságot rótt ki a Nébih a parlagfűvel fertőzött területek miatt. Ezeket elsősorban a külterületen található gyomnövények miatt szabták ki. A növényvédelmi bírságok összege 2021-ben 15 ezer és 150 ezer forint között mozogtak. 

A Világgazdaság írta meg, hogy a 2008 óta érvényben lévő rendelet szerint, akinek a földjén vagy az telkén parlagfűvel borított területet találnak, az 15 ezer forinttól akár 5 millió forint közötti összegre is bírságolható. A parlagfűvel borított területek nagysága nem egy állandó érték, a terület hasznosításától és az időjárástól függően folyamatosan, akár napról-napra változik – írta a lap megkeresésére a Nébih. Parlagfű szinte mindenütt előfordulhat, a mezőgazdasági területeken az egyik leggyakoribb gyomnövénynek számít, de minden egyéb helyen is burjánzik.

Egyre több a parlagfűbírság Magyarországon - Fotó: MTI
Egyre több a parlagfűbírság Magyarországon – Fotó: MTI

A Nébih szerint a  leginkább fertőzött területek évről évre ugyanazok. A parlagfű a laza homokos talajt kedveli, így elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Somogy megye tekinthető a legfertőzöttebbnek, de ahol jelentős a mezőgazdasági művelés, mindenütt sok a parlagfű. A nagy összefüggő erdőségekkel rendelkező megyékben jobb a helyzet, ilyen helyeken nem él meg ez a gyomnövény.

A parlagfű okozta allergia egyre nagyobb gondot okoz

A parlagfűre allergiások száma évről évre emelkedik, a szemviszketéssel, tüsszögéssel, orrfolyással küzdők már 2 millióan is lehetnek – mondta a VG-nek Nékám Kristóf allergológus. A betegek csak antihisztaminra a nyári hónapokban 5-6 milliárd forintot is költenek. A parlagfű azért tudott megtelepedni hazánkban, mert ideális természeti körülményeket talált, ugyanakkor nincs természetes ellensége, ami alacsony szinten tartaná az állományát. Nagyon jó alkalmazkodóképességű, szívós növény, elviseli a szélsőséges időjárási körülményeket, a talajban több évtizedig, akár 35-40 évig is csíraképes. Jelenleg extrém magas Magyarországon a parlagfű koncentrációja, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)  adatai szerint az egész országban másod- és harmadfokú riasztás van érvényben. Nékám Kristóf szerint az allergiások számára az úgynevezett immunterápia jelenthet hosszabb távon megoldást, az eljárást alkalmazók 80-85 százaléka 2-3 év alatt tünetmentessé válik, a terápia finanszírozása önköltséges, 30-50 ezer forint között alakul – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
Teljes erővel dolgozik a parlagfű kommandó Nyár elején már hírt adtunk arról, hogy komoly büntetésre számíthat, aki saját területén elmulasztja a parlagfű irtását. A NAK és számos megyei lap...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Növényvédő szereket foglalt le a hatóság A NÉBIH még a tavaszi szántóföldi munkálatok megkezdése előtt ellenőrzést tartott a forgalomban lévő növényvédő szerek között. A razzia eredményeként ...
Hatékony védekezés a parlagfű ellen A parlagfű elleni  hatékony védekezéshez legalább háromszori kaszálás szükséges. Az első kaszálás ideje már el is érkezett, célszerű azt ezen a héten ...
Parlagfű – közeleg a második kaszálás ideje!... Egyre több az allergiás beteg, közülük a legtöbben épp a parlagfűre allergiásak. Ez az egyik oka annak, hogy jogszabály kötelezi a földtulajdonosokat ...