Beérnek a Syngenta fejlesztései: új gombaölő szer, sávos gyomirtás és kukorica növényvédelem

Sokkal nehezebbé tették az eredményes gazdálkodást az elmúlt évtizedben a hőmérsékleti kilengések, a szélsőséges csapadékviszonyok valamint az új kórokozók és kártevők. Ezek ellen közös gondolkodással, stressznek ellenálló – bő termőképességű – fajtákkal és innovatív termékekkel lehet fellépni. Ezért a Syngenta folyamatosan kutatja azokat a megoldásokat, amelyekkel az egyre nehezebb körülmények között is sikeres lehet a gazdálkodás.

A bevezetőben említett új megoldások és lehetőségek köré szervezett a vállalat hagyományos szezonnyitó rendezvénysorozatot 7 magyar városban az elmúlt hetekben. Kalmár Ferenc kereskedelmi vezető elmondta: a Syngenta a következő 5 évben 2 milliárd dollárt fordít arra, hogy segítsee a klímaváltozás okozta kockázatok csökkentését. Ennek keretében új talajművelési módszereket dolgoznak ki a talaj szervesanyag-tartalmának és egészségének javítása érdekében. A növekvő termésátlagokon túl kiemelt cél a leromlott talajok állapotának visszaállítása, az integrált növényvédelmi technológiák fejlesztése, valamint az új, eltarthatóbb zöldségfajták nemesítése.

7 városban tartották meg a Syngenta szezonnyitó rendezvényét
7 városban tartották meg a Syngenta szezonnyitó rendezvényét

Magyarországon évek óta nagy hangsúlyt fektetünk a kutatás fejlesztésére – mondta Kalmár Ferenc. Referenciagazdaságainkban folyamatosan teszteljük a vetőmagokat és a legújabb növényvédelmi technológiákat, amelyek a magyar gazdáknak is megfelelő választási lehetőséget jelentenek. Ezekkel párhuzamosan kísérleteket folytatunk változó tőszámú, precíziós vetési, valamint sávos permetezési technológiákkal is.

A cég tavaly fontos termékkel jelent meg a kalászos szegmensben

Az Elatus Era gombaölő szer egy kifejezetten fuzáriumos évben bizonyította a hatékonyságát 2019-ben – mondta Asbóth András. A vállalat kalászos kampánymenedzsere szerint a fertőzés számos megyében az őszi búza területek több mint 50 százalékát károsította. Azokon a termőterületeken, ahol a gazdálkodók a Syngenta prémium fungicid termékét használták, a betegséget sikerült megállítani.

Nem pukkadt ki az Elatus Era lufija: jól teljesített tavaly a gombaölő szer - Fotó: Syngenta
Nem pukkadt ki az Elatus Era lufija: jól teljesített tavaly a gombaölő szer – Fotó: Syngenta

A fuzárium gombafajok kalászhányástól egészen a viaszérésig fertőzhetnek. Ezért roppant fontos, hogy hosszú hatástartamú, kompromisszumot nem ismerő termékkel végezzük el a védekezést. Az Elatus Era ilyen – mesélte Asbóth András. Amennyiben a zászlóslevél kiterülésekor alkalmazzuk, egyedülálló hatást gyakorol a gombabetegségek blokkolásán túl a szemtermés mennyiségére és minőségi paramétereire is. Célzott kalászvédelemre alkalmazva is érezteti kedvező hatásait, de legfőképpen a fuzáriumot blokkolja és csökkenti a kórokozó toxintermelését. Az Elatus Erat használva biztosak lehetünk a megfelelő minőségű és mennyiségű szemtermés betakarításában – mondta.

Vetéstől a tarlókezelésig

A szakember azt is kifejtette, hogy a Syngenta a vetéstől a tarlókezelésig kínál hatékony megoldásokat. Fontos a megfelelő elővetemény megválasztása, a magágy kialakítása, és olyan csávázószerrel csávázott vetőmag választása, mely csírakorban hatékonyan védi a növényt a fő gombakórokozók ellen. Ilyen a Vibrance Duo. Az őszi, kora tavaszi gyomirtásra pedig a Box-R Pack és a Peak Turbo készítményeiket ajánlják, a Magnello pedig a kora tavaszi lombvédelemtől kezdve egészen a kalászbetegségek elleni fellépésig hatásos – írták. Egyre nagyobb a gazdák igénye a fenntartható mezőgazdasági rendszerek iránt. Ezeknek számos eleme van, melyek közül az egyik a sávos gyomirtás. A jövőben az innovatív technológia terjedése várható, ezért a cég is arra törekszik, hogy megfeleljen ezeknek az igényeknek. A vállalat több éven keresztül vizsgálta a preemergens sávos gyomirtásban rejlő lehetőségeket, melynek hatására a Gardoprim Plus Gold és a Dual Gold 960 EC engedélyokirata módosult; lehetőséget biztosítva ezen készítmények sávos, a vetéssel egymenetben történő kijuttatására.

Szemléletváltás kell a növényvédelemben

A megváltozott időjárás, a változó talajművelés és a hatóanyag-kivonások következtében a növényvédelemben is szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a kukoricatermesztés a jövőben is eredményes legyen, ismertette a vállalat kukorica kampánymenedzsere. Schipp Márton szerint az elmúlt években számos területen okozott problémát az egyre fokozódó talajlakó kártevő nyomás és a gyomirtás megfelelő időzítése.

A jövőben is egyre komolyabb drótféreg fertőzéssel kell szembenéznünk, amely ellen kizárólag kultúrákon átívelő, komplex szemlélettel lehet hatékonyan védekezni.

A megfelelő agrotechnikai elemeken kívül a Force 20 CS csávázószer és a Force 1,5 G talajfertőtlenítő készítmény együttes alkalmazása képes még erősebb fertőzés esetén is hatékony védelmet biztosítani a kártevő ellen. Az egyre inkább jellemző száraz, gyors felmelegedéssel járó tavaszok alkalmával gyakran tapasztalhatjuk, hogy a gyomnövények elhúzódóan, több hullámban kelnek. A Syngenta tavaly bemutatkozó gyomirtó szer csomagja, az Elumis Bang megfelelő választás, ha olyan rugalmas technológiára van szükség, amely lehetőséget biztosít, akár a több menetben történő kezelésre is annak érdekében, hogy ilyen körülmények között is eredményesen lehessen védekezni a kukorica gyomnövényei ellen.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...
Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Növény-egészségügyi vizsgálatok támogatása Az egyes növény-egészségügyi vizsgálatok vissza nem térítendő támogatása június 24-től csak az új formanyomtatványon igényelhető. A „Kifizetési kérel...
Védje meg kukoricáját, paprikáját! Támad a tőzeglégy, a tőzegszúnyog és a gyökértetű. A kukoricában megjelent a gyökértetű. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt javasolja, hogy az ...