Vonzóbbá változik a baromfifeldolgozás a keleti végen: közel 600 millióért épít munkásszállásokat két telephelyén a Master Good Kft.

Munkásszállókat épít az alkalmazottainak a baromfifeldolgozással foglalkozó, kisvárdai székhelyű Master Good Kft. Az 584 millió forint értékű beruházás támogatói okiratát szeptember végén adták át a cég képviselőinek Nyíregyházán. A cégcsoport tulajdonosa a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatalban megtartott eseményen elmondta, a társaság Szabolcsbákán felújítja a már meglévő szállását, Nyírkarászon pedig teljesen új, modern dolgozói apartmanokat épít fel. Bárány László azt is közölte, hogy a két ingatlanra 265 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak.

Kétágyas, saját fürdőszobával rendelkező szobákat, valamint konyhát, társalgókat, sportolásra alkalmas helyiségeket és zöldfelületeket is magában foglaló közösségi tereket alakítanak ki a hotelegyüttesekben. Bárány László elmondta, hogy ezzel a fejlesztéssel a baromfifeldolgozás területén tevékeny Master Good-cégcsoport munkavállalási szempontból szeretné vonzóbbá tenni a közeli kisvárdai feldolgozókomplexumát. Az elsősorban családok számára elérhető szálláslehetőséggel a tartós letelepedést akarják támogatni.

Fejlődik a baromfifeldolgozás: közel 600 millióért épít munkásszállásokat két telephelyén a Master Good Kft. - Fotó: Mastergood.hu
Fejlődik a baromfifeldolgozás: közel 600 millióért épít munkásszállásokat két telephelyén a Master Good Kft. – Fotó: Mastergood.hu

“Mi ezt átmeneti, de nagyon kulturált megoldásnak tekintjük, aminek az a célja, ha itt a családok megjelennek, akkor őket a jövőben letelepedésben is fogjuk támogatni” – folytatta.

Keltető- és panírozó üzem is készül

A cégvezető elmondta, hogy Petneházán idén ősszel kezdődik a keltetőüzem bővítése és egy új panírozó üzem építése is napirenden van. A keltetőüzemben évente 62 millió csirkét keltetnek. A cégcsoport ezen növelne: 3-4 év múlva évi 80 millió darab csirke levágásával számol. Ehhez építik ki a megfelelő, a tervek szerint évi 92 milliós keltetőkapacitást. Ezen kívül szintén 3 éven belül épül meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 9 új, korszerű brojlertelep. További 2 év múlva pedig a cég még 9-10 ilyen telepet szeretne létrehozni. Elkészült az ország legnagyobb takarmánykeverője, a 380 ezer tonna kapacitású nyírmadai létesítmény az országos kapacitásmennyiség 10-12 százalékát teszi ki – tette hozzá. Néhány hónapja üzemel az új állatifehérje-feldolgozó üzem Kisvárdán, ami a helyi csirkefeldolgozó melléktermékeit hasznosítva állít elő takarmányalapanyagot, főként a petfood (kisállat, házikedvenc kategória) ágazat részére. A Master Good szeretné tovább mélyíteni az agrárterületek integrációját és – elsősorban a takarmánykeverő stabil nyersanyagellátása miatt – növelni akarja a gazdák iránti finanszírozóképességet.

Változik a baromfifeldolgozás Nyugaton is: átszervezték a Ságát

Bárány László a korábban angol tulajdonú Sága Zrt. megvásárlására utalva azt mondta, hogy a januárban megvalósult tranzakció után azonnal elkezdődött a sárvári székhelyű társaság reorganizációja. Az eltelt időszak tapasztalatai alapján nagyon sikeres és fejlődőképes új profillal bővült a Master Good cégcsoport. Az eseményen Román István kormánymegbízott arról beszélt, hogy a munkásszállók kialakítására a Nemzeti Foglalkoztatási Alap pályázatán nyert el forrást a Master Good Kft. A cégcsoporthoz tartozó Master Good Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2019-ben 77,7 milliárd forint nettó árbevétel mellett 4 milliárd forint adózott eredményt könyvelhetett el.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Házhoz jön a pénz Hamarosan kiírják a kkv-k versenyképességét javító új EU-pályázatokat. Október 2-án Zalaegerszegen a Pénz, de honnan? roadshow keretében Csepreghy Nán...
Baromfihús előállítás az Európai Unióban Mai cikkünkből kiderül, mennyi baromfihúst állítanak elő az Európai Unió területén, melyik ország termeli a legtöbbet, illetve Magyarország hol áll az...
Növekedésnek indult a pulykaágazat a szakmai szöve... Ismét növekedésnek indult a pulykaágazat, az elmúlt másfél éves recessziót követően egyre kiegyensúlyozottabbá válik a piac. A Magyar Pulykaszövetség ...
Fejünkre nőnek a baromfik? 1960 óta az étkezési célra tenyésztett pulyka a kétszeresére, a tyúk pedig majdnem az ötszörösére nőtt. Bár kevesebb pulykát fogyasztanak a világon, m...
4 ok, amiért sikeres a magyar baromfiipar 55 évvel ezelőtt kezdődött el a hazai baromfitenyésztés fejlesztése, és azóta is töretlen a sikere. A baromfihús (kifejezetten a csirkéé) fogyasztása ...
Nőtt a sertés- és a szarvasmarha-állomány is Tovább emelkedik a szarvasmarha-állomány, így 2014 végére a számuk meghaladta a 800 ezer darabot. A sertéságazat sem panaszkodhat, a sertések száma is...