Bár visszaesett a termőterülete, Nógrádban továbbra is nagyon jó minőségben termelik a málnát

Nógrád megye mindig a bogyósgyümölcs-termesztés központja volt Magyarországon és a helyiek szeretnék, ha az is maradna, hiszen kedvező környezeti adottságokkal rendelkezik ehhez. A tavaly alakult Nyugat-Nógrádi Területfejlesztési Központ agrárágazata segíti a termesztőket a fertődi kutatóállomás munkatársaival karöltve.

A területfejlesztési központ a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karával konzorciumban az M2 autópálya nyomvonalának környezetvédelmi felmérését és értékelését végezte, és továbbra is együtt dolgoznak területfejlesztési projekteken.

Ahogy régebben, úgy most is mellékfoglalkozásként gazdálkodik a termesztők zöme
Ahogy régebben, úgy most is mellékfoglalkozásként gazdálkodik a termesztők zöme (Fotó: Pixabay)

A központ vezetője, Fábián Gábor a magyarmezogazdasag.hu érdeklődésére elmondta: a nógrádi térségben az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalatok munkáját tudják segíteni, a turizmus föllendítésén is dolgoznak, de jelenleg a kapacitásuk nagy részét az agrárszektor köti le.

Mire lenne szükség?

Fábián Attila agrármérnök gyerekkora óta ismeri a nógrádi kistermelést. Akkoriban főként zöldség, burgonya és bogyósgyümölcs termett jól a körzetben, és tisztes nyereséget lehetett elérni velük. Ahogy régebben, úgy most is mellékfoglalkozásként gazdálkodik a termesztők zöme, szükségük van szakmai segítségre, korszerű módszerek bevezetésére, kapcsolatépítésre egymással és a kutatókkal, szakemberekkel. Nógrádban a 4-5 hektáros ültetvény már nagynak számít, de a kis területen gazdálkodók összefogásával, közös piacra lépésével jobban tudják értékesíteni az árujukat.

 A koronavírus-járvány miatti tavalyi lezárások rámutattak arra, hogy szükség van a magyar gyümölcsre az áruházak polcain.

A málna keresett gyümölcs, és nagyon jó minőségben tudják megtermelni, bár Nógrádban is visszaesett a termőterülete.

A helyi problémák és lehetőségek feltárásán dolgoznak

Nézsán, Ipolyvecén, Honton, Nógrádon és Drégelypalánkon gazdálkodó termesztőket fog össze egyelőre a területfejlesztési központ, elsőként ugyanis kisebb léptékben, a helyi problémák és lehetőségek feltárásán dolgoznak. Annyi biztos, hogy változnia kell a termelők szemléletének is, új termesztéstechnológiák, fajták bevezetésére van szükség, és több megbízható szaporítóanyag kellene.

Az utóbbi témákban működnek együtt a MATE Kertészettudományi Intézet fertődi állomásával. A kutatók új fajtákat, fajtajelölteket, hibrideket visznek kipróbálásra kihelyezett kísérletként, és az agrárerdészeti rendszerek kísérletezésével is szeretnének foglalkozni.

Jelenleg a termelőknek nyújtott szolgáltatás, tanácsadás díjmentes, ezzel próbálják a kistermelőket is segíteni.

Erre a tevékenységre szeretnének hazai vagy uniós pályázati forrásokat kérni. A termőtáj és a bogyósgyümölcsök is különösen alkalmasak ennek a termesztési módnak a bevezetésére.

Fajtafenntartó nemesítést folytatnak, illetve a termesztők pótolhatják a saját ültetvényüket a fölnevelt szaporítóanyaggal
Fajtafenntartó nemesítést folytatnak, illetve a termesztők pótolhatják a saját ültetvényüket a fölnevelt szaporítóanyaggal (Fotó: Pixabay)

A Fertődi zamatos málnafajta nagyon jól teljesít ezen a vidéken, két harmincéves ültetvényből gyűjtöttek be mintát az átlagnál jobb tövekről, és már mikroszaporítják azokat. Ezzel fajtafenntartó nemesítést folytatnak, illetve a termesztők pótolhatják a saját ültetvényüket a fölnevelt szaporítóanyaggal. Genetikai vizsgálat is lesz majd, hogy megállapítsák, valóban Fertődi zamatost vagy véletlen magoncot emeltek-e ki az ültetvényből. 

Öntözni a legfontosabb

Kucsera János termelő Nézsán művel 2,5 hektár málnát, szedret és bodzát.

Korábban még két hektáron volt málna, de a munkaerő- és vízhiány miatt nem lehetett megtartani a teljes ültetvényt.

Sokan inkább a közmunkát választják, mint hogy málnát szedjenek, többek közt erre a problémára is megoldást kéne találni – véli Kucsera János. Nemcsak a szedésre nincs elég ember, nagy munka a metszés és a kapálás is. Az ültetvényt tíz ember metszi augusztusban és szeptemberben.

Tavasszal az első hajtásokat kell eltávolítani a tövekről, hogy ne használják fel a tápanyagot és a vizet a termővesszők elől. Létkérdés volna a víz, kutakra lenne szükség, amit még a kistermelők támogatásával sem könnyű kigazdálkodni, ugyanis a támogatás mellé saját zsebből kell odatenni még egyszer annyi pénzt. Most 2000 köbméteres medencében tud vizet tárolni, de kétszer akkora víztárolóra és új szivattyútelepre lenne szüksége.

Még Budapestről is érkeznek szedni

Az értékesítéssel nincs gond, keresik a málnát, a vásárlók összeállnak, és még Budapestről is érkeznek szedni.

A legnagyobb részt persze saját maguknak kell leszedni, amire a környező településekről érkeznek az asszonyok. Azért is vállalják a munkát, mert önköltségi áron kaphatnak málnát. Ez nem kis dolog, mert olyan 1000-1500 forint egy kiló málna önköltsége. A termésátlag évjárattól függően változó, ha elég sok a csapadék, eléri a 7 tonnát hektáronként, különben 3-5 tonna körül alakul.

A termésátlag évjárattól függően változó, ha elég sok a csapadék, eléri a 7 tonnát hektáronként, különben 3-5 tonna körül alakul
A termésátlag évjárattól függően változó, ha elég sok a csapadék, eléri a 7 tonnát hektáronként, különben 3-5 tonna körül alakul (Fotó: Pixabay)

A rendszerváltás előtt nyolc nagy hűtőház működött Nógrádban, sajnos már csak egy, a berkenyei fogad alapanyagot közülük, máshová nem lehet málnát szállítani. A málnatermesztés fénykorában 400-500 termesztőtől 40 vagon málnát vásároltak föl a kis hűtőházak.

A faluban 30 család foglalkozott málnatermesztéssel, mára viszont tíz termelőből három maradt mindössze.

Van még egy értékesítési lehetőség, a pálinkafőzés, a Márton és Lányai főzde keres málnát a körzetben erre a célra.

Érjen be augusztus közepéig

Új fajtákat elsősorban az érésidő széthúzására próbál ki Kucsera János, hiszen a Fertődi zamatos szépen terem még a legidősebb, 20-25 éves ültetvényben is. Kipróbálta a lengyel Polana őszi málnát is, ami kicsit íztelen, és érzékeny a nagy melegre, előnye viszont, hogy nem kell metszeni, elég ősszel lekaszálni a letermett állományt. Viszont a legnagyobb probléma a kései érésű fajtákkal, hogy a foltosszárnyú muslica (Drosophila suzukii) kártétele ezeket jobban sújtja, mert az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva augusztus közepén jelenik meg az ültetvényekben.

Tervek és lehetőségek

Sok kérdésre kell választ találni, és számos fejlődési lehetőség is van az ágazatban, mondja Fábián Attila, aki a központ agrármunkatársaként szaktanácsadással segíti a gazdák munkáját.

Több termesztő érdeklődik a drónos felmérések és permetezés iránt, ugyanakkor a drónok a precíziós gazdálkodásban is segíthetik a termesztőket. Lehetővé válna akár egy táblán belül is a változó talaj- és környezeti adottságokhoz igazodó művelés, amivel csökkenthető lenne az inputanyagok, növényvédő szerek felhasználása, környezetkímélőbb lenne a gazdálkodás.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...