Bár lassult az élelmiszerek drágulása januárban, mégsem lett olcsóbb a bevásárlás

A 2022. decemberi 44,8 százalékról januárban 44 százalékra mérséklődött az élelmiszer-infláció Magyarországon éves összevetésben. A lassulás elsősorban a bázishatások eredménye – mutattak rá az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által február 10-én közzétett inflációs adatokra reagálva. Hozzátették, hogy a 2023 első hónapjában mért bolti árakban látszik a szokásos év eleji, az egy évvel ezelőttinél azonban lényegesen kisebb mértékű átárazás.

A 2023 első hónapjában mért bolti árakban látszik a szokásos év eleji, az egy évvel ezelőttinél azonban lényegesen kisebb mértékű átárazás - Fotó: Adam's Photovision
A 2023 első hónapjában mért bolti árakban látszik a szokásos év eleji, az egy évvel ezelőttinél azonban lényegesen kisebb mértékű átárazás – Fotó: Adam’s Photovision, Budapest

Alacsonyabb mértékű drágulás

Az MBH számolt be róla, hogy 2023 januárjában a megelőző hónaphoz képest mért drágulás átlagosan 0,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt, 2021 decemberéről 2022 januárjára: 3 százalék helyett 2,4 százalék. Egyes élelmiszerek esetében azonban a korábbinál látványosan kisebb áremelkedést láthattunk – mutatott rá Héjja Csaba szenior elemző. Ezek közé sorolta a baromfi-, a tej- és a sütőipari termékeket, például a csirkecombot, a vajat, illetve a kenyérféléket.

Ezek a termékek havi összevetésben drágultak ugyan, de beigazolódott az a korábbi véleményünk, hogy a 2023 eleji áremelések egy részét likviditásteremtés miatt a piaci szereplők előre hozták tavaly év végére.”

Sertéshús, kiskereskedelmi zsugorodás és energiaárak

Januárban éves összehasonlításban a sertéshúsok esetében mutatkozott nagyobb mértékű átárazódás. Ennek az az oka a szakértő szerint, hogy 2022 elején még alacsonyan voltak az árak az általános piaci helyzet miatt, és csak később indultak emelkedésnek. A tőzsdei gabonatermékek ára csökkenésnek indult, de az időbeli átfutás miatt a bolti árakban még a 4-6 hónappal ezelőtti árszintek érvényesek. „Ez azt jelenti, hogy ha tovább emelkedtek volna az árutőzsdén az árak, az jelentősen növelte volna a feldolgozók önköltségét” – mondta Héjja Csaba.

Fogyasztói árindex az élelmiszer főcsoportokban - Forrás: KSH, FAO alapján MKB Bank-Takarékbank-szerkesztés
Fogyasztói árindex az élelmiszer főcsoportokban – Forrás: KSH, FAO alapján MKB Bank-Takarékbank-szerkesztés

Forgalomcsökkenés is okozza a változást

Az összességében alacsonyabb mértékű átárazásban közrejátszhatott a kiskereskedelmi forgalom zsugorodása is, a kereslet csökkenésének árcsökkentő hatása – tették hozzá az elemzők. Rámutattak ugyanakkor, hogy az év első hónapja rendszerint gyengébb kiskereskedelmi forgalmat hoz, gyakoriak az akciók – idén is jelentősek voltak –, a KSH azonban nem mér akciós árakat.

Az energiaárak világpiaci mérséklődésével kapcsolatban az MKB Bank és a Takarékbank agrár-élelmiszeripari elemzői arra számítanak, hogy ennek április-május környékén lesznek az élelmiszerárakban érezhető hatásai, drasztikus csökkenésre ugyanakkor nem lehet számítani.

Összegezve úgy látják, hogy az élelmiszerek drágulásának mértéke a következő hónapokban tovább enyhülhet, az árak tetőzése pedig általánosan márciusra várható. „Jelenlegi várakozásaink szerint az élelmiszer-infláció az év végére egyszámjegyűre mérséklődhet” – mondta Héjja Csaba.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nincs több engedmény, mostantól kötelező a tápérté... December 13-tól minden uniós tagállamban kötelező a tápértékjelölés az élelmiszereken. Kibúvó nincsen, illetve csak egy esetben: ha nem előre csomagol...
Meglepetésre csökkentek az élelmiszerárak az olcsó... Csökkentek a nemzetközi élelmiszerárak októberben, a tejtermékek árának változása szerint. Összefoglaljuk, hogy alakultak az idei értékek az ENSZ Élel...
Minden idők egyik leggyengébb magyar gyümölcstermé... Az idei év kezdetén bizakodva várták az idei szezont hazai gyümölcstermelők, mert a tavalyi gyenge, vagy legfeljebb közepes termés után erős virágzás...
Ne panaszkodjunk: a magyar élelemiszerek a legolcs... Az Eurostat közzétette a fogyasztási cikkek és szolgáltatások 2019 évi elemzését, amely alapján felfedezhető, hogy a magyarországi élelmiszerek ára a...
Fordulat a sertéspiacon: megállt az áremelkedés... Májusban 3,3 százalékkal csökkent az élősertés felvásárlási ára az egy évvel korábbihoz képest, míg az előző hónapban még 21,1 százalékkal nőtt. A má...
Alacsonyan tartja az élelmiszerárakat a következő ... Mintegy 15 százalékkal nő a következő évtizedben a mezőgazdasági termékek iránti kereslet. Eközben a szektor termelékenysége még ennél is jobban növe...