Balatoni vadak: egyre szemtelenebbek Szepezden a vaddisznók

Újra elszaporodtak a vaddisznók a Balatonnál. Ráadásul egyre bátrabban viselkednek az emberi környezetben is. Naponta akár többször is felbukkannak a kertekben, valamint az utcákon. Többször megfigyelték például, hogy vaddisznócsalád csörtet malacaival Balatonszepezd településen. Fontos, hogy amennyiben a lakók vadakat észlelnek lakott területen, értesíteni kell az illetékes vadászati társaságot, hiszen az elhárításban, illetve a gyérítésben is kizárólag ők járhatnak el.

Több Balaton parti településen, így Balatonszepezden is visszatérő problémát jelentenek a vaddisznók – írja az Infostart. A lakók és a nyaralók naponta több alkalommal is beszámolnak arról, hogy az állatokat a településen kóborolnak. Ráadásul az állatok egyre szemtelenebbek, gyakran mászkálnak ugyanis tömegesen a kertekben és az utcákon is.

Sok gondot és veszélyt is okozhat, ha megjelennek a vaddisznók a településeken belül - képünk illusztráció
Sok gondot és veszélyt is okozhat, ha megjelennek a vaddisznók a településeken belül – képünk illusztráció

Ezt kell tenni, ha bejárnak a településre a vaddisznók

Sári Ferenc erdész egy közösségi média-posztban írta le részletesen, hogy ilyenkor a 112-es központi ügyeletet, vagy a vadászati hatóságot érdemes keresni. Azt írja, hogy a vadásztársaság jogosult rendőrségi támogatás mellett lőfegyverrel vagy befogással aktívan részt venni a belterületi vadveszély elhárításában, és a külterületi vadlétszám gyérítésében is csak ők járhatnak el.

Így küzd Balatonszepezd a vaddisznók ellen

A település weboldalán Dr. Bocskov Petrov Jordán polgármester így írt a helyzetről még június 4-én, a strandnyitás előtt: “Több hónapos küzdelem és egyeztetés eredményeként végre elértük a helyi vadásztársaságnál, hogy megvalósuljon a vaddisznó-állomány ritkítása a településen. Az elmúlt hetekben a vadásztársaság és a rendőrség képviselőivel többszöri bejárás eredményeként meghatározásra kerültek a településen belül azok a helyszínek, ahol belterületi vadászatot lehet tartani, így a mai napon végre benyújthattuk a rendőrséghez a belterületi vadászatra vonatkozó kérelmet.

A kilövési engedélyt 2020.06.08-tól 2020.12.31-ig tartó időszakra vonatkozóan kértük meg 3 helyszínre. Ennek a birtokában tájékoztatni fogjuk a tisztelt lakosságot, hogy hol és mikor történik a vaddisznók kilövése. Az állományritkítást a vadásztársaság szakemberei a rendőrséggel karöltve fogják levezényelni.

Az elmúlt hónapokban megpróbáltam mindent, hogy rávegyem a helyi vadásztársaságot a cselekvésre, mert már fenntarthatatlan volt a helyzet Szepezden. A rendőrség engedélyével azonban reményeim szerint heteken belül enyhülhet a probléma, és mire a strandok kinyitnak (2020.06.20) érezhető javulás áll be ebben a kérdésben.”

Az augusztusi híreket és videókat látva sajnos nem sikerült megfékezni a vaddisznókat.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Dunántúlon kell céget alapítani Idén korábban kell irtani a parlagfüvet; sok cég dől be az állattartás területén, de a Dunántúlon kevesebben mennek tönkre; előrelépés a GMO-ügyben; K...
VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok A Kaposvári Egyetem idén már 8. alkalommal rendezi meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat szeptember 26-28. között. A rendezvény az elmúlt években o...
Az erdészeti hatóság felülvizsgálja az erdőgazdálk... Felülvizsgálják a természetes személynek minősülő erdőgazdálkodók Erdőgazdálkodói Nyilvántartásba bejegyzett adatait. A határozatokat várhatóan 2014. ...
Országos előadássorozat indult az erdészeti támoga... Vidéki fórumokat szervez a NAK és az FM a 2014-2020-as vidékfejlesztési támogatások új erdészeti jogcímeinek igénybevételéről. Az előadások helyszíne...
Elkészült az új vadgazdálkodási törvény koncepciój... Elkészült az új vadgazdálkodási törvény koncepciója, amelyet csütörtöktől széleskörű társadalmi vitára bocsátanak - mondta a Földművelésügyi Minisztér...
Még két hétig véleményezhető a vadgazdálkodási tör... A Földművelésügyi Minisztérium két héttel meghosszabbítja a vadgazdálkodási törvény koncepciójának véleményezési határidejét és egyúttal társadalmi vi...