Bajban a zöldségtermesztők: már a napszámosok is nyugatra vándorolnak

A munkaerőhiány miatt egyre nagyobb gondot okoz a 800-900 hektárnyi magyar szamócaföldön a szüret, pedig ezzel a munkával a közmunkásbér kétszeresét, háromszorosát is megkereshetik a napszámosok. A társadalom elöregedése, a kivándorlás, az egyes kistérségek kiürülése nem kecsegtet sok jóval. Emiatt aztán mind kiélezettebbé válik majd a munkaerőért folytatott küzdelem, ami további béremeléseket okoz a kertészeti ágazatban is. Ez pedig természetesen megjelenik majd a gyümölcs árában is.

Elvileg Romániából, a Vajdaságból és Ukrajnából is jöhetnének alkalmi vendégmunkások, ám északkeleti szomszédunkból az emberek inkább Lengyelországba mennek. A román alkalmi munkások pedig meg sem állnak Spanyolországig vagy Olaszországig. A Vajdaságból is szívesebben mennek dolgozni az emberek Ausztriába. Hiába emelkedtek az elmúlt években az alkalmi munkabérek – ma már 800-1400 forint között vannak az óradíjak – alig lehet megfelelő napszámost találni – írja a hvg.hu.

Már a napszámosok sem Magyarországot választják, hiszen jóval többet kapnak a szamócaszedésért Ausztriában
Már a napszámosok sem Magyarországot választják, hiszen jóval többet kapnak a szamócaszedésért Ausztriában

A napszámoshiány egyik oka, hogy sokan Ausztriába, Németországba mennek mezőgazdasági idénymunkára, mert ott 8-10 eurós, 2500-3100 forintos órabérrel számolhatnak, ezzel pedig a magyar gazdák nem tudnak versenyezni – mondta Apáti Ferenc, FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. A szakember azt is megjegyezte, hogy van olyan szamóca-nagytermelő, aki éppen a munkaerőhiány miatt hagyott fel ennek a gyümölcsnek a termesztésével.

A munkaerőhiány is hozzájárul a precíziós kertészet bevezetéséhez

Arról pedig ebben a cikkünkben olvashat bővebben, hogy a magyar gyümölcstermesztés még nem jutott messzire a precíziós gazdálkodás alkalmazásában, de az ágazat egyre romló helyzete és a szakképzett munkaerő hiánya miatt 5-10 éven belül minden bizonnyal már új technikákkal szüretelnek majd. Eközben az ország gyümölcsültetvényeinek fele elavult és korszerűtlen. A profi gazdálkodáshoz tőke, szaktudás és munkaerő kell, valamint az időjárás hatásaival szembeni védelem. Mindegyik tényező tekintetében rosszul áll a gyümölcstermesztők szénája. És a legprofibb gazdaságok is küzdenek a munkaerőhiánnyal. A precíziós megoldások viszont az élőmunka kiváltására is jók lehetnek.

Szántóföldön az egy hektár megműveléséhez szükséges munkaóra mennyisége 10-20 óra. Ez döntően a gépi munkák emberi munkaóra-igénye. Gyümölcstermesztésben ez a mennyiség néhány száz, vagy ezer munkaóra hektáronként. Tehát itt tízszer, százszor, vagy ezerszer több munkaerőt használnak fel egységnyi területen, mint a szántóföldön. Ezért jóval nagyobb súlya van az élőmunkának, illetve annak hiányának. A termelési költségekből akár 20-80 százalékot is kitehetnek munkabérek, illetve a személyi jellegű költségek. A géppel betakarítható meggy illetve szilva esetében ez 10-20 százalék, a csonthéjasoknál 40-60, bogyósoknál akár 80 százalék is lehet.

Apáti Ferenc szerint abba az irányba megy az ágazat, hogy a megfelelő minőségű és mennyiségű munkaerő hiányában nem lehet majd betakarítani a termés 10-20 százalékát. Ha pedig mégis, akkor az lesz drága, hogy a megfelelő munkaerő nélkül nem lehet meglépni a hozamnövekedést. Ez pedig mindkét esetben bevételkiesést jelent. A precíziós gazdálkodás szerinte akkor lép be az ágazatba, amikor a munkabér költségek növekedése és az elbukott hozamok drágábbak lesznek, mint a precíziós gazdálkodás befektetései. Ez 5-10 éven belül bekövetkezik – mondta.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Népszerűek a mezőgazdasági idénymunkák Több százezer ember számára nyújt megélhetést évente és a mezőgazdaságban is fontos, egyre megfizetettebb az idénymunka. Ezért fontos beszélni róla. A...
Mezőgazdasági idénymunkák a gyakorlatban – G... Ahogy erről korábban már írtunk, egyre népszerűbbek a mezőgazdasági idénymunkák. Most közelebbről is megvizsgáltuk a gyümölcsszedést, ezen belül is ki...
Sokaknak nyújt ideiglenes munkát a mezőgazdaság... A mezőgazdaság és a turizmus a nyári idénymunka fő területe, az idén az idényjellegű munkaerő-felvételt bővíti sok helyen a közfoglalkoztatás is - der...
A Monsanto 250 idénymunkást keres Nagyigmándra Az amerikai tulajdonú Monsanto Hungária Kft. nagyigmándi vetőmagüzemébe 250 idénymunkást keres a kukorica-betakarítás kezdetére, közülük 90 főt jövő é...
Égési sérülésekkel kerültek kórházba gyomláló alka... Égési sérülésekkel került ötven ember kórházba, az alkalmi munkások zellert gyomláltak egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kertészetben - írta szerda este...
Ausztriában, fóliasátorban dolgoztam… Külföldön sem fenékig tejfel a kétkezi munkások élete. A következőkben egy beszámolót olvashatnak, amely egy paradicsomtermesztéssel foglalkozó, osztr...