Bajban lehetnek a gazdák a zöldítés miatt

Aki nem teljesíti a feltételeket, azok elbukhatják a zöldítési támogatást! Nehéz helyzetbe kerültek azok a termelők, akik már ősszel elvetették növényeiket, ugyanis sokan csak ezt követően tudták meg a zöldítési követelményeket, és hogy művelt hektártól függően 2-3 féle növényt is kell termeszteni a zöldítési követelmények szerint.

Ahogyan arról már többször is írtunk az elmúlt hetekben, a zöldítés egyik követelménye, hogy termelés alatt álló hektárszámtól függően 2, vagy akár 3 különböző növénykultúrát is kell termeszteni a gazdáknak. Ez a szabályozás idéntől van érvényben, eddig ugyanis csak a terület- alapú támogatást kapták a gazdák, ami hektáronként 226 euró volt. Ebből a 226 euróból ettől az évtől kezdve 81 eurót tesz ki a zöldítési támogatás, így ha az ehhez kapcsolódó követelményeknek valaki nem felel meg, az bukja ezt a 81 eurót.

Be kell szántani a már bevetett táblákat?! Még az is előfordulhat...
Be kell szántani a már bevetett táblákat?! Még az is előfordulhat…

 

A kötelezettséget sok gazda figyelmen kívül hagyta vagy direkt, vagy véletlenül. Sokan panaszkodnak arra, hogy az őszi vetéseket követően derült ki a zöldítés ezen kikötése, de az már késő volt, addigra már a teljes területre elvetettek egy bizonyos növénykultúrát. Esetükben 2 lehetőség áll fenn: vagy elbukják a hektáronkénti 81 eurót, vagy beszántják az eddig elvetett területeket és újravetik a követelményeknek megfelelően.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Zöldítés – Új jogszabály jön! A zöldítés a területalapú támogatás új eleme, általános érvényű kötelezettség. Ennek részleteiről a hamarosan megjelenő jogszabályból lehet tájékozódn...
A gazda szavának ereje Mennyi jut tanyafejlesztésre; mikor teszik közzé a KAP rendeleteket; milyen módszer készül a zöldítési program teljesítése érdekében; hogy végződött a...
Íme a zöldítés feltételei, azaz hogyan ne bukja el... A KAP 2015-2020 rendszerének egyik legfontosabb eleme, hogy a közvetlen támogatások 30 százalékát a zöldítésre kell fordítaniuk a gazdáknak. Ebből adó...
Mire érdemes figyelni a zöldítésnél? Zöldítési támogatás igénylésekor előfordulhat, hogy más a terület nagysága, amire teljesíteni kell a követelményeket, mint amely után a kifizetés megt...
Mi az a zöldítés? Mindenhol arról hallani, hogy milyen szabályoknak kell megfelelniük a gazdáknak, milyen rendelkezéseket kell betartani, de mit jelent igazából a zöldí...