Az utolsó pillanat: itt az ökológiai másodvetés tényleges vetésének határideje

Amennyiben a gazdálkodó a zöldítésben az ökológiai fókuszterület megvalósítási kötelezettségét (EFA szántóterület 5 százaléknak megfelelő mértékben) ökológiai másodvetéssel kívánja teljesíteni, és ezt már az egységes kérelmében is jelezte, úgy a másodvetést október 1-ig a valóságban el is kell vetni. Ennek tényét 15 napon belül a Magyar Államkincstár felé elektronikus formában is jelenteni kell. Amennyiben a tényleges vetés dátuma és a tényleges vetés dátumának bejelentésének napja között több mint 15 nap telik el, az ökológiai másodvetés elutasításra kerül. 

Az ökológiai másodvetés állományának a tényleges vetéstől számított legalább 60 napig a mezőgazdasági termelő földterületén kell lenni. Ezen időszak alatt tilos növényvédő szert használni, ideértve a csávázott vetőmag használatának tilalmát is. Amennyiben az ökológiai másodvetést a vetést követő 60 napon belül beforgatják vagy betakarítják, abban az esetben nincs lehetőség az EFA másodvetés elfogadására – írta a NAK.

Amennyiben az ökológiai másodvetést a vetést követő 60 napon belül beforgatják vagy betakarítják, abban az esetben nincs lehetőség az EFA másodvetés elfogadására - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely
Amennyiben az ökológiai másodvetést a vetést követő 60 napon belül beforgatják vagy betakarítják, abban az esetben nincs lehetőség az EFA másodvetés elfogadására – Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Amennyiben a vetéskor bejelentett növények keveréke a tervezetthez képest eltér, de a 10/2015. FM rendelet 3. mellékletében meghatározott EFA másodvetésként figyelembe vehető növények keveréke kerül elvetésre, úgy ez esetben az egységes kérelemben a tényleges vetés bejelentésekor a valóságnak megfelelően, az elvetett növényeket szükséges feltüntetni.

Pontosítások, megvalósíthatatlan ökológiai másodvetés

Előfordulhat továbbá olyan eset, amikor a tervezett helyen az ökológiai másodvetés nem valósítható meg. Ebben az esetben az egységes kérelem beadó felületén törölni kell az érintett tervezett másodvetést és pontosításként kell felvenni a tényleges megvalósítás helyén. A bejelentéshez segítség ezen a hivatkozáson található.

Amennyiben az egységes kérelemben korábban bejelentett adatok már nem felelnek meg a valóságnak, illetve azok módosításra/pontosításra szorulnak (pl.: az ügyfél a jogszerű használatában lévő további, még be nem jelentett földterületet kíván bejelenteni/ korábban bejelentett táblát kíván visszavonni/bejelentett tábla területét kívánja módosítani területnöveléssel, új jogcím felvételével, már bejelentett táblát kíván megbontani, vagy a teljes egységes kérelmét kívánja visszavonni, stb.) azt az adatváltozás kérelem (W0212) benyújtásával van módja bejelenteni. 

Vis maior helyzetek

A W0212 kérelem a vis maior körülmények miatt bekövetkező változások (pl. belvíz) bejelentésére nem alkalmas. A vis maior nyomán előállt változások bejelentését a W0213 vis maior kérelem benyújtásával kell megtenni. Adatváltozás bejelentést (W0212), akkor lehet indítani az elektronikus kérelmezés menüpontja alatt, ha az ügyfélre vonatkozó egységes kérelem (W0211) már ÜK-n keresztül benyújtásra került, és nincs internetes rögzítés alatt lévő (ÜK-n keresztül be nem nyújtott) másik adatváltozási (W0212), illetve vis maior (W0213) bejelentés a rendszerben. A kérelem adatainak változtatására irányuló kérelemben az ügyfél a legutoljára benyújtott kérelem adatait tartalmazó kérelmet látja és változtathatja meg a szerkesztés során.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A gazda szavának ereje Mennyi jut tanyafejlesztésre; mikor teszik közzé a KAP rendeleteket; milyen módszer készül a zöldítési program teljesítése érdekében; hogy végződött a...
Mire érdemes figyelni a zöldítésnél? Zöldítési támogatás igénylésekor előfordulhat, hogy más a terület nagysága, amire teljesíteni kell a követelményeket, mint amely után a kifizetés megt...
Mi az a zöldítés? Mindenhol arról hallani, hogy milyen szabályoknak kell megfelelniük a gazdáknak, milyen rendelkezéseket kell betartani, de mit jelent igazából a zöldí...
Zöldítés a gyakorlatban Írtunk már a zöldítés fontosabb fogalmairól, a zöldítés követelményeiről. Mai cikkünkben összeszedjük, hogy hogyan is néz ki a gyakorlatban és a földt...
Mentesség a zöldítési kötelezettség alól Cikksorozatunkban több oldalról is megközelítettük már a zöldítési követelményt. Mai írásunkban arról lesz szó, hogy milyen esetekben lehet mentesülni...
Újabb kézikönyveket adott ki a NAK! Mint arról már bizonyára értesültek, az agrártámogatások rendszere az idei évtől megváltozik. A támogatások jelentős részének igénybevételéhez azonban...