Az őshonos mudi terelőkutya is bekerült az amerikai ebtenyésztők klubjának nyilvántartásába

A pumi után egy másik őshonos magyar terelőkutya-fajtát, a mudit is nyilvántartásba vette az amerikai ebtenyésztők klubja (American Kennel Club – AKC). A bekerülés a fajtiszta kutyák legrégebbi amerikai nyilvántartásába azt jelenti, hogy a mudi is versenyezhet sok amerikai kutyakiállításon, köztük az AKC nagy éves bajnokságán és a Westminster Kennel Club rangos versenyén. Ahhoz, hogy nyilvántartásba vegyenek egy fajtát, egyebek között az is kell, hogy legalább 300 egyed éljen belőle az ország legalább 20 államában.

Azt MTI híre szerint fontos feltétel még, hogy létezzen egy szabvány, amely meghatározza, hogy milyen jellemzőknek kell megfelelnie a fajtának. A mudi és az egykori orosz arisztokraták kedvenc kis ölebe, az orosz toy terrier 2022. januári elismerésével 199-re emelkedett az AKC regiszterében szereplő fajták száma. A pumit egyébként 2016 júniusában vették az AKC nyilvántartásába Amerikában. Azt a 24.hu írta meg, hogy sokáig Magyarországon a kisméretű pásztorkutyák egy “masszát” alkottak: a pumi, a puli és a mudi nem kapott külön elnevezést. Terelőkutyaként számon tartott ebek voltak, csak a 20. század eleje óta jegyzik önálló fajtaként őket.

Figyelmes és fegyelmezett mudi - Fotó: Lily15, Wikipedia
Figyelmes és fegyelmezett mudi – Fotó: Lily15, Wikipedia

A Zooplus foglalta össze, hogy a mudi igazán sokoldalú: munkakutyaként őrzi a marhákat, a háztól és udvartól távol tartja a patkányokat, családi kutyaként pedig az elegendő elfoglaltságot kínáló sportos emberek fáradhatatlan társa. A Magyarországról származó juhászkutya maximum marmagassága 47 centiméter. A szukák súlya 8 és 11 kilogramm között mozog, a kanok legfeljebb 13 kilogrammosak. Ékalakú feje az orr irányába elkeskenyedik, mely az álló fülekkel együtt erősíti a fajra jellemző éber megjelenést. Néhány mudi kurtított farokkal rendelkezik. Fején és a lábak elülső oldalán a szőr többnyire rövid és sima, testének többi részén hosszú, sűrű és hullámos vagy göndör. A mudik rendszerint feketék, azonban előfordulnak őzbarna, fehér, szürke vagy kék-merle színben is. Mivel ennek a fajtának a tenyésztése még meglehetősen friss, bizonyos mudiknál előfordulhatnak optikai eltérések.

A mudi jelleme

A mudik tipikus juhászkutyák. Okosak, kíváncsiak és nagyon tanulékonyak. A következetes irányításnak gond nélkül alárendelik magukat, bár önállóságuk egy részét, mely elengedhetetlen volt eredeti feladataik ellátásához, mindig megtartják. Bátor és rettenthetetlen fajtáról van szó és már csak határozott fellépésükkel is könnyen a kívánt irányba terelik a rábízott nyájat. Más juhászkutyákhoz képest a mudi kutya sohasem támad a rá bízott védencekre, kizárólag tekintetével és ugatással irányítja őket. A magyar pásztorkutyák mindig készen állnak az új kalandokra, családjukhoz –minden egyéb négylábút is beleértve- nagyon hűségesek. A mudi szeret időt tölteni a hozzátartozóival és szívós munkastílusa ellenére érzékeny társ. Nevelés tekintetében ugyanez az érzékenység jellemző rá. Kétlábú falkavezérétől érkező agresszivitás teljes mértékben elbizonytalanítja. Az idegenekkel szemben inkább távolságtartó. A mudi éber és ennek következtében viszonylag ugatós kutyának mondható.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Bármely kutya lehet pásztorkutya? Komondor, puli, pumi, kuvasz. Néhány ismert pásztorkutyafajta, melyeket már ősidők óta használják az állattartók a nyájak terelésére. De vajon bármely...
Idén is találkozhat magyar pásztorkutyákkal Bugaco... Szombaton rendezik meg az idei Magyar Pásztorkutyák Találkozóját Bugacon. A neves rendezvényen minden magyar pásztorkutyafajta megtekinthető lesz, sőt...
Ön szerint érhet 5,5 millió forintot egy juhászkut... Egy észak-amerikai hölgy szerint igen. Az Egyesült Királyságban, North Yorkshire-ben tartott aukción rekordösszegért cserélt gazdát egy juhászkutya s...
Egy pásztorkutya, ami a magyar kulturális örökség ... A kuvasz egy igazi kincs, egy örökség, amelyet őseinktől kaptunk - mondta Nagy István agrárminiszter, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a kuvasz...
Költségcsökkentés: idéntől ingyenes a magyar kutya... A rövidszőrű magyar vizsla, a drótszőrű magyar vizsla, az erdélyi kopó, a komondor, a kuvasz, a magyar agár, a mudi, a puli, valamint a pumi fajtatis...
Bemutatkozik a sinka, a 21. század terelőkutyája... A kilenc őshonos magyar kutyafajtából öt pásztorkutya: a puli, a pumi, a mudi, a kuvasz és a komondor, a másik négy vadász: a rövid- és a drótszőrű m...