Az országos sörvizsgálat alapján kifogástalan a minőség

A nyár egyik legjobban fogyó termékét, a világos dobozos söröket tesztelte Szupermenta projektjében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A vizsgált italok kiválasztásából most először az olvasók is kivehették a részüket. Azonban nem ez lett a teszt egyetlen újdonsága: első alkalommal fordult ugyanis elő, hogy a szakemberek mindent rendben találtak, még jelölési hiba sem akadt. Az országos sörvizsgálat során tesztelt 20 világos dobozos sör tehát biztonsággal fogyasztható.

A Nébih honlapja írta meg, hogy a termékek kiválasztása rendhagyó volt. Most először ugyanis az olvasók határozták meg, melyik söröket vizsgálja a hatóság. A Nébih 12 nagyobb üzletlánc kínálatát mérte fel, ahol több mint 120 különböző márkájú vagy típusú sör volt. A hosszú listát alkoholtartalom alapján szűkítették, ezután két csoportban, 20-20 termék közül szavazhattak kedvenceikre a Szupermenta tesztek olvasói. Végezetül, több mint 1000 voks alapján, 14 hazai és 6 külföldi előállítású – egyébként az áruházak kínálatában leggyakrabban látott – sör jutott be a 20 vizsgálandó termék közé.

Az országos sörvizsgálat szerint kifogástalan a világos sörök minősége
Az országos sörvizsgálat szerint kifogástalan a világos sörök minősége

A Nébih ellenőrizte az italok sűrűségét, alkohol-, extrakt, szén-dioxid és energiatartalmát, erjedési fokát, de a szín megfelelőség és az ochratoxin-A vizsgálat is megtörtént. Sor került a jelölések ellenőrzésére is. Ezen kívül izotóp vizsgálattal ellenőrizték a pótanyag nélküli söröknél, hogy a négy fő alapanyagon kívül valóban nem tartalmaznak-e mást. Maga a pótanyag használata egyébként – bizonyos szabályok betartása mellett – megengedett a sör előállításánál. Ráadásul nem minden esetben szolgál pótló anyagként, mert például a kukoricagríz az édesre hasonlító ízérzet elérésének egyik fontos alapanyaga.

Az alkoholtartalom ellenőrzésénél is mindent rendben találtak

Itt csak kisebb eltérések voltak, ezek mind megfeleltek a tűréshatárnak. Szintén fontos elem volt az ochratoxin-A vizsgálat is, ami a bizonyos mikroszkópikus gombafajok (penészgombák) által termelt méreganyag (mikotoxin) mérését jelenti. A gabonafélékben, gabonakészítményekben, pörkölt kávéban, sörben, borban, fűszerekben stb. előforduló méreganyag vizsgálata minden termék esetében a kimutatási határérték alatt volt.

A rendhagyó tesztalany kiválasztás mellett talán most először fordul elő az is, hogy minden termék teljes mértékben megfelelt az előírásoknak. A Nébih szakemberei sem a laboratóriumi, sem a hatósági ellenőrzéseken nem találtak kifogásolnivalót a 20 dobozos alkoholos italnál – írják.

Nem maradhatott el a kedveltségi vizsgálat sem. Ezen a szakértő és laikus kóstolók szín, illat, íz, külső megjelenés, csípősség és keserűség alapján értékelték az italokat. A Nébih Szupermenta világos dobozos sör terméktesztjén a minőségi világos sörök közül első helyen végzett a Heineken, második lett a Budweiser, míg harmadik helyen holtversenyben a Dreher és a Pécsi Sör zárt. A világos sörök kategóriában a Steffl volt a kóstolók kedvence, második lett a Tuborg, harmadik helyen pedig a Borsodi végzett. További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Alkobeer projekt – Alakor biosör A nyáron adtunk hírt Facebook oldalunkon arról, hogy elkészült az első magyar biosör, ami az ősi eredetű alakor búzából készül, melynek kiemelkedő a b...
Ha a magyarok a sörivásban nem is, a magyar sörgyá... Egy magyar évente 62 liter sört iszik, ami elég messze van az európai élbolytól, hiszen egy tisztességes cseh állampolgár 143 litert gördít le a torká...
Meglepődik, hogy a sör lehetett a mezőgazdaság kia... Bizonyíték nélkül a tudósok eddig csupán feltételezni tudták, hogy a mezőgazdaság kialakulása összefüggött a különféle gabonák magvának szénhidrátjait...
El nem adott kenyerekből főz sört az ismert üzletl... Az élelmiszer-pazarlás ellen küzd a Spar üzletlánc Ausztriában, ezért arra társult egy sörfőző üzemmel, hogy az Interspar pékségében sütött, ám nem ér...
Gondolta volna, hogy jelentősen nőtt a sörpiac tav... A prémium sörök további térnyerésén túl az alkoholmentes fajták növekedése is hozzájárult tavaly ahhoz, hogy a sörpiac kereskedelmi forgalma 150 mill...
Sörre bor, bármikor? Most végre kiderült Vajon számít-e, hogy milyen sorrendben iszunk? Ezzel kapcsolatban végeztek kísérleteket német és angol tudósok, akik megdöntöttek egy hiedelmet is. A...