Az idei búzatermés elegendő, a kukorica viszont gyatra hozamú lesz Romániában

Az idei búzatermés több mint 9 millió tonnát tesz ki, biztosítja az ország élelmezési szükségleteit és exportra is marad – jelentette ki a román mezőgazdasági miniszter, Petre Daea. A tárcavezető egy szakmai konferencián beszélt arról is, hogy a búzatermés biztonságban áll a raktárakban, és gratulált a búzatermesztőknek, akiknek ebben a „rendkívüli” évben is sikerült kihozniuk az utóbbi évek átlagtermését. 

Az erdélyi Krónika számolt be róla, hogy Daea elmondása szerint az aszály ellenére a napraforgó esetében is elegendő lesz a termés az ország szükségleteinek kielégítésére, és exportálni is fog tudni Románia. A kukorica esetében azonban már a megszokottnál sokkal kisebb mennyiségek maradnak kivitelre, bár a belföldi fogyasztásra szerinte biztosított a mennyiség. A termés azokon a területeken maradt meg, amelyeket öntözni tudtak, vagy ahol a megfelelő időpontokban esett bizonyos mennyiségű csapadék – közölte. 

a román mezőgazdasági miniszter, Petre Daea egy szakmai konferencián beszélt arról, hogy a búzatermés biztonságban áll a raktárakban, de a betakarított kukorica mennyisége csekély lesz
a román mezőgazdasági miniszter, Petre Daea egy szakmai konferencián beszélt arról, hogy a búzatermés biztonságban áll a raktárakban, de a betakarított kukorica mennyisége csekély lesz

Az aszály miatt visszaesik a román kukoricaexport

A miniszter arra is kitért, hogy az Európai Unióban Románia nagy gabonaexportőrnek számít, de ebben az évben a nagy aszály miatt nem lesz képes az elvárásokhoz mérten exportálni – írta az Agerpres. A romániai földeken javában zajlik az őszi vetés, a repce esetében be is fejeződtek a munkálatok, több mint 530 ezer hektárt vetettek be, ami közel 60 000 hektárral több, mint a tavalyi évben. A búza vetése is elkezdődött, és az árpa nagy részét is elvetették – számolt be róla a román mezőgazdasági miniszter.

Arról már a Világgazdaság írt, hogy a tárca adatai szerint a hőség és az aszály a napraforgó és a kukorica termését is befolyásolta, és a termények mintegy 284 ezer 376 hektáron károsodtak, miközben mintegy 7 millió hektáron folyik ezek termesztése az országban. Románia az Európai Unió egyik legnagyobb gabonatermesztője, és főként a Közel-Keletről – mindenekelőtt Egyiptomból – vásárolnak tőle.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A búzatermesztés hatékonysága az Európai Unióban... Friss listát tett közzé az Eurostat a 2013-as uniós búzatermésről. A hatékonysági lista élen ezúttal Írország végezett, de cikkünkből kiderül az is, h...
Búza- és repcerekord Romániában Még a tavalyi rekordnál is több búza termett idén Romániában. sőt egyenesen mennyiségben az elmúlt 44 év legjobb termése volt az idei. Daniel Constan...
Tovább csökkentek az élelmiszerárak februárban... Az elmúlt 55 hónap legalacsonyabb értékén állt a FAO élelmiszerár-indexe a múlt hónapban, miután januárhoz képest további 0,1 százalékkal csökkent. A ...
A közepesnél jobb minőségű búzatermés várható idén... Az idén a közepesnél jobb minőségű búzatermés várható az előzetes becslések alapján, a mintegy egymillió hektáron vetett őszi búza húsz százalékát már...
Jó hírek a malomiparból – nem lesz drágább a kenyé... Elegendő mennyiségű, jó minőségű búzát takarítottak be idén a gazdák. A felvásárlási árak alacsonyabbak a tavalyinál. Ezen tények együttes hatása, hog...
Erősödött hazánk mezőgazdasági külkereskedelme... Nem lehetett panasz a hazai mezőgazdasági külkereskedelemre a tavalyi évben. A kukoricának köszönhetően jelentősen növekedett a gabonafélék árucsoport...