Az FMC-Agro az olajos növények növényvédelmében is hatékony megoldásokat kínál

Noha az FMC-Agro szokásos növényvédelmi konferenciája, az Életre kelt(ő) védelem című rendezvény idén webkonferencia formájában, zárt körben került megrendezésre, a résztvevők idén is elégedettek lehettek a tartalommal. Mind a gabonafélék, mind az olajos növények növényvédelméről sok olyan hasznos szakmai információ hangzott el, amit a gazdálkodók be tudnak majd építeni a technológiájukba.

A rendezvényt Fazekas Károly kereskedelmi igazgató nyitotta meg, majd Kovács Gyula ügyvezető tartotta meg a rövid bevezetőjét. A kerekasztal-beszélgetések során a gazdálkodók a vállalat területi szaktanácsadóitól és régióvezetőitől kaphattak válaszokat a gabonafélék és olajos növények növényvédelmének legaktuálisabb kérdéseire.

Fazekas Károly az FMC-Agro kereskedelmi igazgatója nyitotta meg a rendezvényt

Az esemény második részének elején a startertrágyák világába kaptak betekintést a résztvevők. Ezen a területen olyan mértékben megnövekedett az elérhető termékek köre, így nehéz jó döntést hozni. Ha alaposabban körbejárjuk a kérdést, érdemes tisztában lenni azzal, hogy jelenleg a piacon megvásárolható startertrágyákat két csoportra különíthetjük el: a hatóanyagot mikrogranulátum formában tartalmazókra és azokra, amik emellett még biostimulátorokat is tartalmaznak. Ez utóbbi azért előnyös, mert általuk a növény könnyebben növekedésnek indul és ezáltal a kártevőknek kevesebb idejük jut a növényben kárt tenni, gyorsabban „kinő a foguk alól”. Az FMC ajánlatában 2020-ban megjelent Radistart® Gold biológiai hatású startertrágya és talajkondicionáló készítmény azzal különbözteti meg magát a versenytársaitól, hogy nagy mennyiségben tartalmaz zeolitot és tengerialga-kivonatot, aminek révén a növény mind a biotikus, mind az abiotikus stresszel szemben jobban ellenáll, egyúttal a termés minősége és mennyisége is jobb lesz.

A Radistart® Gold starterrel vetett kukoricák nagyobbak, zöldebbek és nem láthatók rajtuk hiánytünetek (2020. június 14., Csököly, Somogy megye)

Ráadásul, most a termékhez egy elővásárlási akció keretében a szezonbeli listaárhoz képest 15%-os kedvezményel is hozzájuthat, aki március 15-ig megrendeli a készítményt.

Ezt követően a napraforgó növényvédelmi kérdései kerültek szóba. Megtudhattuk, hogy ugyan a kultúra itthon nagy népszerűségnek örvend, világviszonylatban kevésbé elterjedt, és ezért a növényvédelmére választható termékek köre korlátozott, ami néhányakat kockázatos döntésekre sarkall. Tilos például a napraforgóban nem engedélyezett gyomirtó szereket ebben a kultúrában használni, mert nem várt negatív következményei lehetnek. Ugyanakkor már a vetőmag kiválasztásával eldől a gyomirtási technológiánk. Az FMC-Agro az ExpressTM és Evorelle® Express™ gyomirtó szereket ajánlja az Express™-toletáns hibridek posztemergens gyomirtására.

A gyomirtáson túl a növényvédelmi technológiának van még néhány olyan eleme, ami kell a sikerességhez. Ilyen a lombtrágya és benne a bór, valamint a kén szerepe, amely tápelemek nagyon fontosak az olajos növények életében. Erre ideális megoldás a Komplex KénesbórTM, aminek használatával magasabb termés és olajtartalom, valamint ezáltal extra profit érhető el.

A webkonferencia ezután az állományszárítás kérdéseivel foglalkozott. Megtudhattuk, hogy a deszikkálás nagy változásokon megy keresztül. Regulátortípusú, úgynevezett érésgyorsító készítmény jelenleg nincs forgalomban Magyarországon, csak kontakt, perzselő hatású és felszívódó (szisztemikus) készítmények elérhetőek. Új megoldás viszont 2021-ben a napraforgó állományszárítására a karfentrazon-etil hatóanyagú Aurora® 40 WG, melynek alkalmazása várható szükséghelyzeti engedély alapján történhet majd.

A rendezvény további részében a rezisztencia-menedzsment került szóba, ami egy nagyon aktuális és fontos téma. Legutóbb a rezisztens fenyércirok megjelenésével kapott nagyobb teret a közbeszédben. Az előadótól megtudtuk, hogy a gazdálkodók mit tehetnek saját eszközeikkel a rezisztencia kialakulásának csökkentése érdekében. Több gyakorlati példa között kiemelte, hogy a rovarölő szereket akkor használjuk megfelelően, ha az rovarmegfigyelésen alapul. Fontos a növényvédő szer használatának megfelelő időzítése és hogy kövessük a címke előírásait. A művelet előtt a kijuttató berendezéseket megfelelően be kell állítani és elengedhetetlen, hogy a megfelelő készítményt a megfelelő dózisban alkalmazzuk. Ezután a repcetermesztés került napirendre. Az FMC-Agro képviselője kiemelte, hogy a hatóanyag-kivonás leginkább ezt a kultúrát érintette, 20%-kal csökkent a vetésterület. A kora tavaszi kártevők elleni védekezés a leginkább problémás terület a védekezésben. A gazdák nem látják biztosítottnak, hogy a repcét meg tudják védeni a kártevők, például az ormányosbogarak vagy a fénybogarak ellen, ezért fordultak el most többen e növénykultúrától. Előbbiek ellen a Rapid® CS, utóbbiak ellen az Avaunt® 150 EC rovarölő szerek állnak az FMC kínálatában a gazdálkodók rendelkezésére.

Az FMC-Agro technológiai ajánlata a repce tavaszi rovar- és gombavédelmére

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük, mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® és ™ jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Talajlakó kártevők ellen Kentaur 5 G + Radistart A... A kukorica és napraforgó termesztését intenzíven végző termelők körében nem kérdés, hogy ezen két kapás kultúra erőteljes kezdeti fejlődésének kulcsa ...
Ezekkel védheti meg a napraforgóját a gombáktól és... Extenzív fajtából néhány évtized alatt igényes, intenzív hibriddé vált a napraforgó. Ennek egyik oka az inputanyagok folyamatos drágulása, miközben a ...
Erre figyeljen a napraforgó hibrid választásnál és... A hazai vetésterületek alapján, a kukorica és a kalászosok után a maga 600 ezer hektáros vetésterületével a napraforgó a harmadik legfontosabb kultúr...
Míg véget ér az ősz… (még) védjük meg a repc... A még fiatal, de homogén, jó kelésű állomány számára az őszi időszak kritikusnak bizonyulhat, mert ha a fejlődéséhez szükséges csapadék elmarad, a re...
Mikrobiológiai önvédelem napraforgóban Az olajos növények termőterülete Magyarországon napjainkra gyakorlatilag elérte az 1 millió hektárt. Igaz, hogy a napraforgó és a repce is jó jövedel...
Parazita darazsakkal előre a kártevők ellen Véletlenszerűen fedezték fel azokat a parazita darázsfajokat, amelyek a termelők segítségére lehetnek a kártevők elleni küzdelemben. A kutatók földib...