Az FM megtiltaná a termőföld tulajdonlásának megadóztatását

A földművelésügyi tárca kezdeményezi az adótörvény módosítását, amelyben megtiltanák a termőföld tulajdonlásának megadóztatását, ugyanis a mintegy 2 millió földtulajdonost érintő adónak negatív következményei lennének.

Nagy István szerint a vidéki életnek, a vidék megtartó képességének, a felemelkedésnek számos helyen a föld az egyetlen záloga, a megélhetés alapja. Félő, hogy a legrászorultabb önkormányzatok, ahol nincs más vagyon, a föld megadóztatásához nyúlnának. Éppen ott, ahol a föld a megélhetést és a helyben maradást jelentő jövedelmet biztosítja – mondta.

A földhaszonbérleti díjak alsó és felső határának jogszabályban való megállapításáról az FM parlamenti államtitkára közölte: ez a vita a földtörvény elfogadásakor már lezajlott, ebbe nem kívánnak beleavatkozni. Hozzátette, hogy figyelemmel kísérik a piaci folyamatokat, és ha jelentősebb különbségek lesznek a bérleti díjakban és ez általánossá válik, akkor valamilyen szabályozó eszközt kell találni.

A földművelésügyi tárca megtiltaná a termőföldek tulajdonlásának megadóztatását
A földművelésügyi tárca megtiltaná a termőföldek tulajdonlásának megadóztatását

 

“El szeretnénk érni, hogy láthatóak legyenek a földhaszonbérleti jövedelmek, ezért kezdeményeztünk egy módosítást arról, hogy a bérleti díjakat csak átutalással lehessen fizetni” – mondta, hozzátéve: így, mivel nyoma lesz a fizetésnek, csökken a visszaélési lehetőség.

Szerinte ez a megoldás segíti a földtulajdon bérleti díj fizetésének elmaradásából származó viták lezárását is, ami jelenleg akár 2 évig is elhúzódhat a bíróságokon. Az utalásos fizetéssel kapcsolatban a parlamenti államtitkár megjegyezte: számos helyen láttak irreálisnak tűnő bérleti díjakat és vizsgálják, hogy nem vagyonkimentésről, adóelkerülésről van-e szó ezekben az esetekben.

Leszögezte: a Földművelésügyi Minisztérium nem támogatja a termőfölddel kapcsolatos jövedelem megadóztatásának semmiféle lehetőségét.

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) korábban közölte: a földadó kivetésének alapjául az adótörvényt módosító csomag szolgál. Ez többek között lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok újfajta helyi adót vethessenek ki a magánszemélyek eddig adóval nem terhelt tulajdonaira, köztük a termőföldre is.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kevesebb pénzre számítanak a gazdák, mint amennyit... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány...
A MOSZ szerint rontaná a mezőgazdaság teljesítmény... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) helyteleníti a földadó kivetés lehetőségét, egyben kezdeményezi, hogy a termőföld k...
Egyszerűbb szabályok a részarány tulajdon megszünt... Egyszerűbb, gyorsabb, és gazdaságosabb lesz a részarány földkiadás során a tulajdoni hányadok önálló ingatlanná alakítása. Megszületett a részarány fö...
Újabb szabályrendszer módosul! Ahogyan arról már írtunk, nemrégiben változtak az osztatlan közös tulajdon megszűntetésének szabályai. Az új törvény nem sokáig volt életben, máris mó...
Termőföld értékesítése földspekuláció nélkül és a ... Iránymutatást adott ki a termőföld értékesítése kapcsán az Európai Bizottság. Ezzel az a céljuk, hogy a tagállamok megelőzzék a földspekuláció és a tú...
„Termőföldtől az asztalig” – csak a negatívumai lá... A gazdálkodók, egyes kormányok, egyetemek, kutatóintézetek, szakmai szervezetek figyelmeztetése, tiltakozása ellenére az Európai Parlament döntő több...