Az eszközgyártásba is belefog a Készenlét Zrt. idén

Tavaly ősszel ünnepelte 30. születésnapját a Készenlét Zrt, ami mára a hazai mezőgazdasági- és eszközpiac meghatározó szereplője lett. A családi vállalkozás két vezetője, Farkas Károly ügyvezető és Farkas Balázs beszerzési igazgató beszélgetett az elmúlt időszakról és a közeljövő terveiről a Magro.hu munkatársával.

Mik voltak a cég fejlődésének fontosabb állomásai?

Farkas Károly: A Készenlét Kft.-t 1990. október 1-én alapították a Taurina Termelési Rendszer korábbi munkatársai. Kezdetben 15-en dolgoztunk a cégben, amelynek fő profilját az állattenyésztési technológiák, elsősorban a fejő- és hűtőgépek értékesítése és szervize jelentette.

Farkas Károly a Készenlét Zrt. ügyvezetője és Farkas Balázs beszerzési igazgató

1995-ben részvénytársasággá alakultunk, mert ezzel a társasági formával talán nagyobb elfogadottságot tapasztaltunk a nyugat-európai beszállítóinknál. Az átalakuláskor 8 tulajdonosa volt a cégnek, én magam is a feleségemmel, illetve a 1990-ben velünk kezdő munkatársak nagy része.

1996-ban kezdtük el a növénytermesztési munkagépek forgalmazását valamint ebben az évben kerültünk kapcsolatba az olasz Faresin takarmánykeverő-kiosztó kocsik gyártójával, akinek termékeit a mai napig forgalmazzuk és az egyik legjelentősebb partnerünknek számítanak. Annál is inkább, mert a termékeik köre később kibővült a teleszkópos rakodógépek forgalmazásával is.

2001-ben elindítottuk a bioenergetikai üzletágunkat, amelynek révén 2007-ben egy biogáz üzemet létesítettünk a kaposvári Magyar Cukor Zrt.-nél, mely Európa egyik legnagyobb biogáz üzeme. Napi 240 ezer m3 biogázt termel. Ám ehhez már a 2007-ben alapított beruházási csoportunk munkájára is szükség volt.

Faresin teleszkópos rakodógép munkában

A közelmúltig folyamatosan fejlesztettük a termékkínálatunkat, melynek utolsó nagy lépcsője 2019-ben volt, amikor megkezdtük a Magyarországon már komoly múlttal rendelkező Vicon termékek forgalmazását illetve azok szervizét és alkatrész ellátását.

Farkas Károly 1974-ben gépészként, később műhelyvezetőként, majd gépüzemeltetőként dolgozott a csóti TSZ-ben. Ezt követően a Taurina dunántúli és országos szervizhálózatát irányította. 1983-ban a Kupi TSZ általános elnökhelyettese, 1986-től pedig elnöke lett. 1989-ben közreműködött a Magyar Agrárkamara megalapításában, aminek a Veszprém megyei elnöke volt, így került fel az országos kamarához. 1990-ben pedig többedmagával megalakította a Készenlét Zrt.-t, aminek egészen a nyugdíjazásáig, felváltva a feleségével, az ügyvezetői feladatait látta el. Napjainkig az igazgatóság elnöki tisztségét tölti be. A jövőben a fejlesztésekkel szeretne foglalkozni.

Régóta foglalkoztat bennünket a kérdés, hogy honnan ered a cég neve?

F. K.: A kezdeti időkben sok kisebb cég végzett a miénkhez hasonló tevékenységet. Ők azt vállalták, hogy a megrendeléstől számított 48 órán belül elkezdik a munkát. Mi, hogy ettől megkülönböztessük magunkat, arra vállalkoztunk, hogy 24 órán belül elvégezzük a javítást. Tehát folyamatosan készenlétben álltunk.

A pápakovácsi úti telephely

Mi jellemzi jelenleg a hazai mezőgazdasági gép- és eszközpiacot?

F. K.: Nagyon sok gépforgalmazó tevékenykedik az erősen kínálati piacon, amelyen mindössze néhány cég forgalma fedi le a piac tekintélyes részét. Az utolsó 3-4 üzleti évben lezajlott fejlődésnek köszönhetően mára a piac egyik legszélesebb kínálatával rendelkezünk, amely magával hozta az árbevételünk folyamatos növekedését is. Természetesen a következő időszakban is szeretnénk előre lépni, amelyet a területi képviselői hálózatunkra alapozunk. Jelenleg 12 értékesítéssel foglalkozó kollégával tevékenykedünk a teljes ország területén.

Melyik termékeket emelné ki a Készenlét Zrt. széles portfóliójából?

Farkas Balázs: Előszös is fontosnak tartom kiemelni, hogy cégünk kínálata teljeskörűen kiterjed a növénytermesztésben használatos erő,- és munkagépekre, de a állattenyésztésben, azon belül főként a szarvasmarhatartással kapcsolatos gépek és technológiák területén is minden igényt kielégítő kínálattal rendelkezünk döntően Nyugat-Európában is elismert gyártók révén. Mindezeken felül az utóbbi években komoly eredményeket tudtunk felmutatni a magas minőséget képviselő borászati technológiánkkal is.

Mindközül kiemelném az 1996-tól forgalmazott Faresin vontatott és önjáró Faresin takarmánykeverő-kiosztó kocsikat a teleszkópos rakodógépeket, amelyre egyértelműen vezértermékként tekintünk a kínálatunkon belül.

A másik fontos termékkörünkbe a Sampo kombájnok tartoznak, mely gépeket 2008-tól forgalmazunk. A 2019-ben történt változásoknak köszönhetően újból a teljes termékpaletta jelen van hazánkban is cégünkön keresztül, sőt, az ambiciózus fejlesztések eredményeként 2021-től már rotoros kivitelben is jelen vagyunk a piacon.

Sampo kombájnok

Kiemelt szerepet szánunk továbbá cégünk életében a kínálatunkban 2014-től megtalálható Kioti traktoroknak. Ezeket elsősorban a gyümölcsösökben, szőlészetekben vagy önkormányzatoknak nyújtanak nagy segítséget.

A következő években kiemelt szerepet szánunk a Vicon gépcsaládnak, amit 2019-től forgalmazunk. A magyar piacon már régóta ismert márka termékkörében megtalálhatjuk a fűkaszákat, rendsodrókat, bálázókat és bálacsomagolókat.

Farkas Balázs a Külkereskedelmi Főiskolán végzett közgazdászként. Kezdetben az értékesítéssel foglalkozott a Készenlét Zrt.-nél, de már jó ideje a beszerzési és raktározási teendőket irányítja, illetve a marketingtevékenységért is ő felel. Ezeken túl, a háromtagú igazgatóság tagjaként részt vesz a vezetői döntésekben.

Mik a terveik az idei, illetve következő 2-3 évben?

F. B.: Pályázati támogatást nyertünk egy gyártócsarnok létesítésére, ahol ködképzőket, drónokat és drónos permetezőket gyártunk majd. Eddig csak forgalmaztuk a ködképzőket, de már régóta terveink között szerepelt egy saját termékcsalád kifejlesztése és gyártása, amely 2020-ban elért a megvalósítás szakaszába. A beruházást már elindítottuk és ezzel párhuzamosan zajlik a termékfeljesztés. Terveink szerint 2021. június 30-ig készül el a beruházás, azt követően kezdődhet el a gyártás.

Másrészt szeretnénk a logisztikai folyamatainkat újragondolni. Alközpontokat kívánunk létrehozni, illetve egy elosztó raktárnak is letesszük az alapjait.

Kioti traktorok

Hogyan fog megváltozni a gép- és eszközpiac a közeljövőben?

F. B.: A legnagyobb fejlődést a precíziós gazdálkodás, illetve a biogazdálkodás területén várjuk. Ebbe az irányba mozdulunk el mi is a ködképzők gyártásának megkezdésével, hogy kevesebb vegyszer kerüljön ki a gyümölcsösökbe és fenntarthatóvá váljon a termelés.

A következő években kiemelt szerepet szánnak a Vicon gépcsaládnak

Mit lehet tudni a vállalat vezetőségi hátteréről?

F.B.: A Készenlét Zrt.-n belül igen erősen érvényesül a családi vonal. Édesapám, Farkas Károly az igazgatóság elnöke. A feleségem Farkas-Pingiczer Ágnes a gazdasági igazgató, így ő a pénzügyeket és az adminisztrációt fogja össze. A kereskedelmet és értékesítést a sógorom, Strausz Zsolt irányítja, én, a beszerzésért, a raktározásért és a marketingért vagyok felelős. A szerviz és műszaki ágazat területén egy, a közelmúltban lezajlott váltásnak köszönhetően Czéhner Béla személyében rendkívül lojális és ambicíózus és kollégára találtunk, az ő tevékenységének köszönhetően komoly előrelépést látunk e területen is.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

MaterMacc gabonavetőgépek a Készenlét Zrt. gépkíná... A Készenlét Zrt. hosszú ideje sikerrel forgalmazza partnerei körében az olasz MaterMacc cég által gyártott gabonavetőgépeit. A gépeket magas műszaki ...
Ricosma permetezőgépek a Készenlét Zrt. gépkínálat... A Készenlét Zrt. kizárólagos magyarországi forgalmazóként hosszú ideje forgalmazza partnerei részére a Ricosma olasz cég által gyártott vontatott és ...
Új Sampo kombájn a láthatáron A finn Sampo Rosenlew saját színekben értékesíti 2020-tól az általa gyártott gépeket, mellyel véget ér a John Deere vállalattal kötött többéves koráb...
Drónok, bálázók, kombájnok és német gépipar –... Ahogy telente általában, februárban is több gépes anyag érdemelt figyelmet és cikket a Magro.hu agrárhírei között. Új Steyr koncepciótraktorról, Cort...
Elérhető intelligens műszaki megoldások a Vicon Ex... A Készenlét Zrt. által 2019 óta forgalmazott Vicon fűkaszacsalád tervezésének fő célja, hogy a gépek egyedi tulajdonságaik mellett kiemelkedő teljesí...
VICON Andex rendképzők a minőségi szálastakarmány ... A VICON zöldtakarmányos gépek 110 éves múlttal rendelkező gyártója a hosszú évek folyamán a gazdákkal együttműködve és ötletelve alakította az Andex ...