Az éghajlatváltozás új oldala: kevesebb a felhő térségünkben

Aki meghallja az éghajlatváltozás szót, azonnal a globális felmelegedésre, az egyre forróbb nyarakra és az olvadó jégsapkákra gondol. Pedig szakemberek szerint más is változik az éghajlattal együtt, mégpedig a felhők mennyisége.

A felhők jönnek-mennek és nekünk nincsen ráhatásunk, hogy merről-merre mozogjanak. Az éghajlatváltozás azonban erősen befolyásolja a felhők mozgását és helyét. Megfigyelések szerint egyre kevesebb van belőlük térségünkben, ami tovább növeli a hőmérsékletet és csökkenti a már amúgy is kevés csapadékunkat.

Sajnálatosan úgy látszik, ahol eddig sok csapadék volt, ezentúl ott még több lehet, ahol pedig kevés volt az eső, ott még kevesebb lesz a jövőben
Sajnálatosan úgy látszik, ahol eddig sok csapadék volt, ezentúl ott még több lehet, ahol pedig kevés volt az eső, ott még kevesebb lesz a jövőben

 

Ennek következtében egyre csökken hazánk vízbevétele, ami miatt egyre kevesebb víztartalékkal rendelkezünk. Tőlünk északra viszont a fordítottja játszódik le ennek a folyamatnak, így úgy tűnik, a tőlünk eltűnő felhők északon jelennek meg. Ez azonban azt eredményezi, hogy ahol eddig kevés víz volt, ott még kevesebb lesz, ahol pedig sok volt, ott még több lesz: teljesen felborulhat ezzel a mezőgazdasági termelés térképe is. Várhatóan ugyanis ott fognak tudni többet termelni, ahol van elegendő víz az öntözéshez is.

A mezőgazdaság mellett az ivóvízre is gondolni kell. A Föld vízkészletének ugyanis csak a 2,8 százaléka édesvíz, aminek 75 százaléka nem hozzáférhető. A maradékból kell megoldani az ivóvíz ellátást és az öntözést is. Valamint az sem segít a helyzeten, hogy a népesség is folyamatosan növekszik…

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
A napraforgó tizedét takarították be Komárom-Eszte... A Komárom-Esztergom megyében elvetett 11 ezer hektárnyi napraforgóból eddig csak 1300 hektárt takarítottak be, és a csapadékos idő a repce vetését is ...
NAK: a sok eső problémákat okoz az őszi munkákban... Az utóbbi időszakban lehullott jelentős mennyiségű csapadék nem csak a kukorica termésmennyiségére van nagy hatással, más kultúrák is megsínylik ezt a...
Alkalmazkodni tudni kell a klímaváltozáshoz Múlt hét pénteken jelent meg az MTI-n „A klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től” elnevezésű ábra. Az üvegházhatás-prognózist ábrázoló grafik...
A kukorica és a klímaváltozás Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta szakértőnk, Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Ezúttal egyrészt a mezőgazdasági munkák, má...
Mi várhat a kukoricatermesztőkre a következő 10-20... Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Előző cikkéből pedig már sok mindent megtudtunk a kukor...