Az aszály miatt hitelmoratórium és kamattámogatás jár, keményen üzent a Magyar Bankszövetségnek a gazdaságfejlesztési miniszter

Hitelmoratórium és kamattámogatott hitel is segíti az aszály sújtotta mezőgazdaságot és felgyorsulnak a biztosítások után igényelhető kártérítések kifizetései is. A biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül kárelőleget kell fizetniük az aszálybiztosítások után, a hitelmoratórium iránti igényt pedig szeptember 15-ig kell a gazdáknak jelezniük a bankok felé. A Magyar Bankszövetség szerint a kormányrendelet a nemzetközi szabályozásokból adódó ügyfélkockázati besorolás romlása miatt nehezíti az igénybe vevő ügyfelek jövőbeli hitelezhetőségét, ami pénzügyileg jelentős kockázat.

A Magyar Közlönyben tették közzé azokat a rendeleteket, amelyek szabályozzák az aszály miatti új hitelmoratóriumot, valamint a biztosítók aszálykár miatt speciális kifizetéseit. Nagy István agrárminiszter a közelmúltban jelentette be, hogy a kormány a mezőgazdasági termelőket ért aszálykár enyhítésére több intézkedést is hozott. Ezek egyike a számukra bevezetett hitelvisszafizetési moratórium. A másik a mezőgazdasági biztosítások speciális kárkifizetése.

Az aszály miatt hitelmoratórium és kamattámogatás jár, ezzel kapcsolatban keményen üzent a Magyar Bankszövetségnek a gazdaságfejlesztési miniszter - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva
Az aszály miatt hitelmoratórium és kamattámogatás jár, ezzel kapcsolatban keményen üzent a Magyar Bankszövetségnek a gazdaságfejlesztési miniszter – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Ezen felül a kormány a takarmánykrízis enyhítése érdekében hárommilliárd forintos támogatási konstrukciót is kidolgoz, valamint a vízügyi igazgatóságok 1,46 milliárd forint többlettámogatást kapnak a megnövekedett termelői vízigények ellátásához – írta a Bank360.

Mindezekről augusztus 9-én, hétfő este jelentek meg a kormányrendeletek, amelyek részletesen szabályozzák az új hitelmoratóriumot és a biztosítók kárkifizetését.

Az aszály miatti hitelmoratórium lényege

  • A hitelező az adósnak üzletszerűen nyújtott kölcsönről kötött szerződést, illetve pénzügyi lízingszerződést 2023. december 31.-ig felmondással nem szüntetheti meg a tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettség nem teljesítése miatt.
  • Az adós a hitelezőhöz benyújtott kérelme alapján a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére 2022. szeptember 1-jétől fizetési haladékot kap.
  • A fizetési moratórium 2023. december 31. napjáig tart, ha a szerződés a moratórium alatt lejárna, akkor eddig az időpontig meghosszabbodik.
  • A moratóriumot a 2022. augusztus 31. napján fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre kell alkalmazni.

Ki kaphat az aszály miatt fizetési moratóriumot?

Az az adós kérhet fizetési moratóriumot a hitelére az aszály miatt, akinek

  • növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások (TEÁOR: 01 és ÖVTJ: 01)
  • erdőgazdálkodás (TEÁOR: 02 és ÖVTJ: 02)
  • halászat, halgazdálkodás (TEÁOR: 03 és ÖVTJ: 03) szakágazatból származó 2021-es – az eladott áruk beszerzési értéke nélkül számított – nettó árbevétele eléri az az évi nettó árbevételének 50 százalékát
  • vagy a hitel célja megfelel a felsorolt valamelyik szakágazatnak.

Az új jogszabály szerint az adós a kérelmet az agrárminiszter rendeletében meghatározott formában és tartalommal 2022. szeptember 15-ig nyújthatja be a hitelezőhöz. Ez a határidő jogvesztő. A miniszter a moratóriumos jogszabállyal egyidejűleg már ki is adta a 23/2022. (VIII. 8.) rendeletét, amelyben részletesen meghatározza a kérelem tartalmát. Az agrárminiszter arra is felhatalmazást kapott, hogy a fizetési moratórium hitelező által alkalmazandó részletszabályairól szóló tájékoztatást rendeletben határozza meg, amit ugyancsak megtett. A hitelezőknek ennek megfelelően öt napon belül tájékoztatni kell az érintett adósokat.

A kormány a moratórium meghirdetésével egyidejűleg speciális szabályokat vezetett be az aszály miatt a mezőgazdasági biztosításokra is. E szerint aszálykárfedezettel rendelkező növénybiztosítási szerződés esetén a biztosító a kárbejelentés beérkezésétől számított 14 napon belül kárelőleget fizet a károsult termelőnek. Ennek mértéke a szerződés szerint fizethető kártérítés legalább 50 százaléka.

A kárelőlegre a termelő akkor jogosult, ha a 2022. október 31-ig benyújtott kárbejelentés során arról nyilatkozik, hogy a szántóföldi növénytermesztés keretében termelt kukorica vagy napraforgó esetében az elszenvedett kár üzemenként és növénykultúránként eléri a 80 százalékos mértékű kárátlagot. A kérelem tartalmáról és az ügyféltájékoztatás formájáról ebben az esetben Nagy Márton miniszter hozhat rendeletet, amit Nagy István agrárminiszterhez hasonlóan már meg is tett – írta a portál.

Még kedvezőbbé válnak a támogatott agrárhitelek

Az Agrárminisztérium azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik eddig nem szorultak hitelfelvételre vagy jelenleg is hitelképesek, a kamattámogatott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 igénybevételét ajánlja. Ezek a hitelprogramok hamarosan még kedvezőbbé válnak a gazdálkodók számára, mert az orosz-ukrán háború miatti átmeneti uniós szabályok alkalmazásával az Agrárminisztérium növelni tudja a mezőgazdasági termelők számára lehívható kamattámogatási kereteket – írták.

A bankszövetség nem így csinálta volna a moratóriumot

A Magyar Bankszövetség közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy  az agrárhitel-moratóriumról szóló kormányrendelet a bankok által javasolt és pénzügyileg egyes esetekben indokolt tőkemoratóriumot meghaladva teljes körű moratóriumot kínál egyes agrár ágazatok számára. A szélsőséges időjárás hatására, továbbá a fejlődési ütem megőrzése érdekében az agrárszektorban további, jelentős bankhitel bevonására lesz szükség – számolt be róla a cikk.

A most kihirdetett kormányrendelet a nemzetközi szabályozásokból adódó ügyfélkockázati besorolás romlása miatt azonban elnehezíti az igénybe vevő ügyfelek jövőbeli hitelezhetőségét, amely pénzügyi szempontból is jelentős kockázatot hordoz a Magyar Bankszövetség szerint. Ezért a szervezet arra kéri az aszály vagy egyéb ok miatt megszorult vállalkozásokat, hogy saját bankjukkal egyeztetve találják meg a megfelelő pénzügyi megoldást, biztosítsák vállalkozásuk kiszámítható fejlődését.

Nagy Márton szerint a Bankszövetség félrevezetően kommunikál az agrárhitel-moratóriumról

Azt már a Napi.hu írta meg, hogy a Bankszövetség félrevezető kommunikációt folytat az agrárhitel-moratóriummal kapcsolatban – legalábbis Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter közleménye szerint. A Bankszövetség a hitelmoratórium kockázataira hívta fel a gazdák figyelmét egy közleményében.

A szélsőséges időjárás okozta mezőgazdasági károk miatt a kormány rendkívüli kármentesítő intézkedéseket vezetett be, köztük a hiteltörlesztési moratóriumot az arra rászoruló mezőgazdasági vállalkozások számára. A hitelmoratórium lehetővé teszi, hogy a bajba jutott mezőgazdasági szereplők 2023 év végéig felfüggesszék hiteleik törlesztését, ezáltal csökkentve a szélsőséges időjárási körülmények miatt hirtelen rájuk nehezedő terheket – emlékeztetett Nagy Márton a közleményében.

A moratóriumot a kormány az arra rászoruló agrárvállalkozások számára tette elérhetővé, így ezen szereplőknek a saját helyzetük mérlegelését követően lehetőségük van eldönteni, hogy kívánnak-e élni a moratórium adta lehetőséggel vagy sem – közölte a tárcavezető.

Kritika a bankok felé

Nagy Márton szerint “elvárható, hogy a Magyar Bankszövetség a hitelmoratóriummal kapcsolatos félrevezető, negatív következményeket sugalló kommunikációja helyett segítse a hiteladósokra nehezedő problémák kezelését, és biztosítsa partnerségéről a bajba jutott agrárügyfeleiket”.

A bankok nem léptek időben a miniszter szerint a bankoknak, ahogy korábban is, így most is lehetőségük van arra, hogy a normál banküzem részeként a szektorban tapasztalt nehézségek miatt maguk dolgozzanak ki egy kockázatkezelési eljárást, hogy az agrárügyfelek ne szembesüljenek azonnali, túlzott hiteltörlesztési terhekkel. Amennyiben a bankok időben eleget tettek volna a szektort érintő problémák banki kezelésének, akkor a hitelmoratórium intézményének felállítására nem lett volna szükség a múltban sem és most sem – olvasható a gazdaságfejlesztési miniszter közleményében.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Nehéz helyzetben a kukoricaföldek Nem jön jól az újabb hőhullám a kukoricának. Száradnak az alsó levelek, a felső levelek pedig összesodródnak. Mi lesz így a terméssel? Szemmel láthat...
Vége a tűzgyújtási tilalomnak! A Földművelésügyi Minisztérium (FM) azonnali hatállyal feloldotta az erdőkre és fásításokra, valamint az azok melletti területekre július 3-tól elrend...
Nagy károkat okozott az esőhiány a Jászságban Az őszi talaj előkészítés és a vetések szempontjából értékelhető az a csapadék, ami néhány nappal ezelőtt a Jászságba érkezett, a tavaszi vetéseknek m...
A szeder is megérezte az aszályt Egyre többen keresik a vadgyümölcsöket az utóbbi évek adatai alapján. Vadkörte, kökény, erdei szeder, berkenye, mind-mind a legkiválóbb pálinkaalapok ...
Jóval kevesebb gyümölcs termett idén, mint tavaly... A becslések és az adatok szerint mintegy harmadával, 30 százalékkal kevesebb gyümölcs termett az idén mint tavaly. Nem is csoda ez, a múlt évben rekor...