Az állatsimogatás értelme

Egy néhány éves tanulmány szerint az emberek stresszelik a kutyájukat azzal, ha ölelgetik őket, mert ez a dominancia kimutatását jelenti. A tanulmány szerzője azt javasolta, hogy ehelyett inkább simogatással érdemes jutalmazni a kedvenceket. A simogatást ugyanis minden emlős szereti. De miért van ez? Mint kiderült, az emlősök agyában van egy olyan neuron, ami csak a simogatásra reagál. Ezt 2013-ban írta le egy kutatócsapat, amely kísérleti egerekkel vizsgálta a simogatás hatásait.

Az Agrárszektor anyagát szemléztük, eszerint az emlősök agyában rengeteg neuron található, amelyek a különféle ingerekre reagálnak. Ha egy állat bőrét megcsípik, bökdösik, vagy megcsapkodják, akkor azt az agyában található neuronok nagy része érzékelni fogja. A kutatás során ugyanakkor kiderült, hogy az MRGPRB4+ neuron csak a gyengéd simogatásra reagál, ezért a tudósok előállítottak egy olyan vegyületet, ami aktiválta ezt a neuront. Azok az egerek, akik megkapták ezt a vegyületet, kevésbé voltak stresszesek, ebből pedig az következett, hogy a simogatás egyszerre élvezetes és megnyugtató az állatoknak.

Az állatsimogatás a jószágnak és a gazdának is örömet okoz
Az állatsimogatás a jószágnak és a gazdának is örömet okoz

Így hat a simogatás az állatokra

A kutatók ezt követően genetikailag úgy módosították az egereket, hogy a MRGPRB4+ neuronjaik világítsanak, amikor aktiválják őket. Így sikerült bizonyítani, hogy ezek a neuronok a bőrben található szőrtüszőkhöz kapcsolódnak. Kiderült, hogy az idegvégződéseik viszonylag távol vannak egymástól, ami megmagyarázza, hogy miért csak a simogatással lehet azokat aktiválni. Érdekesség, hogy hasonló neuronokkal rendelkeznek az emberek is a testük hajjal borított felületein.

Az viszont nem egyértelmű, hogy miért fejlesztették ki az emlősök a simogatás szeretetét az evolúció során. A tanulmány szerint valószínűleg az lehetett az oka, hogy így nagyobb kedvvel kurkásztak, ami higiéniás szempontból rendkívül fontos. Ezen túl pedig növelte a csoporton belüli bizalmat, amitől nőtt a túlélés esélye. A simogatást egyébként nemcsak kapni, hanem adni is jó: egy két évvel ezelőtti kutatás szerint a kutyasimogatás után nemcsak a kutya lesz boldogabb, a tevékenység az emberben is felszabadítja az örömérzetért felelős oxitocin hormont.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Állatkínzás, állatvédelem és felelős állattartás: ... Állatvédelmi társadalmi párbeszéd indult, amire online kérdőív formájában várják a lakosság véleményét. A kérdőívet február 7-én vasárnaptól március ...
Áprilistól nem lehet csak úgy adni-venni a házi ke... Több tízezerre tehető – például – az olyan kutyák száma, amelyeket egy év alatt Magyarországról az Európai Unió tagállamaiba értékesítenek, ezek nagy...
Mire jók a villanypásztorok? – technológiai ábécé ... Mik azok a villanypásztorok? Szinte nem is akad a világon olyan ember, aki ne hallott volna még róla, de mit is jelent ez a fogalom pontosan? Alapvet...
A tudomány nem igazolja a kutyák telepátiás képess... A kutya társas lény: ha magára hagyják, alig várja, hogy hazatérjen a gazdája. Elterjedt hiedelem, hogy telepatikus képességeivel azt is megérzi, mik...