Az alföldi puszták téli állatvilága: őzek, nyulak, rókák, nyusztok, hermelinek váltják egymást

A Körös-Maros Nemzeti Park téli tájait járva az őzektől a rókákon és a nyulakon át a menyétig sokféle négylábúval lehet találkozni. A leggyakrabban az őzek láthatóak, amint búzavetésen, vagy az egyre többször felkeresett repcevetésen táplálkoznak, pihennek. Amikor hó borítja a tájat, jelenlétük fontossá válik más fajok számára is, amelyek nem tudják a hó alól kikaparni a táplálékot. Ilyen faj például a túzok, sokszor vegyes csapatokban fordul elő az őzekkel.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság téli természetet bemutató írását szemléztük. A mezei nyúl is hasonlóan gyakori lakója a pusztavilágnak. Idén jó szaporodási év volt rájuk, így sok helyen találkozni lehet vele. Az árokpartoktól a nyílt vetésekig, valamint az erdőszélekig sokféle élőhelyen előfordul. A Kis-Sárréten élő túzokállomány a korábbi évekhez hasonlóan most is a határ túloldalán, Nagyszalonta térségében tartózkodik már, ott tölti a telet, aztán majd tavasszal térnek vissza. Az ottani gazdag lucerna és repceföldeken táplálkoznak.

Túzok a télben, többen a háttérben - Fotó: Szegedi Fruzsina, illusztráció
Túzok a télben, többen a háttérben – Fotó: Szegedi Fruzsina, illusztráció

A túzok mellett más madarak is megtalálják a számításaikat a környéken

A rágcsálók aktivitása ilyenkor már lecsökken, de azért az egerészölyveknek, gatyás ölyveknek marad annyi aktív egyed, amennyi kiszolgálja az igényüket. Míg a menyét elsősorban a pockokat keresi, addig a hermelin a vizes élőhelyek közelében fordul elő. Most még nem fehér a hermelin, de rövidesen felölti téli rejtő színezetét. Ekkor szinte teljesen fehér lesz a bundája, így jól elrejtheti a tájban. Csak a farka vége fekete, ami egy-egy villanásnyi időre való megpillantáskor szinte fel sem tűnik.

Mezei nyúl portré egészen közelre hozva - Fotó: Szegedi Fruzsina
Mezei nyúl portré egészen közelre hozva – Fotó: Szegedi Fruzsina

Sünök és rókák

A sünök ilyenkor már téli álmot alszanak, mert ha a szabadtéri hőmérséklet tartósan 10 fok alá csökken, náluk már elkezdődik az inaktivitás. Bezzeg a rókát így kora télen már alkonyattájt is látni lehet, de ez az idő előrehaladtával még kifejezettebb lesz. Közeleg majd a koslatás ideje. Ugyanígy mozognak a sakálok is, érdekes vonyításuk felfedi a falka hollétét.

Amikor begyalogolunk az erdőbe, akkor, ha magukkal az állatokkal nem is, de a nyomaikkal találkozhatunk egy friss havazás után. Ilyen a tipikus erdőlakó nyuszt, amelynek elütött példányait is egyre többször látni. Ez azt jelenti, hogy a nyest mellett már az alföldi nyílt vidékeken is egyre gyakrabban jelen van ez a kisragadozó – írták a nemzeti park szakemberei.

A témához kapcsolódóan érdemes megnézni, milyen volt a 2020 Téli fotóösszeállítás a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága Körösvölgyi Állatparkjából

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Dunántúlon kell céget alapítani Idén korábban kell irtani a parlagfüvet; sok cég dől be az állattartás területén, de a Dunántúlon kevesebben mennek tönkre; előrelépés a GMO-ügyben; K...
VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok A Kaposvári Egyetem idén már 8. alkalommal rendezi meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat szeptember 26-28. között. A rendezvény az elmúlt években o...
Az erdészeti hatóság felülvizsgálja az erdőgazdálk... Felülvizsgálják a természetes személynek minősülő erdőgazdálkodók Erdőgazdálkodói Nyilvántartásba bejegyzett adatait. A határozatokat várhatóan 2014. ...
Országos előadássorozat indult az erdészeti támoga... Vidéki fórumokat szervez a NAK és az FM a 2014-2020-as vidékfejlesztési támogatások új erdészeti jogcímeinek igénybevételéről. Az előadások helyszíne...
Elkészült az új vadgazdálkodási törvény koncepciój... Elkészült az új vadgazdálkodási törvény koncepciója, amelyet csütörtöktől széleskörű társadalmi vitára bocsátanak - mondta a Földművelésügyi Minisztér...
Még két hétig véleményezhető a vadgazdálkodási tör... A Földművelésügyi Minisztérium két héttel meghosszabbítja a vadgazdálkodási törvény koncepciójának véleményezési határidejét és egyúttal társadalmi vi...