Az agrárvilágban dolgozó hölgyek kihívásait mutatják be a fővárosban

„Milyen kihívások állnak a mezőgazdaságban dolgozó nők előtt? – társadalmi, kulturális és gazdasági vonatkozások” címmel tart konferenciát a Corteva Agriscience. A 2019. november 12-i eseményen a NAK Zala megyei elnökasszonya is az előadók között szerepel. A rendezvényen ismertetik a „Nők a mezőgazdaságban” című nemzetközi kutatás következtetéseit, továbbá rövid videókban mutatják be a mezőgazdaság különböző területein dolgozó nőket. A videók a kerekasztal-beszélgetés gondolatébresztőjeként is szolgálnak.

A mezőgazdaságban dolgozó nők előtt álló kihívásokról tartanak konferenciát Budapesten – írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A 2019. november 12-én 9.30 órakor kezdődő konferencia és kerekasztal-beszélgetés a Larus Rendezvényközpontban lesz a 1124 Budapest, Csörsz utca 18/b szám alatt. A hölgyek szakam kihívásait tárgyaló beszélgetésen részt vesz Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke, Emily Scott, az USDA mezőgazdasági attaséja, Benedek Borbála, az AGRYA – Fiatal Mezőgazdászok Magyarországi Szövetsége elnökhelyettese, Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió Egyesület elnöke, Bónáné Pócza Veronika, a Rábapordányi Mg. Zrt. gazdasági vezetője és Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus. A beszélgetést Vajda László agrárpolitikai szakértő vezeti.

Konferencián tárgyalják meg, milyen nehézségekkel küzdenek az agráriumban dolgozó hölgyek
Konferencián tárgyalják meg, milyen nehézségekkel küzdenek az agráriumban dolgozó hölgyek

A részvételi szándékot 2019. november 6-ig kell jelezni. Az online regisztrációs felület itt érhető el.

Cikkajánló: Nagyobb hozamra és biztonságos élelmiszer előállítására törekszik a Corteva

Médianapot rendezett a sajtó képviselőinek a budapesti Várkert bazárban a Corteva Agriscience, ezen a fejlesztéseken kívül beszéltek még a növényvédelmi kérdésekről és a fiatalok mezőgazdasági szakmához való viszonyáról is. Az USA-beli Delaware államból, a wilmingtoni központból irányított agráróriás a DuPont Pioneer vetőmag, valamint a DuPont és a Dow AgroSciences növényvédő szer kínálatát fogja össze a gazdáknak. A cég fő vetőmag-termékei a hibrid kukorica, a napraforgó és a repce vetőmagok, legfőbb növényvédelmi termékei pedig gyomirtó-, rovarirtó-, gombaölő- és csávázószerek, továbbá nitrogén stabilizátorok. A vállalat célja, hogy a haszonnövényeknek a lehető legnagyobb hozamot, a gazdáknak pedig a legnagyobb profitot biztosítsa, mindezt úgy, hogy a végeredmény biztonságos élelmiszer legyen. A rendezvényről a Magro.hu agrárhírei között számoltunk be.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gazda vs. gazdaasszony A klasszikus „gazdakép”, ami a fejünkben él, egy férfit ábrázol. A következő fotók azonban biztosítanak minket affelől, hogy mindezt rosszul gondoljuk...
Éljenek a falun élő nők! Ha azt mondjuk gazda, mi jut eszébe? Férfi? Nő? Gyengébbik nem ide vagy oda, a nők is kiválóan helytállnak a legtöbb, akár fizikai mezőgazdasági munká...
A nők veszik át a hatalmat a mezőgazdaságban Megállíthatatlanul növekszik a mezőgazdaságban dolgozó nők aránya a világon. Nemcsak a munkaerőt tekintve, hanem a gazdaságok tulajdonosi, vezetői kör...
Európában kiszorulnak a nők az agrárbizniszből... Összesen csak 27 százalékot tesz ki Magyarországon a mezőgazdaságban dolgozó nők aránya nemzetközi felmérések szerint. Ezzel a lista végén kullogunk a...
Corteva Agriscience néven önálló vállalatként kivá... A DowDuPont mezőgazdasági divíziója bejelentette a tervek szerint 2019. június 1-jével különváló vállalat nevét. A tervezett mezőgazdasági vállalat ne...
Magyarországon is megalakult a Corteva Agriscience... Magyarországon is megalakult a Corteva Agriscience™, a DowDuPont mezőgazdasági divíziója. Még az év elején vált ismertté, hogy egyesült államokbeli sz...