Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások 40 százalékát a szántóföldi növénytermesztés vitte el

Március végéig az idei agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege elérte a 260,4 milliárd forintot – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban. A kifizetésekből 55,6 milliárd forintot a költségvetés, a fennmaradó részt uniós források fedezték. A teljes összegen belül 134,3 milliárd forinttal a termelőknek nyújtott közvetlen támogatásoké volt a legnagyobb arány, akárcsak a korábbi években. A Vidékfejlesztési Program kifizetései meghaladták a 92 milliárd forintot.

Az ágazatok szerinti megoszlásban a szántóföldi növénytermesztés vezet, több mint 40 százalékkal részesedtek a kifizetésekből, míg az állattenyésztők kevesebb, mint 20 százalékot kaptak – írta az MTI.

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások 40 százalékát a szántóföldi növénytermesztés vitte el - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes
Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások 40 százalékát a szántóföldi növénytermesztés vitte el – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes

A mezőgazdaság hitelállománya a 2021-es azonos időszakhoz képest 9,7 százalékkal emelkedve megközelítette a 900 milliárd forintot. A kedvezményes hitelek aránya tovább nőtt, a piaci hitelek részesedése 13,4 százalékra csökkent március végéig – számolt be róla az AKI.

Hitelek és tartozások: itt már első az állattenyésztés

Az egyéni gazdaságok hitelállománya mérsékelt, 3,3 százalékos bővüléssel elérte a 376,5 milliárd forintot, a beruházási hitelek nőttek a legjobban, a hitelek zöme a szántóföldi növénytermesztőket finanszírozta. A társas agrárvállalkozások hitelállománya 14,8 százalékkal 523,2 milliárd forintra emelkedett, a beruházási hitelek állománygyarapodása ebben a körben is jelentős, üteme és értéke egyaránt meghaladta a hosszú lejáratú forgóeszköz-hitelekét. A hitelállományból legnagyobb mértékben az állattenyésztés részesedett. Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások idei keretösszege a 2021-esnél 6,6 százalékkal nagyobb, meghaladja a 800 milliárd forintot.

Milliárdos beruházási pályázatok segítik a magyar mezőgazdaságot

Az utóbbi másfél évben kiírt vidékfejlesztési pályázatok segítségével több, mint 1500 milliárd forrás jutott el az agráriumba – fogalmazott a Szigeti Farm első alkalommal megrendezett partnertalálkozóján az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Feldman Zsolt a Kalocsától mintegy 10 kilométerre fekvő Bács-Kiskun megyei Szakmáron elmondta, hogy a 80 százalékos nemzeti társfinanszírozással megtoldott uniós pénzek mintegy 70 százaléka beruházások létrejöttét segíti a tavalyi és az idei évben kiírt agrárpályázatok keretei között. Nagy érdeklődés övezte például a precíziós gazdálkodás megvalósítását célzó, a terményszárító és –tároló vagy éppen az állattenyésztés körülményeit javító pályázatokat. Az államtitkár említést tett az egy év óta emelkedő építőanyagárakról, ezzel kapcsolatban megjegyezte: ezen beruházásoknál lehetővé tették a pályázat keretei között az építési költségek növekedésének elismerését, amely azok megvalósítását teszi könnyebbé – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Agrártámogatási rendszer átalakítása – szeri... A mezőgazdaság ellen végrehajtott „terrortámadásnak” nevezte Horváth Gábor a MOSZ elnöke a területalapú támogatások rendszerének átalakítását. A Piac ...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...