Az adatokból állítsanak elő értéket a gabonatermesztők

A gazdálkodókban gyakran nem tudatosul, hogy az újonnan megvásárolt gépük és eszközük mire is képes valójában és mennyit profitálnának abból, ha azokat adatgyűjtésre is használnák. Pláne, ha a kapott adatokat még fel is dolgoznák és azokból a termesztéstechológiával kapcsolatos döntéseket hoznának. Többek között ez lesz a témája Hadászi Lászlónak, a KITE Zrt. innovációs főigazgatójának a Magro KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozatán Kaposváron és Debrecenben. Előzetesen erről kérdeztük.

Miért adta előadásának az Adatból ÉRTÉK címet?

Az elmúlt években jelentős számú olyan műszaki eszköz került értékesítésre Magyarországon, amelyek precíziós tartalmat hordoznak, azaz okos eszközök, legyenek ezek traktorok, betakarító- vagy művelőgépek. A termelők a zöme, akik ezeket megvásárolják, nagyon gyorsan elsajátítják a bennük rejlő kényelmi funkciókat, ugyanakkor nem tulajdonítanak annak elég jelentőséget, hogy ezek az eszközök már nagyon komoly adatgyűjtésre is alkalmasak. Nem tudatosul bennük az, hogy egy adathalmaz, jól felhasználva, mekkora értéket jelenthet nekik a termesztés során. Ezt szeretném kibontani az előadásomban, illetve elmondani azt, hogy ez az adatgyűjtés milyen feldolgozási folyamaton mehet keresztül, és ehhez, mi a KITE Zrt.-nél milyen segítséget tudunk nyújtani.

Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója

Úgy tudjuk, hogy a közeli jövőben – ezen a téren – egy újdonsággal is az ügyfeleik rendelkezésére állnak majd.

A KITE Zrt. eddig, mint beruházási eszköz vagy inputanyag beszállító jelent meg a gazdák fejében, viszont elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy a jövőben IT-szolgáltatóként is megjelenjünk. Erről is beszélek majd.

Mi kellene ahhoz, hogy az adatokból érték legyen?

Elsősorban szemléletváltásra lenne szükség. Annak kell tudatosulnia, hogy a rendelkezésre álló vagy előállítható adatvagyon, mennyi előnnyel járhat a technológiában.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a mezőgazdaságban jelenleg rendelekésre álló műszaki eszközpark elegendő, és nem kell a műszaki színvonalat emelni. További beruházásokra van szükség. Ezen a téren is kellene egy újabb nagy lendület.

A Magro KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat idén is két helyszínen várja a gazdákat
A Magro KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat idén is két helyszínen várja a gazdákat

Ha nem az adatgyűjtés, akkor mi motiválja a gazdákat, hogy precíziós eszközöket vásároljanak?

Az automata kormányzás előnyeit nagyon könnyen belátják. Segítségével nyújtható a műszakidő, az éjszakai munkavégzést be lehet vezetni a gazdaságba, optimálisabb időben el lehet végezni az egyes munkaműveleteket és az alapfeladatokat. A gép nem fárad el, csak a felügyeletét kell ellátni, nem feltétlenül kell beavatkozni a folyamatokba.

Tudjon meg még többet az adatgyűjtés és -feldolgozás jelentőségéről, valamint lehetőségeiről és hozzon ki többet a földjéből! Ehhez jöjjön el a IV. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozatra, Kaposvárra 2019. december 12-én vagy Debrecenbe 2020. január 16-án, ahol az agrárszakma kiváló eladói számolnak be a kukorica és a búza termesztéstechnológiai újdonságairól, és adnak tanácsokat a korszerűbb és hatékonyabb termesztéshez.

További információ és regisztráció a rendezvényre a konferencia hivatalos oldalán: https://www.magro.hu/konferencia/

Share Button

Kapcsolódó cikkek

20 tipp, mire ügyeljen az idei kukoricatermése érd... A hatékony kukoricatermesztés érdekében fontos odafigyelnünk többek között a kártevőkre, a tápanyagellátásra, és a csapadék mennyiségre is. Partnerünk...
10 hasznos tanács a jó kukoricatermés érdekében!... Az eredményes kukoricatermesztést követően az érés szakaszában is több dologra kell figyelni, hogy bő terméshozamot érjünk el. Továbbra is fenyegetnek...
9 aktuális tanács a jó kukoricatermés érdekében!... A kukorica termesztéséhez és a kezdeti növekedési szakaszban javasolt tanácsokról is olvashatott már a Magron. Ezúttal partnerünk, Szieberth Dénes, a ...
Amerika kukoricaföldjei titokban marihuánaültetvén... A mezőgazdaság és az illegális marihuánatermesztés összefonódásáról írt az Atlanticre egy ökológus, akinek az a foglalkozása, hogy mezőgazdaságokon ta...
Milyen kukoricatermés várható idén? A hazai kukoricatermesztés körülményei nagyon eseménydúsan alakultak az elmúlt években. Erre tekintünk most vissza. Hogy mekkora termésre számíthatnak...
Milyen hatással lehet a sok csapadék a kukoricára?... Az elmúlt napok, hetek nagy mennyiségű csapadéka miatt jogosan merülhet fel a kérdés: befolyásolja-e valamilyen módon a csapadék az idei kukoricatermé...