Ausztriai vadaskertben nevelt szarvasbika segítségével csaltak ki 11 millió forintot egy francia vadásztól Zalában

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek el két zalai vadászt, akik osztrák vadaskertben nevelt gímszarvasbikát szállíttattak Zala megyébe, ahol azt egy francia vendégvadász helyi trófeaként lőtte ki, majd fizetett érte 35 ezer eurót. A nem természetes környezetben felnevelt gímszarvas vadászatát a magyarországi törvények is tiltják, az osztrák jogszabályok szerint pedig szintén tilos a vadaskertben nevelt állat vadászati célú hasznosítása. Az osztrák férfi mégis Magyarországra szállította a gímszarvast, amelyet ideiglenesen Alsórajkon, az egyik vádlott édesanyjának ingatlanján helyeztek el.

A Zalaegerszegi Törvényszék tájékoztatása szerint a Felsőrajk és Pötréte térségében is területekkel rendelkező vadásztársaság két tagja, egy 36 éves, ausztriai tartózkodási hellyel rendelkező, nagykanizsai születésű férfi és egy 38 éves alsórajki férfi még 2017 nyarán utazott Ausztriába, egy karintiai vadaskertbe. Annak osztrák tulajdonosával – aki a perben negyedrendű vádlottként szerepelt – megegyeztek abban, hogy 9 ezer euróért megvásárolnak egy nála nevelt, értékes agancstrófeájú gímszarvasbikát, majd Magyarországra szállítják.

Ausztriai vadaskertben nevelt szarvasbika segítségével csaltak ki 11 millió forintot egy francia vadásztól Zalában - képünk illusztráció
Ausztriai vadaskertben nevelt szarvasbika segítségével csaltak ki 11 millió forintot egy francia vadásztól Zalában – képünk illusztráció

Ausztriában és Magyarországon is tilos

A nem természetes környezetben felnevelt gímszarvas vadászatát a magyarországi törvények is tiltják, az osztrák jogszabályok szerint pedig ugyancsak tilos a vadaskertben nevelt állat vadászati célú hasznosítása. Ennek ellenére az osztrák férfi Magyarországra szállította a gímszarvast, amelyet ideiglenesen Alsórajkon, a másodrendű vádlott édesanyjának ingatlanján helyeztek el.

A két fővádlott időközben egy vadászatszervezéssel foglalkozó, mezőhegyesi székhelyű cég képviselőjével – megtévesztéssel, fényképek alapján – megállapodott abban, hogy vendégvadászoknak kínálják fel az állatot kilövésre.

A 2017 szeptemberében érkezett francia vadászok számára a 12-13 kilogramm agancssúlyú, elkábított bikát a Pötréte és Felsőrajk határában lévő vadászterületre szállították a vádlottak, majd amikor az állat az ellenszertől lábra állt, az egyik vendégvadász lelőtte.

11 millió forintot kaptak a szarvasbika kilövéséért

Az internetes felületeken is ismertté vált állatot – mint szabályos vadászaton elejtett gímszarvas trófeáját – néhány nappal később a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati szervénél bemutatták bírálatra. Ez alapján a hatóság hamis tartalmú közokiratban rögzítette a kilőtt vad trófeájának adatait. Ezt követően a megtévesztett francia vadász 35 ezer eurót, vagyis közel 11 millió forintot fizetett ki a vadásztársaságnak a trófea ellenértékeként. Az ügyben harmadrendű vádlottként szereplő, a két fővádlottat segítő 43 éves hivatásos vadászt, valamint az osztrák vadaskert tulajdonosát a bíróság még februárban, tárgyalás mellőzésével ítélte el. Bűnsegédként elkövetett csalás miatt fejenként 450 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki.

Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője a Nagykanizsai Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletéről közölte: 

A történteket elismerő első- és másodrendű vádlott társtettesként elkövetett csalás, illetve közokirat-hamisítás miatt 20 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott. Mindkét vadász előzetes mentesítésben részesült, azaz olyan hatósági erkölcsi bizonyítványt kaphat, amelyben “a bűntettesek nyilvántartásában nem szerepel” kitételt tüntetik fel. A döntést mindkét vádlott tudomásul vette.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Dunántúlon kell céget alapítani Idén korábban kell irtani a parlagfüvet; sok cég dől be az állattartás területén, de a Dunántúlon kevesebben mennek tönkre; előrelépés a GMO-ügyben; K...
VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok A Kaposvári Egyetem idén már 8. alkalommal rendezi meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat szeptember 26-28. között. A rendezvény az elmúlt években o...
Csökkenteni kell a nagyvadállományt Az ország nagyvadállományát csökkenteni kell, mivel a nagyvad szám az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt, az általuk okozott vadkár pedig meghaladja ...
Vadkár megelőzése a mezőgazdaságban A mezőgazdaságban a vadkár folyamatosan jelentkezik. Tudjuk azt is, hogy tulajdonképpen egész évben jelen van. A búza betakarítása után a szarvas már ...
Hol van a vadászati etika? Nagy indulatokat váltott ki közösségi oldalakon a nagyvadállomány csökkentéséről szóló hír. Napokon át izzottak a kommentek, a vélemények pedig sokszo...
Összeszedtük, milyen agrártörvények változnak 2015... Sokat lehetett idén hallani az új uniós támogatási ciklusról (2014-2020), és a 2015-től induló, megnövelt keretű támogatási összegekről. De mi a helyz...