Augusztus elejére végeznek a gazdálkodók a betakarítással

Nagy eltérések vannak a gabonahozamokban a betakarítás félidejénél. Hol jobb, hol rosszabb a hektáronkénti hozam – jellemzően elmarad a tavalyitól – , miközben a termés minősége jónak mondható.

Az extrém időjárási körülmények jelentősen befolyásolták a termésmennyiséget a szakemberek szerint. Sok helyen károsította a gabonát belvíz,  jég vagy aszály. Ennek következtében a termésmennyiség is hektikusan alakul: volt, ahol hektáronként 3,1 tonna terményt arattak le a termelők és volt, ahol 9,0 tonnás hozamot produkált a kalászos hektáronként. A termés minősége jó, a búza mintegy 60 százaléka étkezési minőségű lehet.

Várhatóan nem éri el az idén betakarított búza a tavalyi mennyiséget
Várhatóan nem éri el az idén betakarított búza a tavalyi mennyiséget (Forrás: mti.hu)

 

A gazdálkodók az őszi búza és a repce betakarításának már több mint 50 százalékával végeztek, az árpa aratása pedig a végéhez közeledik. A termés mennyisége várhatóan 10-20 százalékkal lesz kevesebb elelőző évinél. Így a korábbi előrejelzések helytállóak, de a hozamokról csak az aratás befejezése után lehet végleges adatokat mondani.

Hogy mennyi lesz az összes repcetermés idén, az még a jövő zenéje (Forrás: mti.hu)
Hogy mennyi lesz az összes repcetermés idén, az még a jövő zenéje (Forrás: mti.hu)

 

Szakértők szerint idén az aratás augusztus 1-re befejeződik – írja az mti.hu.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A napraforgó tizedét takarították be Komárom-Eszte... A Komárom-Esztergom megyében elvetett 11 ezer hektárnyi napraforgóból eddig csak 1300 hektárt takarítottak be, és a csapadékos idő a repce vetését is ...
Az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették Vas m... Vas megyében az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették, a vetési munkálatok várhatóan a hét végén, jövő hét elején befejeződnek - közölte a Nemzeti...
Érdekesség a Sió-parton: rizskombájn takarítja be ... A szakemberek megjósolták, hogy bőven bele fog nyúlni a kukorica betakarítása a decemberbe a Sió-csatorna mentén, de nem ettől igazán különleges a dol...
Békés megyében 38 ezer hektár vár megművelésre, öt... Békés megyében az esőzések és a belvíz miatt több mint 38 ezer hektárt nem tudnak megművelni a gazdák az ősszel, a terület jelentős hányadán a tarlóhá...
Korábban aratunk idén A megfelelő mennyiségű csapadék és a meleg időjárás jót tesz a szántóföldeknek. Olyannyira, hogy Dunaújváros környékén már a gépszemlére készülnek a g...
Beköszönt az aratási szezon Békésben is Az utóbbi napok esős időjárása kissé kitolta az aratás kezdetét, de kedvező idő esetén a hét vége felé megkezdődhet az őszi búza betakarítása Békésben...