Átütő siker – Oxigént termel a mesterséges levél

Megszületett az első ember alkotta mesterséges levél, ami megmentheti az emberiséget. A találmány nagyszerűsége abban rejlik, hogy ugyanúgy viselkedik, mint a növények a fotoszintézis során, oxigént termel, így számos területen alkalmazható. Állítólag az oxigénhiányos, nagy távolságú űrutazásokat is megoldhatná.

A diplomás Julian Melchiorri eredetileg a természet hatékonyságát szerette volna alkalmazni az emberi környezetben. A terv az volt, hogy egy olyan fényforrást hozzon létre a házakban, amely egyben oxigént is termel. Elmondása szerint az általa kifejlesztett szintetikus levél elnyeli a vizet és a szén-dioxidot, belőlük pedig oxigént termel, tehát ugyanúgy viselkedik, mint a növények a fotoszintézis során. Ezt azonban nem csupán beltérben lehet hasznosítani. Szellőztető rendszerekben, épületek homlokzatain szűrőként viselkedik, ami oxigéndús levegőt bocsájt ki magából.

A mesterséges levél egyik alapja a selyem szálból közvetlenül kivont anyag, amely stabilizálja a molekulákat. Ebbe építették bele a növényekből kivont úgynevezett kloroplasztiszt. Ezt követően pedig már csak fényre, és némi vízre van szüksége a levélnek, hogy oxigént termeljen.

A „műlevél” a nagy távolságú űrutazások problémáját is kiküszöbölhetné. A növények nem nőnek gravitáció nélkül. A NASA különböző lehetőségeket kutat, hogyan lehetne oxigént előállítani a hosszú űrutazások alkalmával, hogy életben maradjanak az asztronauták. Ezzel az anyaggal sokkal messzebbre is eljuthatunk a világűrben, mint eddig – taglalta Melchiorri.

Forrás: dezeen.com

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A fotoszintézis mesterséges feljavítása jelentősen... A növények fényből és szén-dioxidból termelnek szerves anyagot és szolgáltatnak energiát más lényeknek. A fotoszintézis biokémiai folyamatában vannak...