Árvízben pusztultak el az állatok

Az istállókban pusztultak el az állatok több gazdaságban az Észak-Spanyolországot sújtó árvíz következtében. A gazdáknak 60 millió eurós (18 milliárd 385 millió forint) kárenyhítést biztosít a mezőgazdasági minisztérium La Rioja, Navarra, Aragón és Álava tartományokban.

Ötven éve nem látott áradásról beszélnek a dél-európai országban, ahol múlt csütörtök óta okoz gondokat az olvadás miatt megáradt Ebro folyó. Az előzetes becslések szerint 45 ezer hektárnyi, főként mezőgazdasági terület került víz alá. A folyó időközben elkezdett apadni, de a földeken továbbra is áll a víz.

Az elöntött gazdaságokból körülbelül 20 ezer állatot sikerült kimenekíteni, de több helyen az ólakban, istállókban, karámokban pusztultak el sertések és szarvasmarhák. A televízió tudósításában megszólaló gazdák a könnyeikkel küszködve szedték össze a tetemeket és takarították a folyó által szétterített sarat, törmeléket. Voltak, akik dühösen, kiabálva követeltek segítséget, a kár megtérítését.

Az előzetes becslések szerint összesen 50 millió euró (15 milliárd 321 millió forint) kárt okozott eddig az árvíz.

Isabel García Tejerina spanyol mezőgazdasági miniszter bejelentése szerint 60 millió eurót biztosítanak kárenyhítésre, a spanyol kormány pénteken adhatja meg az ehhez szükséges jóváhagyást.

Időközben visszatérhettek otthonaikba a kitelepített lakók. Boquineni és Pradilla településekről összesen 1500 embert evakuáltak. Ahol a házakat is elöntötte a víz, most szivattyúznak, takarítanak, fertőtlenítenek.

Az árhullám hajnalban elérte Katalónia tartományt, ahol a hatóságok és a vízügyi szakemberek készültségben állnak, de jelenleg úgy tűnik, hogy a gátak elegendő védelmet nyújtanak.

Az áradásnak eddig egy halálos áldozata van.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Árvíz okozta mezőgazdasági károk bejelentése ̵... Több mint 10 ezer hektár mezőgazdasági területen (nagy részük szántó, kisebb részük legelő) okozott károkat az idei árvíz; ebből mintegy 3 ezer hektár...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...