Áremelkedés a hazai zöldségek körében

Általánosságban 4 százalékot emelkedtek a zöldségárak a 35. héten a Budapesti Nagybani Piacon. A legtöbbet a karfiol drágult, 57 százalékkal, míg a legnagyobb mértékű csökkenést a cékla mutatta, 17 százalékkal.

A burgonya ára általánosságban stagnált, de a különböző fajták ára az előző hetihez képest néhány százalékot ingadozott: a Fabiola fajta 8 százalékot drágult, ezt követően 67 forintba került. Az Agria fajta ára 2,5 százalékos csökkenés után 87 forintot ért, míg a Bellarosa burgonya 3,5 százalékos árcsökkenést követően 67 forintba került. A Red-Scarlett ára csökkent, 65 forintért kínálták, a Marabel fajta 100 forinton stagnált, míg a Laura típusú burgonya 3.5 százalékos drágulást követően 72 forintba került.

Drágult a paradicsom! A gömb paradicsom 21 százalékos átlagos áremelkedés után 105-175 forintba került, függően a méretétől. A fürtös paradicsom 14 százalékkal lett drágább, 180-202 forintért kínálták a kereskedők. A koktélparadicsom 650-725 forintért találhatott gazdára az elmúlt héten mérettől függően.

Összességében nem történt változás a paprikafélék árában: a tölteni való édes paprika 125-170 forintos áron volt kapható. A hegyes paprika 65, a pritaminpaprika 350, a bogyiszlói 360, míg a kaliforniai 410 forintba került. Az almapaprika 180-200 forintba került, míg a cseresznyepaprikáért 255 forintot kértek a kereskedők.

A padlizsán ára 19 százalékos áremelkedést követően 250 forint volt.

A kígyóuborka ára stagnált, 200 forintot ért, míg a berakó uborkáért 150-250 forintot kellett fizetni.

A zöld húsú sárgadinnye ára 250 forinton stagnált, míg a sárga húsú fajtáért 220 forintot kértek az eladók. A görögdinnye ára 57-70 forint között változott.

A főzőtökfélék ára 20 százalékot ugrott: a spárgatökért 90, a patisszonért 160, a bébitökért 167, míg a cukkiniért 190 forintot kellett fizetni.

Már sütőtök is kapható a Budapesti Nagybani Piacon 212 forintos áron.

A sárgarépa kilója 95 forintba, míg a petrezselyem kilója 350 forintba került. Egy csokor petrezselyemzöldért 20 forintot kértek.

A gumós zeller ára 293 forint volt kilogrammonként, míg egy csokor zellerzöldért 20 forintot kértek a kereskedők.

A kapor ára 35 forintos áron stagnált, egy kiló sóskáért 300 forintot, egy kiló spenótért 600 forintot, míg egy kiló cékláért 120 forintot kellett fizetni.

A salátafélék árában 2 százalékos csökkenés volt megfigyelhető: a fejes saláta 150, a jégsaláta 200, a Lollo Rossa és a Lollo Bionda pedig 167 forintba került.

A fehér fejes káposzta 70 forintba került, míg a vörös fejes káposzta és a kelkáposzta kilójáért 120 forintot kellett fizetnie a vásárlóknak.

A karalábé 100, a karfiol 220 forintba került az elmúlt héten.

A kínai kel 11 százalékkal drágult és így 200 forintért árulták, míg a brokkoli 18 százalékos áremelkedés után 290 forintba került.

A retekfélék ára 9 százalékot emelkedett: a hónapos retek 85 forintba került, a fekete retekért 130 forintot kértek, a Müncheni Sörretekért 200 forintot kellett fizetni, míg a jégcsapretek ára 220 forint volt.

A hüvelyesek ára 2 százalékot esett: a száraz sárgaborsó 220 forint, a zöldbab 270 forint volt az elmúlt héten, míg a száraz fehérbab 600 forintos, a száraz tarkabab pedig 660 forintos áron volt kapható.

A hagymafélék ára 5 százalékot csökkent: a vöröshagyma 87-95 forintos kilónkénti áron volt kapható, a lilahagyma kilóját 160 forintért mérték a kereskedők, a zöldhagyma csokrát 100 forintos áron lehetett megvenni, a póréhagyma darabja 100 forintba került, míg a fokhagyma kilója 500 forint volt az elmúlt héten.

A csiperkegomba ára 3 százalékos csökkenést követően 450 forintért volt beszerezhető, a laskagomba 2 százalékos áremelkedést követően 650 forintba került.

A csemegekukorica darabját 42 forintért adták 20 százalékos árnövekedést követően.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Import zöldség árak a Budapesti Nagybani Piacról –... Sokat változott az import zöldségek ára a 25. héten a Budapesti Nagybani Piacon. Görögdinnyéből nagy a választék. A részletekért olvasson tovább. A f...
Az import zöldségek nagykereskedelmi ára a vidéki ... A 26. héten az import görögdinnye, a kelkáposzta és a vöröshagyma ára csökkent a legnagyobb mértékben. További érdekességekről az alábbiakban olvashat...
A Szegedi a legolcsóbb zöldségpiac – Belföld... A Szegedi Nagybani Piacon érdemes a 26. héten zöldséget vásárolni, mert a vizsgált termékek messze ott a legolcsóbbak. Hogy a többi piac hogyan teljes...
A belföldi zöldségek bruttó termelői ára a Budapes... Jelentősen és időnként váratlanul változott a belföldi zöldségfélék termelői ára a 26. héten a Budapesti Nagybani Piacon egy hét alatt. A részleteket ...
Még mindig a szegedi a legolcsóbb vidéki nagybani ... Továbbra is a Szegedi Nagybani Piacon érdemes belföldi zöldséget vásárolni, mert a múlt héthez képest a 27. héten itt találtuk a legalacsonyabb átlagá...
Vidéken egyre olcsóbbak a zöldségek – Belföl... A 28. hétre átlagosan 15 százalékot csökkentek a nagybani zöldségárak a vidéki piacokon múlt héthez képest. Különösen a zöldbabé, a karfiolé és a sárg...