Aprócska árcsökkenés a nagybani piacon

Mindössze 2 százalékkal ugyan, de átlagosan emelkedett a hazai termesztésű gyümölcsök ára a Budapesti Nagybani Piacon a múlt hét során. Persze, most is voltak nagyobb mértékű árváltozások: a málna ára például 46 százalékkal emelkedett, míg a President szilva árában 11 százalékos árcsökkenés állt be.

Alma ára: a Gala fajtájú alma ára 4 százalékkal csökkent, így 167,5 forintba került, az Early gold almáért 175, míg a nyári almáért 6 százalékos árcsökkenés után 155 forintot kellett fizetni.

Körte ára: a Clapp fajtáért 250, a Vilmos körtéért 5 százalékos áremelkedést követően 327 forintot kértek a kereskedők.

Szilva ára: a Bluefre és a President szilva 160, a Besztercei 150, a Stanley 145, a Japán típusú pedig 300 forintos áron volt megvásárolható.

Őszibarack ára: a fehér húsú őszibarackért mérettől függően 225-255-280 forintot, míg a sárga húsú testvéréért 200-235-260 forintot fizettek a vásárlók.

Nektarin ára: a nem jelölt nektarin 15 százalékkal lett drágább, így 302 forintot kértek érte a kereskedők.

Szamóca ára, szeder ára, málna ára: a szamócát 1600, a málnát 1800 (46 százalékos drágulást követően), míg a szedret 1500 (34 százalékos drágulást követően) forint ellenében vásárolhatták meg a vevők.

Dió ára: a tisztított dió ára nem változott, 4000 forintba került kilója.

Csemegeszőlő ára: a Cardinal 300, a Hamburgi muskotály 400, a Pannónia 255, a Chasselas 220, az Irsai Olivér 250 forintos áron volt kapható kilónként.

Mák ára: a mák a Budapesti Nagybani Piacon 700 forintba került.

Méz ára: az akácméz ára nem változott, 2000 forintot kértek érte a kereskedők.

Tojás ára: a sárgított tojás továbbra is 32 forintba került.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Hogyan alakult a tojás és egész csirke ára a 20. h... Az EU Bizottság publikálta legfrissebb, a 20. hétről szóló összehasonlító adatait az étkezési tojás- és az egész csirke értékesítési áráról. Ezek ala...
Belföldi gyümölcsárak a budapesti fogyasztói piaco... Megérkeztek a 22. heti árak a budapesti fogyasztói piacokról. Összeállításunkba a Fehérvár úti, a Fény utcai, a Fővám téri és a Lehel téri piac került...
Így áll a hazai eperszezon + tippek a szürethez!... A szamócatermés ígéretesnek mutatkozik, ami az eddigi kedvező időjárásnak köszönhető. Mivel már a szezon közepén tartunk, érdemes áttekinteni, hogyan ...