Annyira megdrágult a hús, kevés fogy belőlük a henteseknél

70-80 százalékkal emelkedett az élősertés ára egy év alatt Magyarországon, miközben a munkabérek és az energiaárak is nőttek. Mindezek azt eredményezték, hogy a kis hentesüzletek nagy bajba kerültek.

A kis hentesüzletek számára rövid távon a túlélést segítheti az állami támogatás, de tartós megoldást nem jelent – mondta az InfoRádiónak a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke. Éder Tamás arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban csökkent Magyarországon a húsfogyasztás.

Fotó: Pixabay

A szakember elmondta, hogy az elmúlt években a diszkontláncok elterjedésével csökkent a kis hentesüzletek piaci részesedése, ezen túl az ő életüket jobban megnehezítették az olyan intézkedések, mint például az ársapka.

Az infláció növekedése és a rendelkezésre álló jövedelem csökkenése miatt csökkent a kereslet a húsok iránt is, ami nyilván megjelenik a hentesek forgalmában is, így jelenleg rendkívül nehéz helyzetben vannak.

Annyit tudni egyelőre, hogy a kis hentesek nagyjából hárommilliós támogatásban bízhatnak. Az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak majd az érintettek. Az agrártárca tervei szerint több mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár hárommillió forint támogatásban.

Éder Tamás szerint ez a túléléshez elég lehet, aztán abban lehet bízni, hogy valamennyire konszolidálódik a helyzet és javul a piaci környezet, detartós megoldást ez nem jelent.

Az elmúlt másfél év évet rendkívül zivataros időként jellemezte az elnök a húsipari vállalatok számára. A legfontosabb alapanyagok nagyon megdrágultak, az élősertés ára egy év alatt 70-80 százalékkal nőtt, és a munkabérek mellett az energiaárak is megugrottak – épp a három a legfontosabb tényező a szektorban. Ezeknek a költségeknek a fogyasztói árakba történő beépítése ugyanakkor nehéz folyamat.

Az elnök kiegyensúlyozottabb évet remél, igaz, az európai és magyar húskereslet csökkenésére számítanak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Hogyan alakult a baromfihús ára? Következő cikkünkből kiderül, hogy hogyan alakult a baromfi ára hazánkban október és november hónapokban. Vágócsirke élősúlyú termelői ára A vágóc...
Októberben csökkentek a mezőgazdasági termelői ára... 2013. októberéhez képest 5,7 százalékkal mérséklődtek a mezőgazdasági termelői árak 2014. októberében. A növényi termékek ára 6,1, míg az élő állatoké...
Ezért nincs hús a piacokon Hatalmas mértékben tisztul a budapesti húspiac. Több húsféléből is hiány alakult ki az utóbbi hetekben a budapesti piacokon, szakértők szerint ennek h...
Sok füstölt áru fogy a húsvéti időszakban Több mint hatezer tonnányi füstölt áru fogy a húsvéti ünnepi időszakban, mintegy 7 milliárd forint értékben. Ebben a termékkategóriában mintegy 2 mill...
Sertéshús árcsökkenés a láthatáron! Kedden a sertés tőkehús általános forgalmi adójának csökkentését jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A tervek szerint, 2016-ban 5 sz...
Egyenlő bánásmódot kérnek a baromfisok! A sertés tőkehús általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentésének hírére a Baromfi Termék Tanács (BTT) azonnal reagált.  A sertésszektorral azo...